A zalaegerszegi aszfaltgyár létrejötte 1952-ben

1951 márciusában Nagylengyelben felfedeztek egy új kőolajmezőt. Ezen esemény jelentős nemzetgazdaági hatással bírt és komoly fejlődést vetített előre Zala megyének.

Zalaegerszegen már 1937-ben is felmerült, hogy a dél-zalai olajra alapozva egy kőolaj-finomító létesüljön. Akkor ebből nem lett semmi, de 1952-ben e feledésbe merült ötletből valóság lett. Ennek oka az volt, hogy a nehezen szállítható nagylengyeli olaj tulajdonságai megkívánták, hogy az olajmező közelében dolgozzák fel az ott kibányászott kőolajat. Az új gyár helyszínéül felmerült Bak, de végül a feltételek csak Zalaegerszegen voltak adottak a beruházáshoz, ezért a megyeszékhelyen kezdtek helyszín keresésébe. Több alternatíva is volt, végül az a döntés született, hogy a pályaudvartól délre, közel a Válickához építik fel a finomítót, hogy ezáltal biztosítsák az üzem vízellátását és a vasúti kapcsolatot is.

A finomító helyének kijelölése után az Országos Tervhivatal (OT) 1952. május 28-án a Vegyiműveket Tervező Vállalatnak megbízta egy 650 tonna/nap kapacitású kőolaj-finomító tervezésével, 45 millió forint beruházási költséggel. Ezt követően e cég elkészítette a zalaegerszegi aszfaltgyár tervfeladatát, amit az OT Tervfeladatot Jóváhagyó Bizottsága elutasított július 31-én, viszont az OT 1952. június 17-én hozzájárult ahhoz, hogy jóváhagyott műszaki tervek nélkül induljon meg a beruházás.

Miközben júniusban a kukoricatáblában megindult a kőolaj-finomító építése, Czottner Sándor bánya- és energiaügyi miniszter 1952. június 14-én kiadta alapítói határozatát a Zalai Aszfaltgyár létrehozásáról.

A finomító építése nehezen megvalósítható feladat elé állította a magyar ipart. Ugyanis négy és fél hónap alatt kellett egy 650 tonna/nap kapacitású gyárat kellett felépíteni. A beruházás generálkivitelezője az É.M. 23/5 Építőipari Vállalat lett, de a tényleges építkezés végül csak 1952. augusztus 19-én kezdődött! A rendkívül szűkös határidővel megvalósuló finomító építésében részt vett az É.M. 23/6. Szakipari Vállalat, a Tartály és Tárolóberendezések Gyára, a MÁVAG, a Magyar Vagon és Gépgyár (Győr), a Dunántúli Ásványolajipari Gépgyár (Nagykanizsa), az Ásványolajvezeték Vállalat (Siófok), a Betonútépítő Vállalat, a 30. sz. Építőipari Tröszt és a pécsi Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat. A beruházást a szőnyi Petrolkémia Vállalat irányította.

A beruházás előrehaladásában fontos volt augusztus 23-a, amikor a Bánya- és Energiaipari Minisztérium megismertette az aszfaltgyár vezetőivel a „kisdesztillációnak” nevezett egyfokozatú atmoszférikus desztilláció terveit. E berendezésnek 375 tonna volt a napi kapacitása, ami 120 000 tonna olaj feldolgozását tette lehetővé évente. A Csepelen „raktáron” lévő frakcionáló tornyot (atmoszférikus desztillációt) augusztus és november között állították fel Zalaegerszegen a nagylengyeli olajbányászati vállalat segítségével.

Bár számos nehézség bonyolította a finomító felépítését, ennek ellenére a véglegesnek szánt kőolaj-finomító berendezésekhez tartozó üzemrészek is folyamatosan épültek. A beruházás keretében aszfaltfúvató berendezést (280 tonna/nap), aszfaltletöltőt (480 tonna/ nap) és gázolajletöltőt (300 tonna/nap), valamint vízműt, kazánházat, furnérdob üzemet, TMK műhelyt, irodaépületet továbbá kulturális és szociális épületeket is terveztek.

Komoly előrelépés volt a zalaegerszegi finomító és Nagylengyel közt épített olajvezeték 1952. októberi átadása. Ez és az atmoszférikus desztilláció novemberi elkészülése lehetővé tette a finomító 1952. november 7-i átadását.

A zalaegerszegi kőolaj-finomítóban a próbaüzemet követően a termelés az ún. kis-desztilláció üzembe helyezésével 1952. november 15-én kezdődött el, de a siker nem azt jelentette, hogy a finomító teljesen elkészült volna. Ennek oka a lehetetlenül rövid határidő és a korabeli hibás beruházási politika volt. Emiatt nem épült ki időben az üzem úthálózata, nem történt meg a tereprendezés, de a szociális létesítmények építése is elmaradt, sőt a gőzt is egy a MÁV-tól szerzett leselejtezett gőzmozdony szolgáltatta, e hiányosságok mellett csak 4 db 950 m3-es tárolótartálya volt a finomítónak, de a Válickánál az ideiglenes vízmű elkészült.

A Zalai Aszfaltgyár működésének első időszakában izzófejes traktorok hajtásához használható párlatot (benzin, petróleum, gázolajfrakciók keveréke) és fűtőolajat állított elő. Bitumen előállításra viszont a finomító provizórikus megoldásai miatt az üzem munkatársai egyelőre nem gondolhattak. Főleg azért, mert a gyár berendezéseit folyamatosan javítani kellett az állandó meghibásodások miatt. E helyzetben a gyárban lakó műszaki vezetőknek kiemelt szerepe volt a zalaegerszegi finomító beindításában, de a zavartalan működéshez fontosak voltak az 1 és 3 hónapos csepeli és szőnyi tanfolyamokon felkészített szak- és betanított munkások is. A kezdetleges szervezeti felépítésű és még valójában félkész gyár, amely az 1950-es évek közepére teljes egészében elkészült, idővel a hazai bitumengyártás fellegvárává vált, s e termékét a világ számos országába exportálta a következő évtizedekben, de napjainkban is jelentős szerepe van a hazai bitumengyártásban a Mol Csoport részeként.