Farkas István éremgyűjtő munkáját Pro Numismatica emlékéremmel ismerték el

A megyében – sőt, a térségben – nem múlik el úgy régi relikviák, érmék, érmek, bankók és számos régi kincs gyűjtéséről szóló rendezvény, hogy ahhoz a palini úrnak ne lenne köze. Farkas István a numizmatika szerelmese, élharcosa. A MÉE oszlopos tagja, motorja, a történelem és a földrajz kiváló ismerője – e tudományok elengedhetetlenek a hobbijához.

Farkas István mélyen hallgat a családja előtt arról, hány egzotikus út telt volna ki egy-egy olyan érem- vagy érmekülönlegesség árából, amire az évek során sikerült szert tennie. Ugyanakkor nem úgy néz a kincseire, hogy ebből vagy abból hány házra vagy nyaralásra lehetett volna költeni. A gyönyörűséget, az egyediséget, a történelem illatát és lenyomatát látja bennünk. S mindent megtesz azért, hogy másokat – különösen a jövő generációt – megismertesse, sőt, megszerettesse az éremgyűjtéssel.

Elhivatott tevékenységéért a közelmúltban rangos elismerést kapott. A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete fennállásának 50. évfordulóján Pro Numismatica emlékéremmel jutalmazta Farkas Istvánt az egyesület érdekében kifejtett önzetlen tevékenységéért. A rangos elismerést, a névre szóló Rákóczi-érmet és az oklevelet Zala megyéből egyedüliként ő kapta meg.

– Nem csak én kaptam az országból ezt a szép kitüntetést – bocsátotta előre Farkas István. – Hivatásos numizmatikusok, művészek, közéleti személyek is részesültek az elismerésben. Nagyon örülök neki természetesen, de nem vártam el semmit a munkámért. Az ötvenéves egyesületünkben 36 éve vagyok tag. Igyekszem a különböző rendezvények révén közelebb vinni az emberekhez ezt a különleges tudományágat – mondta a gyűjtő.

A véletlen és a kamaszos kíváncsiság hajtotta bele még diákként az éremgyűjtésbe Farkas Istvánt. A nagykanizsai Arany János utcában, ahol Farkas István felnőtt, dolgozott egy szabó kisiparos. Jó ismerőse volt a Farkas családnak, a kis Istvánt gyakran megbízta különböző feladatokkal, amiket kötegnyi, jó és rossz, szép és hajtatlan pengővel hálált meg. A gyermek Istvánt annyira lenyűgözték ezek a kincsek, hogy idővel másoktól is ilyen – forgalmi értékét tekintve akkor nem potenciális – fizetőeszközt kért a segítségéért.

– Akkoriban pengők tömkelege maradt a népen – folytatta Farkas István. – Én pedig gyűjtöttem és élére raktam, amiket nekem adtak. Középiskolás koromban már tudatosabban gyűjtöttem, először csak a bankjegyeket, majd a váltópénzeket is. Szakkönyv akkoriban nem nagyon volt, idősebbektől tájékozódtam. Később bejártam a kanizsai éremgyűjtők üléseire, ahol mindig szívesen láttak. Aztán a családalapítás után némi szünet volt a hobbimban, majd újra visszataláltam hozzá – említette Farkas úr, aki többek közt a magyar királyok érmeit, a jeles uralkodóházak pénzeit és nagy horderejű történelmi események pénzeit – mint a francia forradalom, a Rákóczi-szabadságharc vagy az 1848-as események lenyomatai – gyűjti. Hogy pontosan milyen kincsek vannak a birtokában, arról, mint megjegyezte, „igazi szakember nem beszél. Még mi, éremgyűjtők, egymás közt sem beszélünk arról, kinek mije van.”

– A hétköznapi emberek számára érdekesen zajlanak az árverések is, ahol különlegességeket is be lehet szerezni – folytatta. – Már a világhálón is zajlik ilyen, világot behálózó aukció, ám a filmekben látható módon, rangos, exkluzív rendezvényhelyszíneken is. Azt sosem lehet tudni egy árverési katalógusból, hogy kitől származik egy adott érem, érme, bankó vagy más relikvia. Sokan megkérdezik tőlem azt is, hogy egyik-másik régi pénz mennyibe kerül, mennyit ér. Ilyenkor elmondom a már említett, tengerentúli nyaralásos hasonlatot. Vagy azt, csak példaként, hogy egy Horthy Miklós kormányzó tiszteletére kiadott, kopott kis ötpengős az 1980-as években már nagyjából száz forintot ért, ami nagyon jelentős összeg volt akkoriban. Egyetértek azonban a mondással, miszerint egy igazi úriember sosem dicsekszik sem az eszével, sem pedig a pénzével. Egyébként külföldi pénzem szinte alig van, és arról sem vezetek nyilvántartást, hogy piaci áron mi mennyibe kerül. Az a fontos, hogy lenyomata, emléke, érzése legyen számomra pénzek, érmék és relikviák formájában a múltnak – összegezte Farkas István.

Érdekességként elárulta: a világ jelentős bankjai sosem aranyba fektetnek, hanem műkincsekbe. Arról is beszélt, hogy egy régi Dózsa-papírhúszas ma már több száz forintot is érhet, nyomatékosítva, hogy ezzel együtt a régi pénzekben nem a forintnyi értéket, hanem a szépséget látják a szakavatottak.

Egyébként Farkas István nemcsak a saját közegében, a „szakmájában” mozog, hanem, mint írtuk, rendezvények sokaságát szervezi, ahol közel viszi az emberekhez az éremgyűjtés szépségét. Újabb terveken is töri a fejét: diákoknak rendkívüli

történelemórákon beszélne a numizmatika különleges világáról. Ám ez egyelőre a jövő zenéje.