bűntett

2021.02.09. 17:22

Két autóból egyet épített – Vádat emeltek egy férfi ellen Lentiben

Az összetört autója helyett épített másikat, felhasználva a roncs azonosító elemeit; az illegális átalakítás miatt nemrég emeltek vádat az ügyes kezű férfi ellen.

Arany Gábor

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba által ismertetett történet szerint a karosszérialakatos végzettségű fiatal szentgyörgyvölgyi férfi Peugeot 307 2.0 HDI gépkocsijával Velemér és Szentgyörgyvölgy között balesetet szenvedett, a jármű üzemképtelen lett, mert teljesen összetörött.

Mivel a javíttatásra pénze nem volt, úgy döntött, hogy a családja által korábban vásárolt, ép, működőképes, de forgalomból kivont, és az összetört gépkocsival megegyező típusú, valamint színű személygépkocsit felhasználva épít össze üzemképes autót. Ennek megfelelően 2020 elején lakóhelyén, az udvari melléképületben az összetört autó rendszámtábláját, az alvázszámot hordozó karosszériaelemeket eltávolította, a szélvédőn lévő, az alvázszámot tanúsító matricát kikaparta, helyét átfestette. Ezen kívül a gépkocsi motorját kiszerelte, a motortérben található gyártmánytáblát eltávolította.

A fiatalember ezt követően a másik, használaton kívüli, forgalomból kivont, ismeretlen rendszámú, alvázszámú és motorszámú, szürke színű Peugeot 307 2.0 HDI típusú személygépkocsi alvázszámot tartalmazó karosszériaelmeit, a másodlagos azonosítóit (gyártmánytábla és szélvédő alatti alvázszám-matrica), valamint harmadlagos azonosítóját (színkódmatrica), valamint motorját is a hasonló módon eltávolította, majd ezek helyére beépítette a törött személygépkocsiból kivágott alvázszámot hordozó karosszériaelemeket, valamint a motort. Végezetül a saját személygépkocsijáról leszerelt hatósági jelzéseket elhelyezte a forgalomból kivont személygépkocsi lökhárító.

Az ily módon átalakított, működőképessé tett Peugeot 307 2.0 HDI típusú személygépkocsit 2020. július 1-éig használta. Aznap délelőtt a gépkocsival Nemesnép irányából Csesztreg felé tartott, amikor a rendőrjárőr a Parasza vadászház előtti útszakaszon megállította ellenőrzésre, és ennek során kiderült a jármű átalakítása, az egyedi azonosító jelek kicserélése.

A történtekre tekintettel a Lenti Járási Ügyészség egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt emelt vádat a fiatalember ellen.

Ezek is érdekelhetik