Vádemelés

2024.05.23. 08:13

Droggal kereskedett, sok év börtön vár rá

A tette miatt vádlottá lett 52 éves nagykanizsai férfit korábban már elítélték kábítószer birtoklása miatt, szabadságvesztéséből 2021 októberében feltételes kedvezménnyel szabadult.

Arany Gábor

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezt követően állandó jövedelemmel nem rendelkezett, bevételeit azzal egészítette ki, hogy 2022 őszétől huzamosabb időn keresztül ismeretlen személytől kábítószert – speedport és ecstasytablettákat  – szerzett be, és ezeket haszonnal ismerőseinek értékesítette grammonként 3.000-3.500 forintért Nagykanizsán, Balatonlellén, esetenként pedig a vásárlókhoz vitte. A férfi 2022 szeptembere és 2023 májusa között rendszeresen, legalább kilenc személy, köztük kiskorú ismerőse részére is értékesített, vagy adott át kipróbálásra a kábítószerekből.
Ezzel azt követően sem hagyott fel, hogy lebukott, ugyanis 2023. január 15-én személygépkocsiját Nagykanizsán a rendőrök ellenőrzésre megállították, és  járműben kábítószergyanús anyagot találtak. A lakóhelyét is átvizsgálták, ott amfetamint foglaltak le, ráadásul a férfi vérmintájából is kimutatható volt  a drog. Pár hónappal később, 2023. július 19-én Nagykanizsán ismét ellenőrizték a rendőrök a gépkocsit vezető férfit. A járműből, majd ezt követően a lakóhelyéről megint amfetamint foglaltak le, és a szert a vérmintájából ismét kimutatták, ezért a férfit őrizetbe vették, majd letartóztatták.
A különös visszaesőnek számító nagykanizsai férfival szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség, melyben pénzbüntetés kiszabása mellett több év börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, közölte a büntetőeljárásról tájékoztatva dr. Németh Eszter, a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában