Vádat emeltek

2020.04.10. 11:00

A gyalogátkelőhelyen elgázolt sértett maradandó testi fogyatékosságot szenvedett

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség egy 25 éves zalaegerszegi férfi ellen emelt vádat közúti baleset okozásának vétsége miatt.

Zala Megyei Főügyészség

Fotó: Shutterstock

A szentpéterúri férfi 2019. március 18.-án 19 óra 10 perc körüli időben Zalaegerszegen vezette személygépkocsiját az Ady Endre úton a Göcseji út irányába. Amikor a terhelt járművével a kereszteződéséhez ért, amely minden irányból forgalomirányító fényjelző készülékkel szabályozott, a készülék szabad jelzésére megkezdte a balra kanyarodást a Göcseji útra, azonban ennek során nem biztosított elsőbbséget a Göcseji út úttestjén kialakított kijelölt gyalogosátkelőhelyen – szintén a forgalomirányító fényjelző készülék szabad jelzése alatt – a Zárda utca felől az Ady Endre út irányába áthaladó férfi sértett számára, és őt a jármű bal elejével fellökte.

Az ütközés következtében a gyalogos sértett elveszítette egyensúlyát és az úttestre esett. A baleset következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket, többszörös csonttörést szenvedett.

A sértettnél a balesetben elszenvedett sérülések következtében maradandó testi fogyatékosság maradt vissza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában