Az elmúlt napon történt

2023.09.19. 08:47

Két autó ütközött Keszthelyen

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel járó, valamint három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Zaol.hu

Forrás: police.hu

Egy 66 éves budapesti nő közlekedett személyautóval 2023. augusztus 18-án 15 óra 20 perc körül Keszthelyen, a Bástya utcában. A Sopron utcához érve a sofőr az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítása ellenére úgy hajtott be a kereszteződésbe, hogy nem adott elsőbbséget egy neki balról érkező gépkocsinak, és összeütköztek. A baleset következtében a védett úton haladó jármű vezetője, egy 40 éves nő, nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

Forrás: police.hu
Forrás: police.hu

A szolgálatban lévő állomány az elmúlt 24 órában négy főt fogott el, akik közül két személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök kilenc főt állítottak elő, közülük három személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt – közölte a police.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában