Frissen Zalából

2021.10.29. 15:18

Csípőfogóval és hűtőtáskával felszerelkezve indult vásárolni a 25 éves férfi Zalaegerszegen

Az említett eszközöket ugyanis arra használta, hogy fizetés nélkül vásároljon.

Arany Gábor

Fotó: pixabay.com

A nemrég vádiratba foglalt történet szerint a fiatal férfi 2020. november 17-én kora délután, háromnegyed egy körül Zalaegerszegen a Zone Park bevásárlóközpont egyik áruházában magához vett két farmer- és egy melegítőnadrágot. Bevitte a próbafülkébe, ott csípőfogóval levágta az áruvédelmi eszközöket, a farmerokat a nadrágja alá felvette, a melegítőt maga köré csavarta, majd egy sapkát kifizetve távozott az áruházból. Pár perccel később már másik áruházban pulóvert vett magához hasonló módon, a két helyen közel 30 ezer forint kárt okozott, ám ez megtérült, mert a férfitől lefoglalták a lopott holmikat. Másfél hónappal később 2021. január 6-án déltájt újra felbukkant a Zone Parkban. Ekkor fél pár cipőről vágta le az áruvédelmi eszközt, majd másik fél pár cipővel együtt hűtőtáskába tette és távozott a boltból. Ez esetben is lefoglalták tőle az ellopott, 17 ezer forintot érő holmikat.

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közlése szerint a férfi ellen az egerszegi járási ügyészség lopás miatt emelt vádat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában