Az elmúlt 24 órában történt

2022.10.12. 09:08

Teherautó és személygépkocsi ütközött össze kedden délután Zalaegerszeg külterületén

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

police.hu

Forrás: police.hu

Egy 55 éves bocföldei férfi 2022. október 11-én 16 óra 35 perc körül Zalaegerszeg külterületén, a 73231-es számú úton közlekedett egy személyautóval. A sofőr a 7410-es számú út kereszteződésénél, Bocfölde felé történő kanyarodása során nem adott elsőbbséget egy tehergépkocsinak, ami a botfai körforgalom irányába haladt, ezért összeütköztek. A baleset következtében a személyautó vezetője könnyebben megsérült.

Forrás: police.hu
Forrás: police.hu

A szolgálatban lévő állomány az elmúlt 24 órában hat főt fogott el, akik közül egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hármat pedig az ellenük kiadott körözés alapján. A zalai járőrök nyolc főt állítottak elő, közülük öt személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – közölte a police.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában