2023.09.07. 18:51
Az embercsempész elmenekült a kukoricásban
Bizonytalanul haladó, imbolygó teherautóra figyeltek fel a pénzügyőrök.
Láthatóan túlterhelt volt a furgon
Fotó: NAV
Mint nem sokkal később kiderült, embercsempész autóját állították meg a pénzügyőrök az M1-es autópálya Győrt elkerülő szakaszán. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adott tájékoztatást a múlt heti esetről. E szerint a magyar rendszámú, szemmel láthatóan túlsúlyos kisteherautóra a sztrádán figyeltek fel a pénzügyőrök. A járművezető amikor észrevette a járőrautót, igyekezett kitérni előle, hogy megússza az ellenőrzést., ám a 118-as kilométerhez érkezve a pénzügyőrök a jármű elé soroltak, és egyértelmű jelzést adtak a megállásra, aminek a 30 év körüli férfi eleget tett. A leállósávba hajtott, majd amikor az autó már majdnem megállt, hirtelen kiugrott a kocsiból, a közeli kukoricásba futott, és sikerült elmenekülnie.
Ezt követően a járőrök megnézték a kisteherautó zárt rakterét, és a szellőzetlen, ablaktalan, levegőtlen helyen 21 fő, magát szír állampolgárnak valló ember találtak. Őket átadták a rendőrség munkatársainak. Az utasok a rendőri intézkedéskor sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért velük szemben a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el. Az ügyben a rendőrség embercsempészés bűntett elkövetése miatt, ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást.