Frissen Zalából

2021.11.26. 16:11

Teherautó ütötte el a biciklist Nagykanizsán, amputálni kellett a lábát, majd a kórházban elhunyt

Nem adott elsőbbséget a kerékpárosnak, aki súlyosan megsérült, amputálni kellett a bal lábát; a történtek miatt nemrég emeltek vádat a sofőr ellen.

Arany Gábor

A baleset 2020. augusztus 25-én kora délután, egy óra előtt ne sokkal történt Nagykanizsán a Magyar utcában, ahol a betonkeverő telepről kivezető úton Tátra típusú tehergépkocsival közlekedett egy 50 éves borsfai férfi. A főúttal párhuzamosan a járdán kijelölt gyalog- és kerékpárút húzódik, amire a stoptábla alatti kiegészítő tábla is felhívta a figyelmet. A teherautós a Magyar utca kereszteződéséhez érve megállt a stoptáblánál, majd ezt követően elindult és folyamatosan haladva ki akart kanyarodni jobbra a Magyar utcára. Ennek során azonban nem biztosított elsőbbséget a kijelölt gyalog- és kerékpárúton neki jobbról érkező 70 éves kerékpáros férfi, és féktávolságon belül eléje hajtott, emiatt a biciklis teherautó jobb oldali hátsó kerék sárvédőjének ütközött, majd a földre esett, és a teherjármű jobb oldali kereke áthaladt a férfi bal lábán. A baleset következtében a biciklis 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, a bal lábát a comb felső harmadától amputálni kellett. A 70 éves nagykanizsai kerékpáros 2020. november 13-án a kórházban elhunyt, halálához részben hozzájárultak a balesetkor elszenvedett sérülései is.

Fotó: police.hu

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba tájékoztatása szerint a sofőr ellen a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat.

Kapcsolódó tartalom:

https://www.zaol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/tehergepkocsival-utkozott-egy-70-eves-kerekparos-nagykanizsan-4453328/

Ezek is érdekelhetik