A Frangepán család egykori birodalmában

Az első település, amelyet a Krk szigeten érintünk, Omišalj. Határában messziről éktelenkedő, tájidegen olaj- és gázterminállal. A hetvenes években épült turistariasztó objektumot kikerülve délnek tartunk. A lakott hely határában római település maradványaihoz érünk. Itt található az 5. században épült ókeresztény templom, amelynek alaprajza keresztet formáz, s maradványai egykori monumentalitására és szépségére engednek következtetni.

A Kvarnerói öböl közepe táján elterülő, járásnyi nagyságú szigetnek ősidők óta Krk város a névadója, amely mindig is önálló püspökséggel rendelkezett. Hozzá tartoznak a környező szigetek is. Gyakorlatilag a település főterén áll az egykoron védelmi célokat szolgáló, ma is látogatható vár, amelynek része a székesegyház. Az egészet a Frangepánok építették több generáción át a 12-15. században, közvetlenül a tengerparton.

Odaát a Zrínyiek mellett a Frangepán a legjelentősebb és legismertebb nagyúri család, amely a 11. századtól a 17. századig maradt fenn. A két familiát rokoni szálak kötötték össze. Mindkét dinasztia jelentős szerepet játszott a magyar-horvát történelemben, a két nép perszonáluniójának évszázadaiban. Az ágas-bogas Frangepán családfáról tizenhét nemzedék olvasható ki, 114 jeles személyiség nevével. Ők birtokolták  Veglia (Krk) szigetét, az akkori zsupánság keretén belül. Ősi fészkük a festői szépségű, hegynek kapaszkodó Vrbnik mellé tehető, onnét terjesztették ki hatalmukat a tengermellék nagy részére. A családfa legelső ágán Duim (horvátul Dujam) neve található, aki grófként tartományúri hatalmat épített ki. Ügyes taktikusként – a békesség érdekében – szolgálatait felajánlotta a Velencei Köztársaságnak, amelynek fontos volt a Krk sziget, ugyanis azt a hajósaik a kelet felé tartó útjaik során kikötőként használták. A feudumot (a vagyont) a gróf fiai és azok leszármazottjai gyarapították. A legnagyobb birtokszerzőnek IV. Miklós bizonyult, aki a 15. század elején a horvát-dalmát bán tisztségét töltötte be. Idővel a Frangepánok önállósodtak Velencétől, inkább a magyar-horvát királyokhoz közeledtek. 1240-ben IV. Béla segítségére voltak, aki a tatárok elől menekülve – a néphit szerint – a szigeten keresett menedéket. A nemesi család mások által is beírta a nevét a magyar történelembe. Így Gergely (1459–1520) kalocsai érsek, de említhetnénk Frangepán Beatrixet (1480–1510), Corvin János feleségét, I. Mátyás király menyét. Ugyancsak a kalocsai érsekségig vitte Ferenc János (1490 körül-1543), akit korának jelentős diplomatájaként jegyez a história.

A sziget fővárosában található erődrendszer gyakorlatilag a belváros része. Szembeötlőek a teret uraló vastag falak, amelyek szinte a tengerből nőnek ki, sarkaiknál bástyák magasodnak. Az egész rendeltetése az volt, hogy megvédje a lakosságot és a katonákat támadás esetén. Számukra a vizet a ciszternából biztosították. Az erőd mellett épült egy torony, amelyben a szomszédos székesegyház harangjait helyezték el. Belül a falakon freskók díszlenek, azok liturgikus célokat szolgáltak. A köralakú bástyát Velencei toronynak hívják, mert az itáliaiak újították fel 1600 tájékán. Érdemes fölkapaszkodni a falak felső szintjére, ahonnan pazar kilátás nyílik a városra, a nyílt tengerre és a négy égtáj felé.

Több helyütt ágyúlőrések láthatók. Ma teljesen békés célokat szolgál a kastély, benne kulturális és történelmi kiállítással a város eredetéről, a liburn korszaktól egészen napjainkig. Bábukon az egykori ruhaviseletet is bemutatják. A régmúltat idézik az ókori sír­emlékek. Ezek feliratai bizonyítják, hogy a település már az i. e. 50. és 30. közötti időszakban létezett. A kastély és a székesegyház a város éke, igazi turisztikai látványosság. Ha nem is annyi, mint a dubrovniki falaknál, ahova mindig tömegek tódulnak, itt is szép számú érdeklődő akad, aki „beveszi” a várat úgy, hogy csak körbe sétál, vagy lépcsőzik egyik helyről a másikra. A népes Frangepán dinasztia mégoly vázlatos listájáról is kihagyhatatlan Frangepán Katalin (1625–1673), Frangepán Ferenc Kristóf nővére, Zrínyi Péter felesége, Zrínyi Ilona anyja, II. Rákóczi Ferenc nagyanyja. A neve horvátul Ana Katarina Frankopan. Korán, 16 évesen ment férjhez Zrínyi Miklós testvéröcséhez, Péterhez, akinek ha kellett, a politikában is harcostársa volt. A horvát irodalom első női alkotói közt tartják számon. A Putni tovaruš (Útitárs) című, 1661-ben Velencében nyomtatott imakönyve a vallásos költészet kiemelkedő alkotása, sokak kedvenc olvasmánya. Katalin szívügyének tekintette anyanyelvének ápolását. Imádságos könyvének előszavában így indokolta, miért vállalkozott írásra: nos azért, mert „az egész világon horvát nyelven jelenik meg a legkevesebb könyv…” Anna Katerinához írta a síralomházból fájdalmasan szívszorító búcsúlevelét férje, Zrínyi Péter, akinek örökbecsű sorait a horvát irodalomtörténet is jegyzi. A levél a halálra ítélt ember utolsó sóhaja, tele melegséggel, bátorsággal, alázattal, hittel. Elköszönő sorait Én kedves szívem (Moje drago serce) megszólítással kezdi. A miniatűr irodalmi műnek is beillő alkotásról számos fordítás született a világon. Van közöttük 1710-ben készült magyar változat is, amely Cserei Mihály Erdély-történetében olvasható. Cserei erdélyi emlékíró, a magyar barokk irodalom jelentős alakja.

Férje lefejezése után az özvegyet a grazi domonkosrendi nővérek kolostorába száműzték. A párját ért tragédiát lelkileg nem tudta feldolgozni, elborult elmével hunyt el. Nevét megyénkben a tótszerdahelyi iskola viseli a 2000-es évek elejétől.

Anna Katerina testvére, a főnemes Fran Krsto Frankopan, magyarul Frangepán Ferenc Kristóf (1643−1671) a Wesselényi-féle összeesküvés résztvevőjeként él az utókor emlékezetében, akit 28 évesen Bécsújhelyen kivégeztek. Halálos bűne az volt, hogy csatlakozott a magyar és horvát nemesség Habsburg-ellenes csoportjához. Egy ideig Csáktornyán keresett menedéket, ahonnan Zrínyi Péterrel együtt annak reményében keltek útra Bécsbe, hogy tisztázzák magukat a császár előtt s hogy kegyelmet kapjanak. Bár Zrínyi ékes latin nyelven írt önigazolást a királyhoz, melyben indokolni igyekezte tetteit. Fölsorolta Miklós bátyja és más őseik érdemeit, hivatkozva a felség ígéretére, amely szerint nem lesz bántódásuk, ha megadják magukat. Lett! Méghozzá fővesztés, 1671. április 30-án felségárulás címén végezték ki Bécsújhelyen a főúri összeesküvés három vezetőjét, Zrínyi Péter horvát bánt, Nádasdy Ferenc országbírót és Frangepán Ferencet.

Később, 1919-ben a két horvát földi maradványait a bécsújhelyi vesztőhelyről hazahozatták a zágrábi patrióták, s a főváros katedrálisában helyezték el. A síremlékükre Ferenc Kristóf szállóigévé vált mondása került: „Navik on živi, ki zgine pošteno“, azaz „Örökké él, aki becsülettel hal meg”.