Betakarta a hó Japán egy részét – A kanizsai Kálovics Dalma beszámolója a szigetországból

- Lakóhelyem, az Akita prefektúra déli részén fekvő Yokote Japán egyik leghavasabb régiói közé tartozik, ahol szokványos a méteres hó, ami akár hónapokig megmaradhat – mesélte Kálovics Dalma, aki mangákat kutat egy mangamúzeumban. – Az első hó novemberben leesik, és ugyan ez lehet akár félméteres, jórészt decemberben elolvad, mert egészen januárig nem jellemzőek a mínuszok. Decemberben általában, ha esik is, folyamatosan olvad, így még nem maradnak méteres havak. Érdekesség, hogy bár három karácsonyt töltöttem már itt, szenteste sosem volt az az idilli hóeséses fehér karácsony, inkább csak piszkos, maradék hó. Hozzátette: Idén egyébként enyhén indult a tél, a hegyekben szokványosan megjött az első hó, de a városokban későn esett olyan, ami meg is maradt. A hónap közepén decemberben eddig nem tapasztalt hideg és hómennyiség érkezett. Vagy egy héten keresztül folyamatosan és erősen esett, és mivel ilyenkor szokatlan módon nem nagyon ment nulla fok fölé a hőmérséklet, nem is olvadt. Hiába vannak hozzászokva itt a nagy hóhoz, a hóeltakarítás nem tudott lépést tartani azzal, hogy rekordidő alatt rekordmennyiségű hó esett.

- Megint karácsony táján volt pár szusszanásnyi nap, majd megint elkezdett esni, és január első napjaiig abba sem hagyta – folytatta Dalma. – Újévkor úgy 40 centiméter hónak kellene lenni az eddigi „szokások” alapján, ehelyett viszont 150 centiméter volt, ami időszakos rekord, de voltak napok, amikor közel 190 centiméterrel az abszolút rekord is veszélybe került. Pár nap szünet után ismét szakad, és reális esély van rá, hogy minden eddiginél több hó halmozódik fel. A helyzet súlyos, leállították a buszközlekedést, ezért home office-ba kényszerültem, a vonatok – ha járnak –, késnek, és a honvédség katasztrófa elhárításért felelős osztagát is kirendelték, hogy segítsenek a hó eltakarításában.

Dalma a lakóhelyéről is beszélt: Yokote hozzá van szokva a nagy hóhoz, de ennyit még sosem láttak. És ez nem a hivatalos mérést jelenti, hanem amennyi hó az utak, házak mellett felhalmozódott. A hóeltakarítás egy soktényezős folyamat, nem csak az otthon régebben látott hókotrókat használják. Elsőkörben itt is az út szélére tolják a havat, de ahogy egyre több esik, úgy válnak az utak egyre szűkebbé, így aratógépre hasonlító monstrumokkal kiszélesítik az utat. Ezek a járművek viszont a havat a fal tetejére fújják, így hiába maradt két méter alatt a leesett hó, az út melletti hófalak háromméteresre is duzzadhatnak. Ha sokáig nem esik, a falat „leborotválják”, és teherautókkal egy kijelölt hótelepre viszik a havat, de most ezzel sem lehet lépést tartani. Emellett, ha van idő rá, az autók által napközben az úttestbe döngölt jégpáncélt is felszedik (igaz, ettől még a csúszósság nem oldódik meg), kisebb gépekkel pedig a járdákon utat törnek. Bár ez jellemzően a fontossági sorrend végén van, mert szinte mindenki autózik. Ilyenkor a lakosságon is nagy a teher, az otthonok előtt kell utat vágni, autókat kiásni naponta akár többször, nekem meg gyalogosként gyűlik meg a bajom az elhanyagolt utakkal, ahol térdig, combig kellett gázolni a hóban, miközben úgy esik, hogy esernyővel is pár perc alatt hóemberré lehet változni. További dühítő tényező, hogy a buszomnál gyakoriak lettek a fél-egy órás késések.

- A hó emellett sok veszélyt rejt, ezen a télen már több mint tíz áldozatott szedett – mesélt tovább. – Ha a szél fújja a havat, a látótávolság drasztikusan lecsökkenhet, de nappal reális veszély a hóvakság is. Bár fényképeken egész tejszínhabosnak néz ki a házakon felhalmozódott hó, valójában nagyon nehéz, tetők, házak roskadhatnak össze alatta. Ezért le kell takarítani, ami megint csak veszélyes, gyakoriak a zuhanásból adódó sérülések. Ha pedig nem takarítják megfelelően, a lecsúszó hó maga alá temetheti az embereket. Hatalmas jégcsapok nőnek, amelyek képesek embert ölni, ha leesnek, a hegyekben pedig az utak melletti kisebb lavinák is végzetesek lehetnek. Fotókon szép a hóvilág, de a valóságban szinte minden évben kemény küzdelem, idén meg még inkább.

Kálovics Dalma érdekességként kiemelte: Yokotéban mindig sok hó esett, de érdekes módon, ahogy Magyarországon az elmúlt évtizedekben egyre kevesebb lett a hó, ott úgy lett egyre több. Az itt lakók megtanultak ezzel együtt élni, és bármilyen nehéz, valahol büszkék is az extrém időjárásra, és hogy képesek túlélni, ahogy Kiotóban büszkék az embertelen nyárra. Mivel januárban szokott felhalmozódni a legtöbb hó, február közepén tartják a tradicionális Kamakura Fesztivált, amikor városszerte számtalan igluszerű hókunyhót, úgynevezett kamakurát építenek, ahol gyerekek szolgálnak fel tradicionális ételt és italt, illetve a víz istenének állítanak benne oltárt. Ezek, illetve a kicsi, mécseses kamakurák rengeteg turistát vonzanak a városba, így sikerül valami jót is kihozni ebből a nehéz helyzetből. Tavaly egyébként hóhiány volt, és a hegyekből kellett havat hozni a fesztiválra, de idén valószínűleg nem lesz ezzel gond.