Rengeteg élménnyel

2023.07.19. 14:30

Öt nap az Erzsébet-táborban Kustánszegen

A helyi és környékbeli településeken élő gyermekek számára szervezett Erzsébet-tábort Kustánszegen a Zalamenti és Őrségi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat. A közelmúltban megtartott ötnapos program során rengeteg élmény várt a résztvevőkre.

Gyuricza Ferenc

A kustánszegi tábor résztvevői Fotó: Önkormányzat

Minderről Bécs Tiborné kustánszegi polgármester tájékoztatta portálunkat. Elmondta: az idei táborban húsz gyermek vett részt, a program zökkenőmentes megvalósulását pedig a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat három munkatársa segítette.  

- A tábor célja az volt, hogy tartalmas, élménydús kikapcsolódási lehetőséget biztosítson a résztvevőknek, azért minden egyes nap más és más jellegű programon vehettek részt a gyerekek – tette hozzá a polgármester. – Az első napot a tábor fő helyszínén, a kustánszegi ifjúsági szállón töltötték, ahol a délelőtt az ismerkedés, illetve a kézműveskedés jegyében telt. Utóbbi során gyönyörű, gipszből készült formákat alkottak a gyerekek, délután pedig izgalmas kutyabemutatón vehettek részt. A második napon Németfaluba kirándultak, ahol sorversennyel kezdődött a program, de ugyanitt mozidélután is várt rájuk. A kirándulást még érdekesebbé tette, hogy az utat traktoron tették meg a táborozók. A szerdai napot a lenti termálfürdőben töltötték, itt a fürdőzésé volt a főszerep. Csütörtök reggel Csömödérre indultak, ahonnan kisvasúttal utaztak tovább a kistolmácsi tóhoz, ott szintén egész napos fürdési lehetőség várt rájuk. A záró napot a kustánszegi tavon töltötték, ahol részben strandolással telt a nap, de tó körüli túrát is szerveztek számukra, a program a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársa által tartott előadással ért véget.  

Bécs Tiborné azt is elmondta: a tábor megvalósulását többen is segítették, így a helyi önkormányzat az étkeztetés költségeihez járult hozzá. A támogatók munkájának is köszönhetően a gyermekek újra élményekkel feltöltődve térhettek haza, így bíznak abban, hogy az Erzsébet-tábort a következő évben is meg tudják szervezni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!