Az emberre veszélytelen a tőrösdarázs, ám a cserebogár-állományt képes megtizedelni

Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, amint a kertek, parkok gyepén, egy-egy korhadó fa közelében, vagy a komposzt­nál keringenek, akár nagy tömegben is. Ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek, ugyanakkor biológiai úton segítenek kordában tartani például a cserebogár-szaporulatot is. 

Miután ártalmatlanok, a Magyarországon élő féltucatnyi faj irtása felesleges, ráadásul az óriás tőrösdarázs védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint, elpusztításuk tehát törvénytelen is. A tudatlanság sajnos évről évre számos ilyen állat pusztulását okozza, amikor a felesleges pánikkeltés hatására a munkájukat nem kellő szakmai felkészültséggel végző rovarirtók tömegesen mérgezik a tőrösdarazsakat. 

A rovarcsalád hazai képviselői túlnyomórészt termetesek és látványos megjelenésűek; az óriás tőrösdarázs, melynek nősténye közel öt centiméteres, egyben kontinensünk legnagyobb hártyásszárnyúja is. Ezek a rovarok nem tévesztendők össze a családi közösségekben élő, a ház körül gyakori és agresszív, jellegzetes fekete-sárga mintázatukkal jól elkülöníthető társas darazsakkal, köztük a lódarázzsal. A tőrösdarazsaknak is van fullánkjuk, ezt azonban (hacsak nem fogjuk meg őket) nem ellenünk használják, mérgük pedig nem fájdalomkeltésre, hanem lárvák megbénítására szolgál. A tőrösdarazsak ugyanis parazitoidok, szaporodásukhoz, a peterakáshoz nagyobb rovarok, elsősorban lemezescsápú bogarak lárváira van szükségük. 

Megjelenésükre ott számíthatunk, ahol a talajban, a pusztuló fában, a komposztban nagy, gyakran jelentős mennyiségben találnak cserebogár-, szarvasbogár-, orrszarvúbogár-, rózsabogárlárvát. Ezeket a faanyagon keresztül vagy magukat a talajba ásva a szúrásukkal bénítják meg, majd belepetéznek, a kikelő lárvájuk pedig belülről fogyasztja el a még élő pajort. A tőrösdarazsak éppen ezért nélkülözhetetlen elemei a kiskert, park, az ültetvény vegyszermentes, biológiai alapú rovarok elleni védelmének. 

Ne féljünk tehát a májustól a nyár végéig tömegesen feltűnő, a talajhoz közel, jellegzetesen lassan repülő tőrösdarazsaktól. Ha idegenkedünk a rovaroktól, nyugodtan menjünk tovább, de ha természetbúvárként olyan szerencsében van részünk, hogy láthatunk egy ilyen „rajzást”, érdemes leülni a közelben, és megfigyelni ezeknek a fogyatkozó óriásoknak az életét.