Az ősz szakállúval közös fotók is készülhettek

2022.12.03. 16:25

A fürdővárosba már megjött a Mikulás

Hévízre már pénteken kora este megérkezett a(z elő-) Mikulás. A gyerekeket egész délután vidám s aktív játékok várták, a napot pedig az Áldás együttes koncertje zárta.

Péter B. Árpád

A sportcsarnokban összegyűlt gyerekhad izgatottan várta a Mikulást

Fotó: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

A sportcsarnok megtelet a játék s a várakozás izgalmától kipirult arcú lurkókkal, de szüleik is elfoglalhatták magukat a „felnőttek asztalánál”, ahol adventi asztaldíszt készíthettek. Hermann Katalin, a szervező Festetics György Művelődési Központ igazgatója emlékeztetett: a Mikulásváró a Covid előtt rendszeres program volt Hévízen, s idén felelevenítették a hagyományt.

Míg a lurkók játszottak, a felnőttek adventi asztaldíszt készíthettek
Fotós: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

A gyerekek például az ugrálóvárban, a játéksarokban, a sakkasztalnál vagy épp a Belvárosi Múzeum foglalkoztatójában tölthették az idejüket, amíg várták az ősz szakállút, aki az est leszálltával megérkezett, s a színpadon ülve előbb a legkisebbeket, később pedig minden gyermeket megajándékozott, sőt: aki akart, fényképezkedhetett is vele.

A hévízi Mikulás minden gyermeket megajándékozott   
Fotós: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

Bő félóra után elfogyott a gyerekhad, a sokaknak tán ismerős hang pedig búcsúzóul arra kérte a résztvevőket, énekeljenek valami kedveset, „hogy legyen erőm elmenni a következő városig, ahol már nagyon várnak a gyerekek”. A hévízi Mikulás megígérte, pár nap múlva újra eljön.

A napot az Áldás együttes ünnepváró koncertje zárta
Fotós: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

– Mindenki, aki kifényesíti s kiteszi az ablakba a cipőjét, és persze jó volt, számíthat meglepetésre, ajándékra – fogalmazott.

A gyerekek sakkban is próbára tehették tudásukat
Fotós: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

Hermann Katalin a program végén azt mondta: annak idején azért találták ki e télkezdő programot, mert az év közbeni fesztiválok főként turisztikai céllal születtek, s szerették volna a helyi közösséget is megajándékozni egy kohéziót teremtő rendezvénnyel, amelyen a hévízi gyerekek és szüleik fesztelenül jól érezhetik magukat. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!