Az elmúlt 24 órában történt

2023.12.13. 08:59

Ittasan ült a volán mögé a 45 éves férfi, 130 ezer forintra büntették

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány három főt fogott el, közülük egy személyt az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök három főt állítottak elő, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt. Szabálysértési feljelentéssel 13 alkalommal éltek a zalai rendőrök, helyszíni bírságot 54, míg közigazgatási bírságot két esetben szabtak ki.

Zaol.hu

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

A járőrök 2023. december 12-én 13 óra 39 perckor Zalaegerszegen, a Sport utcában vontak intézkedés alá egy személyautóval közlekedő 45 éves sofőrt. Az igazoltatáskor felmerült a gyanú, hogy a férfi alkoholt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt, amit a vele szemben alkalmazott alkoholszonda igazolt. A járművezetőt az egyenruhások elfogták, és további mintavétel céljából előállították a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra. Ellene százharmincezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki az ittas vezetés miatt – közölte a police.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában