mentőhelikopter is érkezett

2020.10.18. 12:17

Árokba borult egy autó Cserszegtomaj és Keszthely között – Frissítve

Szerencsés kimenetelű baleset történt kora délután Cserszegtomaj határában, a Keszthely felé vezető úton.

Péter B. Árpád

A szerencsés kimenetelű baleset után a sofőr épségben szállt ki a kocsiból

Takács Tivadar, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság portálunk érdeklődésére elmondta, egy Skoda haladt a nagyközség és a Balaton-parti város között, amikor eddig nem tisztázott okokból letért az úttestről és felborult. Az autót vezető nőt kórházba vitték, az elsődleges adatok arra utalnak, hogy sérülései nem súlyosak. Rajta kívül más nem volt a kocsiban.

Tudósítónk helyszíni információi szerint a sofőr ki tudott szállni a baleset után, amely miatt valamivel több mint egy órán át félpályán lezárták a forgalmat. Cserszegtomaj határában a rendőrök mellett a keszthelyi hivatásos tűzoltók, majd később a Közút munkatársai dolgoztak, és mivel elsőre nagyobbnak tűnt a baj, mentőhelikopter is érkezett.

A Skoda kidöntött egy jelzőtáblát is, de légzsákjai kinyíltak, ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy a vezetője nem sérült meg súlyosan. Az autó eleje, a motorháztető és a tetőlemez megrongálódott, de például a jobb oldali üvegek teljesen épek maradtak.

A szerencsés kimenetelű baleset után a sofőr épségben szállt ki a kocsiból

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában