A második világháború utáni mentesítő munkálatok Zalában

A gyorsan átvonuló front Zala megyében az ország más területeihez képest ugyan kisebb mérvű pusztítást hagyott maga után, de a helyreállítás így is komoly erőfeszítéseket igényelt.

A háborús események okozta legfőbb veszteséget a sok száz halott jelentette, de az anyagi kár is jelentős volt: alig akadt olyan település, ahol legalább egy-két lakóház ne sérült volna meg, az ipari és közlekedési infrastruktúra pedig sok helyen használhatatlan állapotban volt. A harcolva visszavonuló német csapatok a közúti és vasúti hidak többségét felrobbantották vagy aláaknázták, emiatt a közlekedés a megye területén hónapokig akadozott. Továbbá parancsba adták az üzemek leszerelését vagy lerombolását, bár ezt több helyen sikerült megakadályozni. A szovjet támadásra készülve a lakosságot mindenütt védelmi állások építésére rendelték, így a vidéket keresztül-kasul szelték a lövészárkok. Emiatt a mezőgazdasági munkák elvégzése is nehézségekbe ütközött, hiszen az árkokat, bunkereket előbb be kellett temetni. Mindezt tetézte, hogy a rövid, de nem egy esetben intenzív harcok nyomán többfelé katonai járművek roncsai éktelenkedtek, nem beszélve a rengeteg szerteszét heverő lőfegyverről, fel nem robbant vagy fel nem használt lövedékről, lőszerről. Utóbbiak óriási veszélyt jelentettek a lakosságra, ezt jelezte az is, hogy az újraéledő közigazgatási szervekhez folyamatosan érkeztek jelentések a robbanások okozta halálesetekről. Ilyen balesetekben 1945 végéig több mint 300 fő vesztette életét a megye területén. De a háborús állapotok miatt megroppant közbiztonság helyreállítása is nehezen volt elképzelhető addig, amíg a lakosság gyakorlatilag szabadon hozzáférhetett a hátrahagyott katonai eszközökhöz. Nem véletlen tehát, hogy a megyében berendezkedő szovjet parancsnokságok elsőrendű feladatként jelölték meg a fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok beszolgáltatását. Igaz ugyan, hogy a mentesítési munkálatokban szovjet és bolgár katonák is részt vettek, sőt magyar műszaki alakulatok is tevékenykedtek Zalában, de a csapatok létszáma, felszereltsége messze nem állt arányban a feladat nagyságával. Így aztán a háború utáni hónapokban a szovjet és a magyar hatóságok a polgári lakosság bevonásával próbálták megoldani a megye területének legalább részleges mentesítését.

A kiadott rendelkezések értelmében első lépésként minden településen fel kellett mérni a fellelhető katonai felszerelési eszközöket, járműveket, roncsokat, stb., majd gondoskodni kellett ezek kijelölt gyűjtőhelyekre szállításáról. A feladat végrehajtása vontatottan indult, az első hetekben még a katonai lőfegyverek összegyűjtése sem bizonyult könnyű feladatnak. Ám e téren komoly meggyőző erőt jelentett a szovjet katonaság sokszor brutális fellépése, melyből a lakosság hamar megértette, akinél fegyvert találnak, azt akár helyben agyonlövik. Nehezebb és kockázatosabb feladatnak bizonyult a hátrahagyott tüzérségi lövedékek, aknagránátok, kézigránátok és hasonló eszközök begyűjtése. Zalaegerszeg lakosai még szerencsésnek mondhatták magukat, mivel a megyeszékhelyen ezt a munkát a tűzoltók végezték el, akik a túlnyomórészt német hadianyagot a saját laktanyájukban helyezték el. Vidéken a feladat lebonyolítása jóval nagyobb kihívást jelentett. A hadieszközöket legtöbbször a helybelieknek kellett összegyűjteniük, majd azokat a körjegyzőségi székhelyekre, onnét pedig a járási központokban kialakított gyűjtőhelyekre szállítaniuk. Mivel ehhez megfelelő gépjárműveket senki nem tudott biztosítani, lovaskocsikkal kellett megoldani a fuvarozást. Érthető, hogy erre munkára a lakosság nem sok hajlandóságot mutatott. Így aztán a hatóságok hónapokon át küldözgették az egyre erélyesebb hangvételű felszólításokat, mindig megemlítve, hogy az esetleges szerencsétlenségekért felelősséget nem vállalhatnak.

A mentesítés legkritikusabb részét az aknamezők felszámolása jelentette. Azt, hogy a háború utolsó szakaszában Zala területén a szemben álló felek hány gyalogsági és harckocsiaknát telepítettek, megbecsülni sem lehet. A németek által létesített nagyobb aknamezők, aknazárak a többlépcsős Margit-vonalban helyezkedtek el. Így elaknásították a Balaton déli sarkától Barcsig húzódó terepszakaszt, Nagykanizsa és Zalaegerszeg előterét és a Balatont is. De a visszavonuló csapatok szinte minden útba eső település határát aknákkal biztosították. A mentesítés során különösen veszélyes területnek számított a Balaton, megtisztítását az 1945 májusában megalakult Honvéd Hadihajós Osztály végezte. A megye területének nagy részére azonban csak jóval később jutottak el a szakképzett tűzszerészek, ezért a háborút követő első hónapokban a polgári lakosság önként jelentkező tagjait is bevonták az aknák felkutatásába. De előfordult, hogy a robbanóeszközök hatástalanítását is civil személyek végezték el. Ilyen feladatra hivatalosan csak hozzáértő egyének vállalkozhattak. A felszámolt aknamezők elhelyezkedéséről, az ott talált aknák számáról részletes jelentést kellett készíteni az illetékes katonai parancsnokság részére. A sikeres végrehajtásért jutalom járt, 1945 augusztusában egy darab „látható aknáért” 25 pengőt, a „nem látható aknáért” pedig 50 pengőt fizettek ki. A mentesítésben részt vevő polgári személyekről sajnos kevés információ maradt ránk, egy az alispáni iratok között fennmaradt dokumentum mindössze két személy nevét említi. Mezősi János felsőrajki lakos a település határában, az ún. Rassy-malom környékén 98 német gyártmányú, rejtett tányéraknát szedett fel. Zalaszántón pedig ifj. Nagy Ferenc hatástalanított 14 rejtett és 4 látható aknát.

Bár a lakosság erejét megfeszítve dolgozott a roncsok és hadianyagok eltakarításán, voltak települések, amelyeknek erre önerőből nem sok esélyük volt. Az egyik kritikus területnek számított Becsehely és Letenye környéke. 1945 áprilisában a letenyei Mura-híd felé visszavonuló német katonaságot a szovjet és bolgár csapatok heves tüzérségi tűz alá vették, illetve repülőgépekről is bombázták. A rengeteg roncs, lövedék összegyűjtése hosszú hónapokon át húzódott, mivel sem képzett szakemberek, sem a kilőtt katonai járművek elvontatásához szükséges eszközök nem álltak rendelkezésre. Egy 1946 márciusában kelt jelentés így jellemezte a környéken uralkodó állapotokat: „Becsehely és Letenye között az országút mellett mintegy 3 kilométer hosszúságban nagyobb terület ágyú-, aknalövedékekkel, repülőgépbombákkal és gépkocsironcsokkal van borítva. A lövedékek és bombák nincsenek hatástalanítva. A kérdéses lövedékek, bombák és gépkocsironcsok nagyobb szántóföldi területet foglalnak el, e terület már a múlt esztendőben sem volt termelésbe beállítható, s ha a robbanótestek és géproncsok ismételten nem szállíttatnak el, ez évben sem lesz a termelésbe bevonható, ami gazdaságilag nagy kárt jelent, nem említve azt, hogy a robbanólövedékek sok esetben robbannak. Pár nappal ezelőtt is egy ilyen robbanás 3 gazdát sebesített meg.” Ha hihetünk a hivatalos iratoknak, az idézett jelentés elkészülte után néhány hónappal elkezdődött a terület megtisztítása.

Egy összefoglaló szerint az ország egész területén 1986-ig mintegy 13 millió aknát, bombát és különféle lövedéket sikerült hatástalanítani, megsemmisíteni, ennek ellenére a mentesítő munkálatok máig nem zárultak le.