Csokonai balatoni és somogyi barangolásai

Csokonai bízott abban, hogy a tanári státuszt kap Festeticsnél, így örök szerelmét, Vajda Juliannát, azaz Lillát feleségül veheti. A gróf és uradalma nagy tiszteletben állt országszerte, Festetics mintagazdaságot működtetett, több iskolát is patronált, köztük a csurgóit. Azonban Csokonai állás helyett elutasítást kapott, és így Lilla kezét sem nyerte el. A költő Somogyban találta magát, egy elég kietlen tájon, ráadásul a betegség is utolérte. Minden segítség jól jött, egy barátja révén jutott el Csökölybe. Egy piciny faluban, egy lelkészlakásban kapott kvártélyt, ahol három hétig, szinte öntudatlanul feküdt, lázálmaimban sokszor a szerelemről, Lillájáról fantáziálva. Egy jónevű kaposvári orvos azonban kikúrálta. Nyárra már felépült, s gondolta, ha már ide vetette a Gondviselés: szertenéz. Vajon van-e itt egyáltalán kultúra, meg iskola? Írni-olvasni tudó embereket keresett, rájuk is lelt, Bajomban Sárközy István főszolgabírónál és a népies poétánál, Pálóczi Horváth Ádámnál vendégeskedhetett, akik egy egész kis kulturális Helikont működtettek itt. Ezt már kedvére valónak találta. A Múzsa újból arcon csókolta, s papírra vetette gondolatait. Lilla hiánya azonban még mindig kínozta, így született A magánossághoz című verse.

De hamarosan megszületett benne a vígeposz megírásának ötlete, melynek a címét hamar kitalálta: Dorottya, avagy a dámák diadala a fársángon. A mű több lett, mint lektűr: inkább egy társadalomkritika, amely a dunántúli úri társaságok rokokó világának felszínességét, kulturálatlanságát, hazafiatlanságát mutatja be, reális és fiktív elemekkel. A bírálat mellett a történet azonban bravúros: a kurta farsang miatt sok ifjú és idősebb honleány maradt pártában, akik ezért harcot indítottak a házasságra nem hajlandó férfiak ellen. A leányságuk szégyenét s az éveik számát nyilvántartó anyakönyvet akarták Carnevál hercegtől megkaparintani, s a magát, az ő sorsukat közömbösen szemlélő Farsangot is megbüntetni. A fővezér: Dorottya, egy férfi után vágyódó „öreg kisasszony”. Az alvezére és szárnysegédje: Orsolya. Aztán jön Opor, Cythere, Vénusz és a Gráciák, Ogor, majd az urak és a dámák szerelmi csatája. A humor, a nyelvi komikum áthatja a művet. Csokonai még egy tréfás művet hagyott maga után somogyi tartózkodásának idejéből, csurgói tanárévéből. Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című darabjának főszereplője ismét egy idős hölgy, aki fiatal gavallérokért epekedik. Somogyi pályafutása azonban hamarosan lezárult, mert 1800 márciusában a csurgói református gimnázium kitaszította tanári karából, haladó pedagógiai nézetei miatt. Rövid élete, súlyosbodó tüdőbaja lehetőséget sem adott arra, hogy valamikor is visszatérjen.

Országszerte számos emlék, intézménynév őrzi emlékét, egyik emléktáblája a balatonfüredi Panteonban áll, rajta a beszédes sorok: „És midőn sorsom elválék, rám jajdult a Balaton.” – melyeket akkor vetett papírra, amikor irodalmi remekét, A füredi parton, azaz a Tihanyi ekhóhoz című balatoni versét írta. S ne feledjük a Dorottya vígeposz sorait sem, Fársáng Budáról történő érkezését: „Majd Szalának keskeny, de kies tsútsánál/Általjött a jégen Tihany hegyfokánál;/S kiszállván Balaton Szántódi révére,/Az áldott országba Somogyba beére."

A börtönből kilépő Kazinczy Ferenc, a széphalmi nyelvújító már megsejtette Csokonai nagyságát. A csekei, búskomor remete Kölcsey Ferenc viszont nem tartotta sokra. A romantika elhomályosította emlékezetét, addig, amíg a Nyugat köré csoportosuló „ifjú szívek”, élükön Ady Endrével, fel nem fedezték újból a felvilágosodás korának nagy alakját, a poeta natust, a született költőt, Csokonai Vitéz Mihályt. A rövid életű költőzsenit, aki alkotói éveinek egy rövid szakaszán a Balaton vidékén vándorolva írta meg fontos műveinek többségét.

dr. Kovács Emőke