Rozmaring - télen is frissen a kertből

A népgyógyászatban évszázadokon keresztül az emlékezet javítására használták, a hivatalos gyógyászatban manapság az időskori szenilitás kezelésében kifejtett hatását vizsgálják, megjegyzem, a kolostorokban a szerzetesek már évszázadokkal ezelőtt rájöttek, hogy keringésserkentő hatásával javítja az agy vérellátását, s vele az emlékezetet is. A fűvészek a legyengült, kimerült, vagy betegeskedő idős emberek erősítésére rozmaringteát javasolnak: egy kávéskanál rozmaringlevelet (lehet szárított is) forrázzunk le egy bögrényi vízzel, hagyjuk állni 10 percet , szűrjük le és mézzel ízesítsük. Egy liternyit önthetünk a fürdővizünkbe is, csak ne este, mert élénkítő hatású. A rozmaring örökzöld növény, így télen is csipegethetünk róla leveleket.

Nagyon sok kedves történet fűződik hozzá, az egyik Szűz Máriáról szól, aki Egyiptomba való menekülésekor egy rozmaringbokorra dobta a kék köpenyét, s ettől a rozmaring fehér virágai kékké változtak. A magyar források a 16. század második felétől említik, előbb füstölőszerként, később főzött illatszerként használták, a 17. században "aqua reginae Hungariae" (magyar királyné vize) néven Európa-szerte használt illatszere volt az előkelő hölgyeknek. A levelekből kivont illóolaj ma már parfümök, masszázsolajok összetevője. A 17. században fűszerként is használták, a középkor végén a menyasszonyi koszorú legfontosabb virága volt, jelképezve az ara tisztaságát, szüzességét. Egyes vidékeken rozmaringággal a kezükben mennek templomba az asszonyok, más helyeken a lakodalmak dísze, a legények a kalapjuk mellé, a leányok a keblükre tűzik. A népi díszítőművészetben is kedvelt a rozmaringos minta, a dunántúli pásztorművészetben az esküvői ajándékokon ismert motívum: a leány rozmaringot nyújt át a legénynek. Gyakran szerepel népdalokban is: "Rozmaringom lehajlott, a szeretőm elhagyott..., Rozmaringnak csak az a szokása, télen, nyáron zöld annak az ága..."

Minálunk kedvelt fűszernövényként a magas ágyásban lakik, mindig frissen vágok belőle egy kisebb ágat. Pár éve a rózsakertben is pompázott egy termetes rozmaringbokor, májusban csak úgy kéklett a sok virágtól, de hiába mondták, hogy óvjam a hidegtől, nem hittem, hogy elfagyhat, de tévedtem, egy rendkívül kemény tél után nem hajtott ki. Szerintem azért, mert a hideg előtt sok eső esett, átázott a talaj és mélyen szétfagytak a gyökerei. Jó tesszük hát, ha télre betakarjuk falevéllel vagy szalmával a tövét és földjét, de ne burkoljuk be az egész növényt, mert igényli a fényt. Többször vettem cserepes rozmaringot is, terveztem ugyan, hogy kiültetem, de amire rá került volna a sor, a húsok fűszereként mindig felhasználtuk.

A mostani, egyelő még csak aprócska bokrot három évvel ezelőtt ültettem. Akinek kertje van rozmaringja is lehet, annyira egyszerű a nevelése, hogy ha jól kiválasztják a helyét, kezdő és amatőr kertészek is megbirkóznak a feladattal. Nem nagy igényű, viszont a teljes árnyékot és vízzel telített talajt nem bírja, a tűző napfényt és szárazságot a viszont jól tűri. Nem véletlenül persze, hiszen eredetileg mediterrán növény, a Földközi-tenger környékének napos, sziklás lejtőin vadon él. A tengerparti származás le is rí róla, a sós vízpára miatt a levelek színét fényes víztaszító réteg borítja, a gázcsere a levelek fehér filces áteresztő fonákján történik. Bizonyára azért is könnyű nevelni, mert az alkalmazkodás bajnoka, sőt, meg is védi magát: a körülötte lévő növényeket szinte mérgezi - a gyökerei olyan anyagot választanak ki, amely gátolja a szomszédos növények magjainak csíraképességét. Ezt azért jó ha tudjuk, s úgy keresünk neki helyet a kertünkben Ha viszont egyszer már elültettük, többé ne bolygassuk, mert a gyökerei nagyon érzékeny. A kártevőknek ellenáll, penészre viszont fogékony, éppen ezért a leveleit sohase öntözzük - ha cserépben neveljük, nyárra tegyük ki a szabadba, hogy szellőzködjön.