Életrajzi és sportfilmnek sem utolsó a Richard király

Will Smith a főszerep mellett producerként is kivette részét a munkálatokból, sokan a díjszezon egyik nagy várományosaként beszélnek a filmről. Vajon egy tipikus Oscarra gyúrt biográfiához van szerencsénk, vagy képes többet adni Reinaldo Marcus Green műve? 

Venus (Saniyya Sidney) és Serena Williams (Demi Singleton) négyéves koruk óta teniszeznek, és a legnagyobbak akarnak lenni a sportban. Apjuk, Richard (Will Smith) ezért mindent meg is tesz. Edzi, ösztönzi őket, ám a sikerhez vezető út rögös. A szakma szkeptikusan áll a csodagyerekekhez, ráadásul a családi problémákkal is szembe kell nézniük mindannyiuknak. 

Egy életrajzi produkciónál kulcsfontosságú, mennyire képes mást, újat mondani, leszámítva természetesen a híres vagy kevésbé híres főhős történetét. Green igyekezett megtalálni az arany középutat, azaz próbálja különlegesebb stílusban megközelíteni az eseményeket, miközben a bevett panelekre épít. A cselekmény mindössze néhány évet ölel fel, nem látjuk, miként mennek le először a pályára a lányok, s egyáltalán van-e kedvük az egészhez. Amikor belecsöppenünk, már tinédzserként edzenek Compton lepukkadt salakján, és tudják, mi a céljuk. Bekerülni az elitbe. Ez persze nem megy simán, Richard kvázi portékaként házal velük, és azon van, hogy olyan edzőt találjon nekik, aki képes elindítani őket a sikerhez vezető úton. Noha kapunk családi drámát és életszagú konfliktusokat, meglepett, hogy a Richard király mennyire nem akar a magán­élettel foglalkozni. Venus és Serena szinte sosem kérdőjelezi meg apja döntését, s csak pár szó esik arról, hogy Richard elvált, és vannak más gyermekei is. Ez hagy maga után némi hiányérzetet, mert nem ad teljes képet a főhős életéről, de Green tud kompenzálni. 

A film első fele inkább a címszereplőre koncentrál, sokat emlegetett tervére és sajátos stílusára. Tudniillik Richard Williams nem könnyű ember. Sokszor arrogáns, bosszantóan önfejű, és kifejezetten szeret másokkal konfrontálódni. Hajlamos ellentmondásokba keverni ma­gát, elvégre már négyéves korukban a sporthoz szoktatta csemetéit, edzésekkel, szabályokkal, ám amikor más tenné ugyanezt, sértetten nehezményezi, miért veszik el a lányok gyerekkorát. Időnként szívesen megráznánk, hogy észhez térjen, holott tudjuk, helyén van a szíve, és tényleg jót akar. Egy ponton aztán műfajt váltunk, és sportfilmmé evolválódik a Richard király. 

Azért használom ezt a szót, mert valóban fejlődésről van szó, mondom ezt úgy, hogy sosem vonzott különösebben a tenisz. A felépített karakterdráma után mégis képesek voltak izgalmassá válni a meccsek, volt kiért szorítani, volt tétje a dolgoknak. A 138 perces játékidő talán sok, akadnak a kontextusukból adódóan felesleges vagy elnyújtott jelenetek, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy bármikor is unatkoztam közben. A színészek előtt le a kalappal, Will Smith talán soha nem volt ennyire jó, muszáj Oscarra jelölni, ám a Venust alakító Saniyya Sidney is fantasztikus. John Bernthal, Demi Singleton és Aunjanue Ellis is kitesz magáért, de szerintem nem lepek meg senkit, ha azt mondom, ez Smith filmje. 

Valószínűleg senki nem ettől az alkotástól fogja megkedvelni az életrajzi filmeket, mert a hollywoodi recept még mindig a szokásos sablonokból épül fel. Az mégis vitathatatlan, hogy roppant kedvelhető és profi munka a Richard király, melyet nem csak egy szignifikáns alakítás tesz emlékezetessé. Meglepően jó humorú, a sportra legalább akkora figyelmet fordító emberi dráma, mely itt-ott letér a helyes útról, de mindig időben visszatalál, és összességében kellemes élményt nyújt. Soha rosszabb zsánergyakorlatot.