'56

2017.10.22. 14:00

Rehabilitálták a „CSITT!”-eseket

Nem akartunk mi kapitalizmust, csak azt, hogy a diktátorok eltakarodjanak.

Horváth-Balogh Attila

Ezt a ma Budapesten élő villamosmérnök, Salamon József mondta lapunknak, aki egyike azoknak, akik az Irányi Dániel Gimnázium (ma Batthyány Lajos Gimnázium) diákjaiként belekerültek az államhatalom megtorló gépezetébe azért, mert leírták gondolataikat és az általuk látottakat 1956 forradalmi napjairól.

A „CSITT!”-esek (Horváth András, Tikk László, Kovács Sándor, Tóth László, Takács László, Kovács István, Kosztricz Tamás, Salamon József, Pék Pál, Bittera Zoltán, Richel Mária és az egyik tanár, Hulesch Béla) hivatalos rehabilitációjára csak most kerülhetett sor, amit Balogh László, a Batthyány-gimnázium igazgatója kezdeményezett dr. Sorok Norbertnél, a Zalaegerszegi Törvényszék elnökénél.

A Zalaegerszegi Törvényszék nemrég igazolta, hogy az érintettek elítéléseit semmisnek kell tekinteni az 1989. évi XXXVI. törvény 1. §-a alapján. A még élő érintetteket (7 főt) erről levélben is értesítik, a döntést pedig Balogh László a gimnázium tegnapi, 1956-os emlékünnepségén közölte a diáksággal. De mi is volt a „CSITT!”-esek bűne?

1956 szeptemberében az Irányi gimnázium III. A osztályos diákjai Harkány László osztályfőnök vezetésével aggteleki osztálykiránduláson vettek részt. Itt fogalmazódott meg a kollégisták körében, hogy jó lenne a diákélményeket feljegyezni a Jókai Mór „És mégis mozog a föld” című regényében leírt „Csittvári krónika” mintájára.

A fiatalok krónikája a „CSITT!” címet kapta. A sors azonban úgy hozta, hogy a füzetbe 1956 október végi, illetve november 4-e utáni eseményeit jegyezték le. Első oldalára a kézzel megrajzolt Kossuth címer került, a másodikra pedig Petőfi: „Békét, békét a világnak” című verséből egy idézet. A 3. oldalon a szerkesztők szerepeltek, akik álnéven írtak a füzetbe.

Salamon József és Balogh László a „CSITT!” reprint példányával a gimnázium múzeumában
Fotós: Gergely Szilárd

Salamon József volt Széchenyi.

– Minket is magával ragadott az a hangulat, ami úrrá lett az országon, a szabadság érzése és részt vettünk a tüntetéseken azt skandálva: „Ruszkik, haza!” S természetesen, leírtuk a véleményünket a „CSITT!”-ben is – mondta a ma is szálfaegyenes tartású, 77. évében járó férfi.

A füzetet, amikor elindult a megtorlás, elrejtették, ám valaki elárulta őket – máig nem tudják, ki. A diákokat vizsgálati fogságban eltöltött majdnem 4 hónap után a bíróság megrovásban részesítette.

– Ez után visszatértünk az iskolánkba, hogy folytassuk a tanulmányainkat, de erre nem kerülhetett sor. A tantestület határozata alapján kicsaptak minket a gimnáziumból – idézte fel Salamon József. – Az akkori igazgató egyenesen azt javasolta, hogy az ország valamennyi iskolájából tiltsanak ki bennünket – szerencsére, ezt a tanárok nem szavazták meg. Így szétszóródtunk, az ország több pontján tudtuk befejezni tanulmányainkat. Ezt mi óriási tragédiaként éltük meg, s az sem titok, hogy a hatalom végig rajtunk tartotta a szemét. Megbélyegzettek maradtunk.

Ennek a mostani törvényszéki döntéssel lett vége.

– Büszkék vagyunk rá, hogy diákjaink 1956-ban is az első sorokban voltak a forradalom és szabadságharc helyi történéseiben. S habár a rehabilitáció az 1989-es törvénnyel mindenki számára érvényes volt, szerettem volna, ha ez a 12 ember külön, ha úgy tetszik, névre szólóan is megkapja az erről szóló dokumentumot – szögezte le végül Balogh László.

 

Ezek is érdekelhetik