Kegyes hagyományok a 19. századi végrendeletekben

Magyarországon a rendi korszakban a vagyonukról a haláluk esetére rendelkezni kívánó emberek a konventek és káptalanok mint hiteleshelyek előtt tehettek végrendeletet, ugyanakkor fontos szerepük volt a vármegyéknek és a városoknak is a lakosaik végrendeleteinek hitelesítése vagy megőrzése tekintetében. Így például Zalaegerszeg város régi levéltárában számos egerszegi lakos testamentuma maradt fenn.

Az 1874. évi XXXV. törvény alapján létrejövő modern, polgári közjegyzőség lehetőséget kínált a végintézkedést tenni óhajtók számára a végintézkedésük közjegyzői okiratba foglaltatására. A közjegyzői okiratok között megőrzött tes­tamentumok segíthetnek többek között a korban élt emberek mentalitása, vallási és hitéleti szokásai megismerésében is. A következőkben a Skublics Imre zalaegerszegi közjegyző iratai között fennmaradt, az 1880-as és 1890-es években kelt végrendeletekben található úgynevezett kegyes hagyományok segítségével olvashatunk a Zalaegerszeg környékén tett vallási vagy jótékony célú juttatásokról.

A ságodi özvegy Farkas Jánosné Ekler Borbála 1889-ben oldalági rokonaira hagyta a vagyonát azzal a kötelezettséggel, hogy a lelki üdvéért mondandó szentmisékért a zalaegerszegi plébániának 20, a búcsúszentlászlói ferenceseknek pedig 10 forintot fizessenek. Ethoffer Lajos kovácsmester neje, Tánczos Klára alsóbagodi lakos 1891-ben úgy rendelkezett, hogy amennyiben leszármazóit túlélné, vagyona tulajdonjogának fele az alsóbagodi templomot, másik fele pedig a búcsúszentlászlói templomot illesse, férje haszonélvezeti jogával terhelten.

A búcsúszentlászlói, ferences szerzetesek által gondozott kegyhelynek a zalai római katolikus hitéletben játszott kiemelkedő szerepét mutatja például Németh Bertalan csácsi birtokos 1892. évi testamentuma is, aki a csácsi plébániának 10 forintot, a búcsúszentlászlói ferences rendi szerzeteseknek pedig öt forintot juttatott; továbbá Tóth Györgyné Sipos Rozália szent­andrási lakos szintén 1892-ben keletkezett, a búcsúszentlászlói ferences rendi templomhoz rendelt 50 forintos szentmise-alapítványa is.

Általában véve is mutatja a ferences rendnek a nép közötti megbecsültségét Imrik József ságodi birtokos 1892-ben lejegyzett végakarata, aki szentmisékre a zalaegerszegi plébánia, illetve a vasvári és a búcsúszentlászlói ferences szerzetesek részére 10-10 forint kifizetését rendelte.

Boronyák Sándorné Salamon Borbála gellénházi lakos 1892-ben arra az esetre, amennyiben közeli vér szerinti hozzátartozói már nem lennének életben, férjét nevezte meg általános örököseként, a következő kötelezettségek mellett: misékre a nagylengyeli plébánosnak 10 forint, a gellénházi kápolna alapjára 25 forint, a férjére hagyott telkére készítendő és felállítandó keresztfára és fenntartási alapjára 125 forint. A Boronyáknéval egy napon végrendelkező Pödör Imréné Horváth Vilma gellénházi lakos szintén 25 forintot hagyott a gellénházi kápolna alapjára, s az ő végakarata is tartalmazott keresztfával kapcsolatos rendelkezést: 125 forintot hagyott arra a célra, hogy férje két éven belül az ormándlaki hegyen a birtokán már pusztulófélben levő keresztfa helyett új keresztfát készíttessen és állíttasson, a fennmaradó összeg pedig a kereszt fenntartási alapja legyen.

Alkalmanként a templomok berendezéséről, ellátásáról is megemlékeztek a végintézkedést tevők. Takáts Jánosné Nátrán Rozália pózvai lakos 1889-ben kelt végrendeletében az oldalági rokonaira hagyott javak mellett a lelke üdvösségéért mondandó misékért a zalaszent­iváni és zalaegerszegi plébánosoknak öt-öt forintot juttatott, emellett férjének meghagyta, vegyen egy Mária-szobrot a Henye-hegyi kápolnába. Farkas Jánosné Ruzsics Katalin zalaszentlőrinci lakos 1893-ban a nagybátyjától, Böjtös Györgytől örökölt 100 forintot a szentlőrinci Szűz Mária-kép alapjára testálta, az egervári plébániának pedig a lelke üdvösségéért a szentlőrinci kápolnában tartandó szentmisékre 50 forintot, további 50 forintot pedig azzal a céllal juttatott, hogy az összeg kamataiból a Szűz Mária-oltárra gyertyákat vásároljanak.

A Balaton-felvidéki, balatonhenyei illetőségű özvegy Töreki Józsefné Balogh Lídia 1886-ban Zalaegerszegen tett végrendeletet, ő azonban nem szabad akaratából tartózkodott a vármegyeszékhelyen – a zalaegerszegi központi fogház „fegyence” volt ekkor. A közjegyzői okiratból nem derül ki, mit követett el az anyakönyvi adatok szerint monoszlói születésű, házasságkötéssel Balatonhenyére került, kétszer megözvegyült asszony. A testvére, Zsófia részére juttatott 60 forint mellett több egyházi (római katolikus és református) jellegű vagy kegyes hagyományt is tett: a zalaegerszegi plébánia­templom részére 20 forint, a helybeli fogházkápolna részére 10 forint, míg a zalaegerszegi szegények részére 15 forint kifizetését rendelte el. A feltehetően a lelkigondozásával megbízott barabásszegi kálomista (kálvinista, azaz református) lelkész részére 10 forintot hagyott (a megyeszékhelyen ekkor még nem működött református gyülekezet, a város hívei Barabásszeg ősi eklézsiá­jához tartoztak), és meglepő módon még őrzőiről is megemlékezett testamentumában: a fogházfelügyelőre 20 forint, Bencze József börtönőrre pedig 10 forint pénzösszeget testált.

A bemutatott néhány példa arról tanúskodik, hogy a 19. század végi zalai emberek tes­tamentumaiban a pusztán materiális jellegű rendelkezéseken túl – amennyiben anyagi és családi körülményeik ezt lehetővé tették – a vallási, lelki életükhöz kapcsolódó intézkedések is megjelentek. Igyekeztek gondot fordítani a fontosnak tartott egyházi szervezetek, épületek és kegyes célok támogatására, talán szemük előtt tartva a Szentírás szavait is: „A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.”