Frissen Zalából

2021.11.11. 10:51

Hamisan tanúskodtak, vádat emelt az zalaegerszegi járási ügyészség

Büntetőeljárásban tanúskodtak hamisan, ügyünkben nemrég született vádirat.

Arany Gábor

Fotó: pixabay.com

A történet még 2015 szeptemberére nyúlik vissza, amikor banki kölcsönnel kapcsolatos közjegyzői okirat érvénytelenségét szerette volna elérni egy nő, ezért a keszthelyi járásbíróságon indított pert.

A keresetlevelet saját és pertársai nevében nyújtotta be, ily módon azon négy felperes szerepelt és tanúként egy 60 éves, Öttevényen élő asszony, valamint a pert indító nő 45 éves fia. A keresetlevélről azonban később kiderült, hogy az egyik felperes, valamint a két tanú aláírása is hamis.

A közjegyzői okirat érvénytelenségével kapcsolatos pert a kaposvári törvényszéken tárgyalták, az ide benyújtott előkészítő iraton pedig egy kivételével a többi aláírás, így a tanúké is hamis volt. Miután ez kiderült, a pert kezdeményező, a keresetet, az előkészítő iratot benyújtó nő ellen büntetőeljárás indult és polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás miatt a bíróság el is marasztalta. Ebben az eljárásban az öttevényi asszonyt is kihallgatták a nyomozó ügyészségen, ahol azt állította, hogy az okiratokat saját kezűleg írta alá. Ezt később a bíróság előtt is megismételte. Kihallgatták a polgári pert indító nő fiát is, akik először élt mentességi jogával és nem tett vallomást. Később azonban a keszthelyi járásbíróságon tárgyalt büntetőügyben 2019. szeptember 26-án megtartott tárgyaláson már tett vallomást.

A törvényi következményekre történt figyelmeztetését követően valótlanul azt nyilatkozta, hogy az inkriminált előkészítő iraton az ő aláírása található. Mindezek alapján mindkettőjük ellen eljárás indult. A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közlése szerint az egerszegi járási ügyészség büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás miatt emelt ellenük vádat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában