Szilveszter és újév a fronton

A magyar 2. hadsereg Don folyónál megrekedt arcvonalán ekkor már hónapok óta hadműveleti szünet volt. A honvédek a kisebb felderítő portyákat, az úgynevezett „vállalkozásokat” leszámítva viszonylag csendes, eseménytelen fronthétköznapokat éltek a fából és földből épített védőállásaikban, a kemény orosz télben. Az ellenséges tüzérség és aknavetők persze időnként így is háborgatták őket, s nyugalmukat nappal az orosz mesterlövészek, éjszakánként pedig a befagyott folyón át végrehajtott rajtaütések igyekeztek megzavarni. 

A harcok, a védőállások kiépítése, az állandósult létbizonytalanság és a mostoha elhelyezési körülmények testileg-lelkileg kimerítették a zalai honvédeket is, ezért a fronton különösen nagy jelentősége volt a békés otthon melegét idéző s némi lelki vigaszt nyújtó karácsonyi és év végi ünnepeknek. A katonákat leginkább az otthonról kapott csomagokban rejlő hazai ízek, ételek-italok vidították fel, s ezek szerencsés esetben Szilveszterig kitartottak. 

Az év utolsó napját – ahogy azt leveleikben, harctéri naplóikban vagy visszaemlékezéseikben többen megörökítették – rangjuktól és beosztásuktól függően más-más körülmények között élhették át a fronton a zalai honvédek. A keszthelyi Tumbász Gyula karpaszományos tizedes, akit egy sebesültszállító gépkocsioszlop írnokaként az arcvonaltól távolabb, Krasznojében ért az évvége, egészen békés körülmények között, helybeli orosz lányokkal együtt ünnepelhetett: „A Szilveszter este megint csak nagy ivással volt egybekötve. Minden ember kapott egy literrel, és így nagyszerűen elszórakoztunk. Petiéknél [Vermes Péter számvivő őrmesternél] voltunk, ott énekelgettünk. A lányok is ott voltak. Éjfélkor nagy csókolózással köszöntöttünk egymásnak »Dobre novij god«-ot [boldog újévet]”. Betegsége miatt szintén biztonságban, a bjelopoljei tábori kórház tiszti étkezdéjében töltötte ezt az éjszakát dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós, a 47. gyalogezred aknavető szakaszparancsnoka. Ő beteg tiszttársai, valamint a kórházi személyzet társaságában, rádiót hallgatva, pezsgőzéssel és nótaszóval köszöntette az újesztendőt. 

Péchy György főhadnagy, a 17. gyalogezred segédtisztje a Don menti faluban, Gremjacsjéban lévő ezredparancsnokságon volt Szilveszter éjszakáján. A nagykanizsai alakulat tisztjei az ezredtörzs jól kiépített földalatti bunkerében gyűltek össze. „Beszélgetéssel, a helyzet latolgatásával, csendes iszogatás közben vártuk meg az éjfélt – írta Péchy a visszaemlékezésében. – Az 1943-as évet, végig az arcvonalon, hatalmas tűz köszöntötte, minden fegyverből lőttek egyet. Nyugovóra tértünk azzal a reménnyel, hogy rövidesen úton leszünk hazafelé.” Ugyanitt volt az év utolsó napján a csáktornyai 17/II. zászlóalj orvosa, dr. Viczián Antal címzetes orvos zászlós is, aki így örökítette meg emlékiratában ezt az estét: „Éjfélkor pezsgőt bontottunk, de a hangulat nem oldódott. Mindenki reménykedve, de ugyanakkor aggódva gondolt az újesztendőre. Leváltanak minket, vagy súlyos harcok elé nézünk? Ki tudja, mit hoz 1943?!” 

Husz István honvéd, a 17. gyalogezred kerékpáros katonája 1942 utolsó napját is munkával, bunkerépítéssel töltötte, csupán éjszaka pihenhetett. Abban reménykedett, hogy talán az újesztendő több jót hoz, mint az elmúlt; az ő újéve azonban rosszul kezdődött, mert már hajnali 4-kor riadóztatták. Szomorúan telt Szilveszter napja Sipos Béla szakaszvezetőnek, a 17. gyalogezred aknavető százada tisztesének, mivel bajtársaival az előző éjszakai sikertelen támadás áldozatait kellett eltemetniük vagy sebesültként a segélyhelyre szállítaniuk. Naplója szerint az újesztendő szép, enyhe idővel köszöntött be, és nem okoztak komoly bajt az állásaikra aznap hullott tüzérségi és aknavető gránátok sem. 

„Az újévet ugyancsak a Don-parton töltöttem szolgálatban – örökítette meg harctéri naplójában 1842/1943 fordulóját Németh József, a zalaegerszegi 17/III. zászlóalj egyik puskásszázadának tizedese. – Szilveszter este nagyon jó hangulatban telt el, pálinka és pezsgő mellett gondoltunk és képzeltünk szebb napokat és szerencsés visszatérést. Reggel hajnalban indulok rajommal a Don-partra, a szép újesztendő első napját is kint az ellenséggel szemben töltöm. Talán ez az esztendő több szerencsét hoz számomra, [miután] jó Isten segítségével a minden bajtól megóvott esztendőt befejeztem.” Az egerszegi alakulat másik katonája, Nemes József szakaszvezető, gránátvetős rajparancsnok számára azért volt emlékezetes az év utolsó éjszakája, mert egy-két hazai csomag tartalmának köszönhetően bajtársaival az otthoni Szilveszterekre emlékezhetett, s velük énekelt, miközben ünneplésüket a Don túlsó partjáról aknavető sorozat „köszöntötte”. Kemendy Géza tartalékos zászlósnak, a 17/II. zászlóalj vonatparancsnokának memoárja szerint újévre szeretetcsomagokat osztottak, és minden ember egy üveg pezsgőt kapott. 

Varga Ferenc Ottó tartalékos zászlós, a 47/I. zászlóalj aknavető szakaszparancsnoka – jókora „kincstári” optimizmussal – a következőket írta szüleinek az orosz frontról, 1943. január 1-jén: „Az újév jó idővel köszöntött be, most egész enyhe idő van, csak a hó esik. Tegnap este mi is megemlékeztünk az elmúlt esztendőről, és egy üveg francia pezsgővel méltóképpen elbúcsúztattuk. Talán az újesztendő meghozza a végső győzelmet, és a legközelebbi Szilveszter este újlaki borral koccinthatunk egy győzelmes háború örömére és mindnyájunk egészségére. Ma, újév napján feltűnően jó ebédünk volt, ugyanis a legényem vett sóért az oroszoktól egy jó nagy csirkét, és azt sütöttük meg.” 

A Donnál harctéri szolgálatot teljesítő nagykanizsai 9. könnyű tüzérezed katonái közül többen megörökítették 1942 utolsó napját. Vida István őrvezető, a 3. tüzérüteg irányzója azt jegyezte fel naplójában, hogy december 31-én nagyot mulatott bajtársaival, miután „Hitler” minden katonának egy üveg pezsgőt ajándékozott, és melléje még egy deci pálinkát is kaptak. Aznap és január elsején egyaránt szép idő volt, misét azonban nem tarthattak a tűzkészültség miatt. Kardos Ferenc tizedes, a 2. üteg tüzére ezt írta tábori levelezőlapján a testvérének: „Szilveszterkor egész jól éreztük magunk, ugyanis kaptunk fejenként egy üveg pezsgőt (7,5 deciliter), 2–3 deciliter pálinkát […]. Reggel felé már egészen belejöttünk, csak arra már elfogyott a kedvcsináló”. Legbővebben Dervarics László, a 6. üteg szakaszvezetője számolt be naplójában 1942/1943 fordulójáról: „Szilveszter nap nagyon szépen telt a nap és az este is, semmi zaj nem volt. Az éjjel elszórakoztunk egy kis francia pezsgő mellett, és muzsika és hegedűszó mellett. Tizenkettő órakor ment a boldog újév köszöntés, és a ruszki [orosz] is beköszöntött, öt lövéssel a bunker tetején. Hála Isten, semmi baj nem történt. 1943. január 1–3–án semmi lövöldözés nem volt, és olyan ünnepélyesen teltek a napok, mert minden este adtak egy-egy deciliter rumot, és azzal elteázgattunk, és a muzsikusunk megojtotta a hazai bánatos napokat.”