Az éneklés mellett zenei nevelés – Beszélgetés a zalaegerszegi, ma New Yorkban élő Angyal Laura énekesnővel

Nem hangjegy volt a jele az óvodában, hanem hold, amiben benne van a misztikum, a nőiesség, a finomság, ami a zenéjét is jellemzi. Az énekesnővel egy gyerekeknek szánt zenés bemutató után beszélgettünk.

Angyal Laura Zalaegerszegen született és egészen kis kora óta a zene tölti ki az életét. Családi előzmény: édesapja, Angyal Tibor zenekarában a Shabby Blues Band-ben kezdett el énekelni, majd jött Budapest és New York. A ma Amerikában élő énekesnő, dalszerző és zenetanár első magyarként a The New School for Jazz and Contemporary Music egyetem jazzének szakán szerezte meg a diplomáját 2015-ben.

– Érdekes módon egyáltalán nem készültem tudatosan Amerikába, hanem az élet és a véletlen sodort oda. Akkor még a Budapesti Gazdasági Főiskola turizmus szakára jártam, viszont a zene is megvolt, hiszen ekkor iratkoztam be az Etűd jazzkonzervatóriumba, ahol Vinant Gábornál kezdtem el tanulni. Közben kaptam egy ösztöndíjat az amerikai egyetemre, ahol 2013-ban kezdhettem el a tanulmányaimat, ami magyarként hatalmas élmény volt. Megtetszett az a sodrás, az az izgalom, az a kihívás, amit New York képvisel és összeszedve a bátorságomat, úgy döntöttem, kint maradok – idézte fel kezdeti emlékeit Angyal Laura.

– Mihez kellett bátorság?

– Elsőként talán a nyelvhasználathoz. Mindig arra törekedtem, hogy jól beszéljem az angolt. Azt elfogadtam, hogy sohasem leszek olyan anyanyelvi szinten, mint egy ott született amerikai, mindig lesz egy kis akcentusom, ami odakint akár különleges dolognak is számíthat. Azután bátorság kellett ahhoz is, hogy a hatalmas amerikai tehetségekkel felvegyem a versenyt. Jó példa erre, mikor bemegyek egy jazzklubba. Amikor elkezdődik a jam session, számomra nagy bátorság kell ahhoz, hogy fel merjek menni a színpadra és megmutassam, ki vagyok és mit tudok. Azt érzem, hogy nem is kicsit, de ki kell lépnem a komfortzónámból, de valójában ez az, ami előrébb visz.

– Miért a jazz-zenét választotta a számtalan stílus, irányzat közül?

– Először a blueszene világa fogott meg, természetesen elég inspirációt kaptam édesapámtól ehhez a műfajhoz. Aztán felköltöztem Budapestre és megtaláltam a saját bluesbandámat, amelyben a dobosunk jegyezte meg egyszer: „Milyen jó hangszíned lenne a jazz­-

hez, miért nem próbálod ki?” Akkor még nem hallgattam ezt a stílust, de nem sokkal később életem első jazz­albuma, egy dupla Nina Simone-anyag meghozta a kedvemet. Annyira megtetszett a műfaj összetettsége, hogy elkezdtem foglalkozni vele és az Etűd konzervatóriumban, Vinant Gábornál megismerkedtem az alapjaival, de persze annál jóval többel is. Egy ideje elkezdtem magamra úgy tekinteni, mint egy jazz-singer, a jazz aláhúzva, mivel annyiféle hatás ér New Yorkban, hogy a jazz mostanra nagyon fontos eleme lett az életemnek. Amúgy a saját zenéimben, amiket írok, rengeteg hatás érződik: a 70-80-as évek soulzenéjétől elkezdve a magyar népdalokig. A cél, hogy egyre feljebb és feljebb kerüljek.

Angyal Laura az egyetem elvégzése után a leghíresebb New York-i jazzklubokban lépett fel, de a koncertezés mellett új irányba is elmozdult:

– Főiskola után érdekes módon a bölcsődés és óvodás gyerekek zenés mozgásórái, azok pedagógiája felé kezdtem el tájékozódni. Teljesen véletlenül találtam meg az első munkalehetőséget, amikor a Brooklyn Conservatory igazgatója keresett meg, hogy tartsak egy 15-20 perces mintaórát. Nem volt még tapasztalatom kisgyermekek zenei tanításában, így ösztönből próbáltam valamit tanítani. Jó lehetett, mert meg is kaptam a munkát. Az igazgató elmondása szerint azért vett fel, mert amikor elkezdtem énekelni, akkor egyből magamra vontam a kisgyerekek figyelmét. Ez nagy adag önbizalmat adott, és egymás után jöttek a felkérések is. Egyre jobban átéreztem a gyerekek világát és nyelvét. A fellépések és az előadói karrierem mellett így lett fontos szelete az életemnek a zeneoktatás.

Valaki játssza a zenét, és van olyan, aki tanítja is. Angyal Laura szerencsés, hiszen mindkét oldalból meríthet erőt.

– Mondhatnám, hogy a kétfajta tevékenységgel két másféle oldala jön ki a személyiségemnek, más vagyok, amikor tanítok, és más, amikor fellépek. Ugyanakkor látom a hasonlóságokat, és ez megnyugtat, hogy azért ugyanaz az Angyal Laura vagyok az énekben, a tanításban és ennek van egy közös halmaza – fogalmazott az énekesnő.

Laura tanítási módszereiben amerikai és magyar módszerek keverednek. Egyaránt visszaköszön a Kodály- és az Orff-módszer, amelyeket gyakran kombinál jazz-zel.

– A Kodály-módszerrel hétéves koromban ismerkedtem meg, ami a tanítási módszerem alapját képezi. Tavaly iratkoztam be a számomra különlegesnek tűnő Orff-módszer kurzusára, melynek már elvégeztem az első szintjét. Nagyon sok mindent átcsempészek ebből is a saját anyagaimba.

Zalaegerszegen a Ninja Ovi egyéves születésnapja alkalmából a „Going on a bear hunt” című népszerű amerikai meséhez készített magyar átiratával képzeletbeli medvevadászatra invitálta a gyerekeket, amely szintén Orff-metódusra épülő óraterv keretében valósult meg.

– Tavasszal a karantén alatt kezdtem el saját gyerekdalokat írni. Nem vagyok teljesen elégedett az amerikai gyerekdalok szintjével. Rájöttem, hogy tehetünk ennél magasabb mércét is a gyerekek elé, és lehetünk sokkal kreatívabbak. A gyermekélet mindennapjait dolgozom fel a dalokban. Nagyon sok inspirációt kapok az évszakokból, az ünnepekből, vagy akár egy játszótéri együttlétből is. Zeneileg nem szeretném, ha túl összetett lenne, egyszerű akkordokra építkező pop- és rock-, olykor jazz­elemekkel. Most van úgy 6-7 szám, de azon dolgozom, hogy összejöjjön 20-30 dal. A végső cél, hogy összeállítsak egy dalfüzetet a saját szerzeményeimből, amihez CD-lemez is kapcsolódhatna.

Laura zárásként elmondta, hogy álma egy magyarországi zeneiskola alapítása, amelyben az Amerikában megszerzett módszerek alapján folyna az oktatás.