Vádat emeltek a szerelő ellen

2023.12.15. 08:21

Úttest fölé lógó kábelbe akadt bele a biciklis

Könnyebben megsérült a kerékpáros, a baleset miatt büntetőeljárás indult.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: ungvar

Erről dr. Jánky Judit, a megyei főügyészség sajtószóvivője adott ki tájékoztatást. Eszerint a figyelmetlensége miatt vádlottá lett 26 éves pacsai férfi 2023. június 3-án délután Balatongyörökön egy családi háznál a hálózati bekötést szerelte, ehhez az utca túloldaláról húzta be a optikai kábelt az ingatlanra. E közben azonban nem biztosította a közúton közlekedők számára a művelet láthatóságát, semmilyen módon nem figyelmeztette az arra haladókat, holott a gyér forgalmú, 4,9 méter széles mellékutca felett áthúzott, éppen feszítés alatt álló optikai kábel belógva akadályozta a forgalmat. Be is következett a baleset, mert egy arra haladó kerékpáros férfi a vékony, fekete színű, a talajtól 1,5 méter magasságban lógó kábelt nem észlelte, nekihajtott, nyakába akadt, aminek hatására elveszítette egyensúlyát és az úttestre esett. A biciklis a balesetben nyolc napon belül gyógyuló sérülést, nyakán zúzódást, jobb térdén horzsolást szenvedett.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a férfivel szemben.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában