Bűnügy

2021.02.02. 14:18

Hamis tanúvallomás miatt emeltek vádat Zalában

Hivatalos eljárásban, bíróság, illetve szabálysértési hatóság előtt valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek, hamis tanúzás miatt emeltek vádat ellenük.

Arany Gábor

Fotó: Shutterstock

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba által ismertetett történetek egyike elszámolási vitával kezdődött.

Két vállalkozás között zajlott a lenti járásbíróságon az a polgári per, amelynek tétje közel 1,2 millió forint megfizetése volt. A felperes ugyanis szennyvíz-elvezetéssel kapcsolatos javítási munkákra kapott megbízást, viszont az említett összeget garanciális visszatartásként nem fizette ki neki a megrendelő. Utóbbi a követelést ugyan nem vitatta, de a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy beszámítási kifogással élt a megbízottal szemben, és a garanciális munkák elvégzésére szólította fel, de erre nem került sor. Ezt egyébként a felperes-megbízott cég nevében eljáró 54 éves ceglédi férfi vállalta el, mégpedig 2017. április 18-én lejáró határidővel, de a javítások a megadott időpontig nem történtek meg.

Ezzel kapcsolatban a felperes-megbízott állította, a megbízó-alperes igényéről nem értesült megfelelő módon, és korábbi ügyvezetője, a ceglédi férfi nem is volt jogosult akkor már eljárni. Ennek kapcsán felmerült, hogy az ügyvezető tárgyalt-e az adott időszakban a megrendelő céggel? A kérdésre 2019. január 21-én a bíróság előtt várták a választ a ceglédi férfitól, aki tanúvallomásában azt állította, hogy 2016 októberétől már nem járt el a cég nevében, munkát nem fogadott el. Ezt azonban cáfolták a tények, mert egy 2017 áprilisában küldött elektronikus levelében ő vállalta el a garanciális munkát, bár azt végül nem végezték el.

Mindezek után a bíróság a felperes keresetét elutasította, az ítélet jogerőre emelkedése után pedig feljelentést tett a ceglédi férfi ellen, akit minap az egerszegi járási ügyészség hamis tanúzással vádolt meg.

A másik eset közlekedési szabályszegéssel kezdődött. A rendőrök 2018.november 8-án este kilenc tájt Keszthelyen figyeltek fel a Szalasztó utcán haladó kék Renault Twingo személygépkocsira, követték, majd miután a Fuvaros utcába befordulva a füves területen leállt, a sofőr és a gépkocsi ellenőrzéséről döntöttek. Mint kiderült, a Renault Twingót kivonták a forgalomból, ezért közölték az autót vezető férfival, hogy szabálysértési eljárást indítanak vele szemben. Ezzel kapcsolatban 2019. január 16-án a keszthelyi rendőrkapitányságon meghallgatták tanúként a gépkocsi utasát, egy 28 éves keszthelyi nőt. Ennek során ő azt állította, hogy nem közlekedtek az autóval, hanem a Fuvaros utcai lakásukban tartózkodtak, amikor este a férfi valamiért lement az udvarra, ő pedig tíz perccel később követte, megnézni, merre jár. A rendőrök már ott voltak, a kocsiban ültek, a férfi pedig beszélgetett velük.

A forgalomból kivont járművel való közlekedés miatt jogerősen elmarasztalták a férfit, a nő ellen pedig az egerszegi járási ügyészség emelt vádat nemrég hamis tanúzás miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában