Azok a boldog hatvanas és hetvenes évek: az orkán-őrülettől a Trapper-farmerig

A hajdanvolt időszakot érzelmesen és megértően ábrázoló játékfilm fut a tévében. A tinédzser korú főhős orkánkabátért kajtat a feketepiacon és a boltokban. Hiába. Mint ahogy mi tettük annak idején. Elmentünk még Csáktornyára és Varasdra is érte. Ott találó hangutánzó szó, „šuškavac” (susogó a neve), de ott sem kaptunk. Végigjártuk a pesti nagyáruházakat. A Corvint, a Lottót és a Divatcsarnokot. Mindhiába. Hiánycikk volt. Egyszercsak a Corvin harmadik emeletén ráakadtunk. Külföldi szállítmányként érkezett, ám mind nagy méretben, nem a mi testünkhöz szabták. Barátommal együtt örültünk, hogy legalább ehhez hozzájutottunk. Lötyögött rajtunk, kétszer is belefértünk volna. Az egyik osztálytársunknak már csak bohókás mohazöld színű jutott, a többnyire sötétbarna változat helyett. Átmeneti kabátként hordtuk, bár selymes papírvékonysága miatt annak is gyenge volt. A szelet úgy-ahogy visszafogta, de az esővizet átengedte.

Ó, azok a boldog hatvanas-hetvenes évek! A fiúk hosszú haja, Beatleseket idéző gombafej frizurája! Ezzel kapcsolatban „Kádár elvtárs” is megengedő volt, midőn azt találta mondani: „Nem baj, ha hosszú a fiatalok haja, csak mossák!”

És a divatos hegyes orrú félcipő! A csuka – ahogy neveztük – annyira beszűkült elől, hogy satuként fogta a lábujjakat. Kit érdekelt az ortopéd orvosok sopánkodása?! Aztán a csőnadrág, amit később felváltott a széles szárú trapézszabás. Ez utóbbi legalább kényelmes volt a mostani feszülő, igen szűk nacókhoz képest. A lányoknál jól mutatott a térden fölül mindent láttatni engedő miniszoknya. Tanáraink a szebbik nembelieknek tiltották a rúzs, a smink és a körömlakk használatát. Mindkét nem kedvence volt a márkás farmer. Nálunk eleinte csak Trappert lehetett kapni, amit később váltott fel a marcali ruhagyár igazinak tűnő, amerikai földműves-pantallója.

Jampi-divat. Így nevezték a korszak öltözködési és viselkedési trendjét. Mitagadás, a felnőttek jelentős hányadánál kiverte a biztosítékot, így a hagyománytisztelő szüleinknél is. Az sem tetszett nekik, hogy odavoltunk a kóláért. Miután azt sem lehetett kapni, ittuk a Bambi nevű cukrozott valamit. A jampecek tánca, a twist sem nyerte el minden felnőtt tetszését.

Huszonévesen az alkohol is kezdett érdekelni minket. Ha az olcsó tömegbor helyett mást akartunk, Jugóban kerestünk „márkás” italokat. Azoknak hittük a valójában kommersz (pancsolt), de szép nevű és formásan palackozott Zrinski vagy Cézár vinjakot (konyakfélét.)

Igazán nevezhettek volna el nemesebb italokat is a két történelmi személyiségről…