Piros sapkás téli vendég a jánkahegyi kertben

Percekig gyönyörködöm benne ablakon keresztül, amint a szabad füves részen befagyott hangyabolyt vizslat, aztán valamit kitartóan csipeget. Egy idő után próbálok közelebb somfordálni hozzá, hogy lefényképezem, ám amint megpillant, jellegzetes surranó repüléssel, hullámvonalasan tovaszáll.

Nem marad más hátra, mint hogy ornitológiai leírások alapján próbáljam beazonosítani. A madárkalauz szerint elsőre a zöldküllőre gondolok, (latin neve picus viridis), amely 2022-ben idehaza az év madara lett. A leírásokból minden illik rá. Termetre galambnál kisebb. Testtömege 180-200 gramm közötti. Tollruhájának uralkodó színe az olajzöld, hasa és begye világos. Élénkpiros sapkát visel, szemkörnyéke fekete. Lomberdőkben fészkel. Odvát fatörzsekben vájja ki kellő magasságban. Májusban költ; 6-8 tojása porcelánfehér. Elhagyott házaiban sok, ugyancsak hasznos madárfaj tanyázik.

Élénknek, játékosnak tűnik, ám óvatos és kellően éber is, a legkisebb veszélyt megneszelve szárnyra kap. Keresgélés közben pillanatokra oldalt kipillantva tartja szemmel az eseményeket. Meglepő ügyesen mozog a földön. Mindennél jobba szereti a hangyát, ennek kedvéért jókora területet bejár. Lehet, az Alsóerdőről került télvíz idején ide a kertvárosba, mert hogy állandó tartózkodási helyén a fagyott, havas talajon nehezen jutott eleséghez. Az előfordulási térképek szerint Zalában és Somogyban gyakori.

Amint látom: a szabad füves területen egy hangyabolynál időzik. Ha ilyenre talál, oldalról megfúrja és szó szerint kiirtja belőle a hangyákat. Hosszú, majd öt centis csőrét és kétszer ekkora nyelvével fejét a földbe süllyeszti, hogy hozzáférhessen a telelő, megdermedt egyedekhez. A kutatók tudni vélik, egyetlen lakom alatt 400–600 darabot is elfogyaszt az apró csemegéből.

Erdei madár, de élelmét a réteken is gyűjti. Távol tartja magát az embertől. Egyedüli ellensége a szigorú tél. Ám ilyenkor sem vonul délebbre, ragaszkodik állandó tartózkodási helyéhez. Sosem távolodik el túlságosan szülőhelyétől. Területhűsége a harkályfélék között is rendkívüli. Ilyentájt, télvíz idején viszont bejárja a környéket, mert a hólepte, fagyott talajon csak nehezen, vagy egyáltalában nem juthat hozzá kedvenc élelméhez. Táplálékából adódóan hasznos madár, és védett. A többi harkályféléhez hasonlóan átvizsgálja a fák törzsét és ágait, összeszedi a kéreg alatt megbúvó rovarokat és lárvákat. Különösen ezért kedvelik a gyümölcstermesztők.

Tovább kutakodva, elbizonytalanodom. Szinte ugyanezeket a jellemzőket találom más állathatározókban a szürke, illetve hamvas küllő nevű társánál. Ez utóbbi valamivel kisebb termetű, ám feje ennek is vérpiros, testének alsó része viszont szennyes szürkészöld. A két küllő - a zöld és a hamvas - a külsőn kívül a viselkedésében is annyira hasonlít, hogy ember legyen a talpán, aki a kettőt meg tudja különböztetni egymástól.

De nem is ez a lényeg, hanem a jelenléte. Várom, hogy visszatérjen s újra színt, derűt hozzon a téli szürkeségbe. Azt sem bánnám, ha később is tiszteletét tenné kertemben, s jellegzetes, nevére utaló „klü-klü-klü-klü-klü" hangját hallatná, ami a tavasz jöttét jelezné…