A depresszió népbetegség, a jó hír, hogy legtöbbször gyógyítható

Ezért tűnt fel a változás. Kati néha elfelejtett köszönni – nem csak előre, vissza is. Gyakran hallották, hogy éjszaka járkál. Nem locsolta a növényeit a folyosón, a virágok lassan elhervadtak. Volt, hogy csapkodott, ingerült volt, és mintha egy kis acetonszag kísérte volna. Zsolt, aki szemben lakott vele, ismerte ezt az állapotot. Rengetegszer megélte a másnaposságot. Ilyenkor örült, hogy élt egyáltalán. Sajnálta Katit, de volt egy kis kárörvendő elégtétel is benne. Ugye, ugye, hogy nem csak ő?

Kati fáradt volt. Alig bírta végigtakarítani a lépcsőházat, amikor rákerült a sor. Lassú volt, szomorú, és ha valaki mégis megszólította, folyt belőle a keserűség. Mindenki eldobálja szemetet, rossz a bejárati ajtó, be fog ázni a tető, és így tovább. Nem nézett senkinek a szemébe, és ha véletlenül meglökték, még ő kért elnézést. Hónapok alatt csont és bőr lett, annyira lefogyott, hogy lógott rajta minden fakó, divatjamúlt ruhája. Klári néni tudta, mi a baj, a férje is így kezdte. Nem volt semmi, aztán fél év alatt elvitte a tüdőrák. Igaz ugyan, Kati nem dohányzik, de ez sem biztosíték. Sajnálta, és nem akarta megbántani a kérdéssel. Úgysincs segítség, minek hát bolygatni, elkeseríteni szegényt?

Kati mindent elfelejtett. Ha nem tudott kitérni, és beszélgetésbe elegyedett valakivel, a mondat végén visszakérdezett az elejére. Nem értette a legegyszerűbb családi történetet, amit meséltek neki. Hogy Márk a János bácsi unokája, vagy János a Márk bácsié, talán még ki is lehetett volna találni. Már nem kérte meg senki, hogy ha úgyis megy a boltba, hozzon három zsemlét, mert vagy nem hozott, vagy valami egészen mást. Fogalma sem volt már az időjárás-előrejelzésről sem, nemhogy a koronavírusról. Néha a napokat is összekeverte. Gábor nemrég temette el az édesanyját, rögtön felismerte, mi zajlik Katinál. Rengeteget olvasott róla, tudta, hogy az Alzheimer-kór ilyen fiatal korban is kezdődhet. Kerülni kezdte Katit. Nem rosszindulatból, inkább a lelkiismerete miatt. Szólnia kellene a gyámhivatalnak, mert ez így veszélyes Katira nézve. Teljesen ki van szolgáltatva. Becsapják, eltéved, és ki tudja még, mi jöhet. De pont ő szóljon? Gondnokság, szociális otthon… Hátha mégsem. Hátha téved.

A lakókat nagyon meglepte egy novemberi éjszakán, hogy nagy zajjal rendőrök törik fel Kati ajtaját. Senki nem tudta, hogyan került oda a rendőrség és a mentő. Katit a hordágyra szíjazva, lélegeztetve vitték el, folyt a karjába az infúzió. Ahogy a lépcsőfordulóban a mentősök megbillentették a hordágyat, valami leesett róla. Amikor mindenki elment, Barna felvette, és beleolvasott. Egy levél volt, melyben Kati bocsánatot kért azoktól, akiket életében megbántott, vagy akiknek ártott valaha. Elbúcsúzott Évától, Tamástól, Zsombortól – úgy látszott, ennyien voltak csak neki – és kérte az Istent, hogy bocsásson meg, de nem bírta tovább. Barna mélyen elgondolkodott, és lassan, kimérten kinyitotta a lépcsőforduló minden ablakát. Még napok múlva is érezte az orrában a gázszagot.

Kati egy hónap múlva tért vissza az intenzív osztályos, majd a pszichiátriai kezelésről. Úgy érezte, hogy a születésnapját – ezt a másodikat – meg kell ünnepelnie. „Lakógyűlést” hívott össze szombat estére a harmadik emelet 11-be.

Talán már mondani sem kell, Kati nem volt tüdőrákos, sem Alzheimer-kóros, hanem depressziós volt. A történet egy fikció, a depresszió csaknem minden tünetéről – csökkent aktivitás, lehangoltság, energiahiány, csökkent önértékelés és étvágy ,összpontosítási nehézség, alvászavar, bűntudat, érdeklődés beszűkülése, pesszimista életszemlélet, öngyilkossági gondolatok, tettek. -, amit jelen esetben sem a beteg, sem a környezete nem ismert fel. Szerencsére azonban a tájékozottság egyre nő, és depresszióval egyre többen keresnek fel pszichiáter szakorvost.

Az „esetet” dr. Gedeon Zoltán keszthelyi neurológus, pszichiáter, pszichoterapeuta szakorvos mesélte lapunknak, abban a most kezdődő sorozatunkban, amely a depresszió és a szorongás témakörét járja körbe. Azért foglalkozunk ezzel hangsúlyosan, mert becslések szerint a világon 264 millió embert érint a depresszió, a tünetek nagyon megkeserítik az életet, és a betegség még ma is aluldiagnosztizált. Előfordul, hogy orvosi körökben sem veszik elég komolyan.

- Míg nem lehetett érdemben jó irányba fordítani ezt a betegséget, addig kevesen mentek szakorvoshoz. Pár évtizede azonban jó hatásfokkal lehet befolyásolni a depressziót, s azóta többen kezeltetik, jobbára a fiatalok. Már elég sok információ található erről az interneten, és gyakran jönnek hozzám fiatalok, egyetemisták azzal, hogy úgy gondolják, depressziósak. Általában az derül ki, hogy igazuk van, bár ahogy a történetből is látszik, hogy Dr. Google diagnózisa nem mindig helyes – mosolygott dr. Gedeon Zoltán. – Mások viszont nem mennek orvoshoz, mert a tünetek mögött nem látják meg a betegséget. A környezet lustaságnak is gondolhatja a viselkedésüket, és arra biztatják a beteget, hogy szedje össze magát, mondogatják, hogy ez fejben dől el. Ez azonban nem igaz. Depressziós állapotban fejben nem lehet eldönteni semmit, hiszen ha mindenki magától ki tudna jönni belőle, akkor meg is tenné. A cselekvésre inkább az az időszak a megfelelő, amikor a beteg már gyógyszert szed a depresszióra, vagy másfajta terápiában részesül, és már jól van. Akkor lehet sok mindent tenni a visszaesés ellen, például sportolni.

Az esetek több mint kétharmadában meg lehet gyógyulni, de sokfajta depresszió létezik, van olyan formája is, aminél az egyensúlyhoz folyamatos gondozás szükséges.

- Még az ilyen esetekben is lehet a teljesítőképességet és a hangulatot pozitív irányba terelni. Az is előfordul, hogy a depresszió átalakul, új tünetek jelentkeznek, például szorongás hangulatzavar nélkül, aminek megint más a diagnózisa, de ebbe a betegségspektrumba tartozik. A közös mindebben az, hogy a háttérben agyi hormonális változás, az agysejtek közötti működési zavar áll, a tünetek ezért ilyen karakterisztikusak, és a világon mindenütt ugyanolyanok. A gyógyszerek az agyi anyagcserezavart fordítják vissza. A depresszió kezelése nagyon fontos az emberek jólléte miatt, de egyúttal gazdasági érdek is, hiszen a balesetek után ez a második legnagyobb betegségcsoport, amely táppénz igénybevételével jár.

Dr. Gedeon Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy a nyugtatók és altatók nem gyógyszerei a depressziónak, a betegséget antidepresszánsokkal kezelik, amelyek a nyugtatókkal és altatókkal ellentétben nem okoznak kémiai hozzászokást, függőséget. Az egyszerűbb eseteket a háziorvosok is kezelhetik, először hozzájuk érdemes fordulni a tünetekkel. A háziorvos vagy kezeli a betegséget vagy pszichiáterhez küldi a beteget, utóbbi pedig a pácienssel egyetértésben eldönti, hogy gyógyszeres terápia kezdődjön, vagy pszichológusnál vegyen igénybe az érintett pszichoterápiás kezelést. Rögtön pszichológusnál kezdeni nem szerencsés, a diagnózis felállítása ugyanis orvosi feladat.