Dr. Beer Miklós: Az önzés kilúgozza az emberséget

- Püspök úr, kérem beszéljen a Pünkösdről, és a Szentháromságról. Hallgattam beszélgetésünkre készülve egy felvételről Pál beszédét az efezusiakhoz. Archaikus szöveget hallok, ma már értelmezhetetlen kifejezéseket, és eszembe jut, hogy régen, az írástudatlanság idején volt biblia pauperum- szegények számára, ábrákkal illusztrál biblia- ami áthidalta valamelyest ezt a problémát. Milyen akadálya van annak, hogy a mai ember számára érthető megfogalmazásban hangozhassanak el a több mint 2000 éves szavak? Lehetetlen igény ez?

- Nagyon köszönöm ezt az észrevételt. Én is kínlódom ezzel. Ferenc pápának van erre egy zseniális mondata, hogy „legyetek bárányszagú pásztorok”, vagyis úgy beszéljetek, hogy érteni tudják az emberek. Nagyon fontos feladatunk lenne. Egy mai, köznapi beszédtől eltérő, érthetetlen fogalmi renddel – nevezhetem szakzsargonnak is – próbálunk üzenetet átadni, amit többségében nem értenek az emberek.

- Efezus a mai Törökország területén van. A damaszkuszi úton megtért Pál ottaniakhoz szóló szavainak köze van Pünkösdhöz?

- Az „Apostolok cselekedeteit” olvassuk templomainkban a húsvét utáni napokban. Pál apostol a missziós útjai során Efezusban tartózkodott legtovább- 3 évig – így nyilván nagyon személyes kapcsolatban volt velük. Épp a mai miseolvasmányban hangzott el, hogy megérkezése után megkérdi tőlük: Meg vagytok már keresztelve? Mondják, hogy igen. És megkaptátok a Szent Lelket? Hát azt se tudjuk, hogy van Szentlélek!- jön a válasz. Érdekes kis diskurzus. Ekkor történik az, hogy Pál imádkozik értük, és a fejükre teszi a kezét. Ezt úgy értelmezzük, hogy ez az első kifejezett bérmálás.

- Pál az efezusiak saját elképzelése szerinti keresztelést kvázi tudomásul veszi, és egyúttal a bérmálással meg is erősíti azt?

- Lényegében igen. Úgy kezdődött a megtérésük, hogy a bűnbánat jeleként előbb csak a jánosi keresztséget kapták. Utána mondja, hogy most megkeresztelem őket Jézus Krisztus nevében, és kéri rájuk a Szentlelket. Ez nekem nagyon kedves témám. Kétezer év után még mindig nem sikerült közös nevezőre jutni abban, hogy mit is jelent a keresztség. Nézetem szerint elsősorban a hitben való elköteleződést jelenti, ami nem kap kellő hangsúlyt az évszázados gyakorlatban, a gyermekek keresztelésével. Kényes pont, Lutherék sem nagyon mertek ehhez hozzányúlni. Egyedül a baptisták mertek visszamenni az eredeti gyakorlathoz. Nálunk is kezd újra gyakorlat lenni a felnőtt-keresztelés. Így már egészen más: van a régi szóhasználat szerinti katekumen – a „hitjelölt”– aki készül a keresztségre. Ez elvileg 3 éves felkészülés, és amikor már valaki valamennyire tisztába jön a hitünkkel, akkor vállalja azt, hogy elköteleződik az Egyházhoz. Az elsőáldozással, és a bérmálással csak próbáltuk valamennyire pótolni ezeknek a lépéseknek a hiányát. Nevetve szoktam mondani, hogy amikor gyereket keresztelünk, akkor apja, anyja, keresztanyja lefogja a gyereket, az sikít, visít és akkor leöntjük vízzel. Akkor megnyugtatjuk magunkat, hogy a többi már az Úristen dolga, ha akarja, akkor ezt a gyereket majd elvezeti a hithez. Fordítva van az egész. Jézus is azt mondja a Nikodémussal való beszélgetésében, hogy „aki hisz, és megkeresztelkedik”. A hit is egy isteni ajándék, ezt sem tudjuk megmagyarázni, na de ez a feltétele annak, hogy utána az ember elköteleződjön, hogy akkor a jézusi életet válassza, és az egyház közösségéhez tartozzon.

- Kérem, most térjen vissza a Pünkösdhöz, Pálhoz, Efezushoz!

- A Pünkösd – így szoktuk mondani – az Egyház születésnapja. Nagyon érdekes folyamat, ahogy Jézus a tanítványait lassan-lassan vezeti az örök titokhoz. Az Isten-ismerethez. Ott van közöttük Keresztelő János bűnbánati keresztségétől kezdve. Mintegy 3 éven keresztül tanítja őket, foglalkozik velük, az életét megosztja velük. Utána eljutnak a Golgotához, látják meghalni, ám bár találkoznak vele a feltámadáskor, de még mindig nem értik. A mai eszünkkel nem tudjuk felfogni, mit nem értettek, amikor egy ekkora ajándékot kaptak! Jézus azt mondja nekik: adjatok valami ennivalót, hát én vagyok! Hát fogj meg Tamás, érintsd meg a sebhelyeimet! De még mindig nem értik! Jézus azt mondja nekik: maradjatok itt, majd kaptok segítséget, elküldöm nektek a Szentlelket. Így érkezik el a Pünkösd napja, ahol egyszer csak megvilágosodnak. Összeáll a kép. A hit az valami olyasmi, mint amikor a sok apró mozaikdarab összeáll egy képpé, egy érthető képpé. A jogosítványra való alkalmasságkor úgy szűrik ki a színvakságot, hogy egy lapon a sok színes pöttyből kirajzolódik egy szám, vagy betű, ami csak azok számára észlelhető, akik nem színvakok. A sok-sok pöttyből kirajzolódik az értelmes ábra. Ehhez hasonló, hogy millió élményünk van gyerekkorunktól kezdve, látjuk ezt a világot, olvasmányaink, találkozásaink, személyes élményeink gyűlnek, és akkor egyszer csak összeáll a kép. Az embernek tátva marad a szája, hogy itt mindennek értelme van. Ez a hit. Tegnap éppen arról szónokoltam, hogy az Isten első könyve a természet csodálatos világa. A növényvilág, az állatvilág, a csillagok! Az ember egyszer csak elkezd gondolkodni, hogy honnan van ez a sok titok, csoda, összefüggés? Aztán a másik könyve meg, a Biblia, amit őrzünk. Ott pedig a következő titok, hogy Jézus Krisztus személyében kinyilatkoztatja magát ugyanez az Isten.

- Azt mondja, hogy ott, Efezusban, Pál jelenlétében, abban a pillanatban ennek a kegyelmi állapotnak köszönhetően valamennyi résztvevő a részese lett. Jól értem?

- Ugyanúgy, mint Pünkösdkor Jeruzsálemben. Együtt vannak az apostolok Jézus édesanyjával, ahogy a hagyomány mondja, és egyszer csak mindent megértenek, minden világos lesz. Kinyitják az ajtót és akkor már értik, hogy az a dolguk, hogy elmondják, hogy előttük az Isten megnyilatkozott, bemutatkozott, hogy megszólította őket, feladatot adott nekik, munkatársul választotta őket, és innen indul el az egyház élete. A Szentlélek fogalma az, ami ugyancsak lassan-lassan kikristályosodik, a Szentháromság fogalmában. Így lesz teljes a Szentháromság-tan. De ezt csak a Kr. u. a IV. században, két zsinat nyomán mondhatjuk, hogy most már talán értik, hogy Isten úgy egy, hogy három módon fordul felénk. Említette, hogy az ön számára az Atya és a Fiú még csak-csak érthető, de a Szentlélek nem nagyon. Sokan vannak így. Számomra az Isten titkát Berzsenyinél senki nem fogalmazta meg jobban. A Fohász-ban. Az Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér… ennél zseniálisabban még sehol nem találkoztam az Isten titkának megfogalmazásával. Fölfoghatatlan a teremtés, az Isten első könyve, a teremtett világ is, de mégiscsak rácsodálkozhatunk. Az, hogy Jézus Krisztus személyében megnyilatkozik, szól hozzánk, testet vesz magára, még inkább felfoghatatlan dolgok, de kapaszkodók. A Szentlelket megérteni a legnehezebb. Valahogy sejtjük, hogy mit jelent a bibliai teremtés történetben, hogy Isten a saját képére teremti az embert, hogy az értelem, a gondolkodás, a fogalomalkotás, az elvonatkoztatás képességét, és a szabadságot adja. Ahogy ezt Jézus a saját személyében tükrözteti, hogy igen, így vagytok ti partnereim, nekem, általam pedig az Istennek. A Szentlélek pedig éppen ezen a ponton jelenti a kapcsolatot. Filozófiát tanítottam az esztergomi főiskolánkon, és a kedvenc témám az ismeretelmélet volt. Hogy az érzékelés és a megértés után már a tér-időtől való függetlenség következik, a fogalomalkotás. Itt van az a pont, ahol az Úristen a legsajátosabb kapcsolatot teremti velünk. Igaz, hogy nehezen tudjuk őt megfogni, mert nem tudjuk érzékelni. De amikor Jézus azt mondja, Nikodémusnál, hogy: a lélek ott fú, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod honnan jön, és hová megy, egyszer csak ott van! Vagy a fény, az is egy nagyon jó hasonlat a pünkösdi történetben, ott is szélzúgás is van, meg lángnyelvek, szóval fény… De a megvilágosodás értelmében ezt jelenti, ugye: „Ha majd a szellem napvilága ragyog be minden ház ablakán”, az emberi kultúra, a tudat, a személyiség, millió gondolat kapcsolódik össze, bár legkevésbé tudjuk felfogni, hogy mit jelent Isten Szentlélekként, mégis a legközvetlenebbül velünk van. Amikor Jézus azt mondja, hogy jobb nektek, ha én elmegyek, mert különben nem kapnátok meg a Szentlelket, ez jelzi, azt, hogy Jézus most már nem az érzékelhető, látható, hallható jelenlétét hagyja meg nekünk, annak a kezdetekkor volt szerepe, de most én már így mindörökké veletek maradok. A lelke által. Az imádság, a szellemi kontaktus, a lelki kontaktus által. Csak megjegyzem, hogy én édesanyámtól kaptam egy ilyen örökséget, hogy ő nagyon hangsúlyosan a Szentlélek oldaláról beszélt Istenről. Ez pedig ritkaság. De az Úristennel való kapcsolatunkban nagyon fontos, hogy ezt a legbensőbb szent kapcsolatunkat próbáljuk meg elhinni és megélni. A szamáriai asszonnyal való beszélgetésben mondja Jézus, hogy az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Ez annyit tesz, hogy nem kell Jeruzsálembe menni, nem kell ott lenni, hisz mindenütt ott van. Ez egy érdekes élmény volt most a járvány idején, hogy kicsit arra is rácsodálkozhattunk, hogy nem a templomon múlik a mi hitünk. Így gondolkozom, a felnőtt hitünk azt jelenti, hogy valóban Isten jelenlétében élünk és nem helyhez kötődik a mi vallásos életünk. Nagy természetrajongó vagyok, nagy kertész múltam is van, mindig nagyon boldog voltam, amikor cserkésztáborban – szabad ég alatt – misézhettem. Az Úristennel való kapcsolatunk az a tértől és időtől független jelenlét. Ezt jelenti nekem a Szentlélek, Isten – szentlélekként. Isten Atyaként fordul felénk a teremtett világban, Jézus Krisztusként ugyanaz az Isten fordul felénk, emberi testi vonatkozásban, de a Szentlélek a legbensőbb személyes kapcsolatunk! Hozzá kell tenni azt, hogy az egyik kedvenc szentírási könyvem a János I. levele. Az utóbbi időben mindig visszatérek hozzá, ott van egy gyönyörű mondat: Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, Isten szeretete tökéletes lesz bennünk és a jelenléte általunk nyilvánul meg. Szent János maga mondja a legfontosabbat, hogy Isten maga a szeretet. Most, a karantén idején kezembe került egy könyv, Francis Collins amerikai tudósnak a könyve, Isten ABC-je, zseniális könyv. Ateista tudósként indult, de az önzetlen jóság élménye Istenhez vitte őt. Az evolúcióban minden a létért való küzdelem, az önzés diktál, harc folyik az életért. Mi lehet a magyarázata, hogy van emberi önzetlenség, áldozatvállalás, vagyis szeretet? Ez lett számára az érv Isten mellett. Visszatérek: mondja Szent János, hogy Isten maga a szeretet. Megismertük a szeretetet és hittünk benne. Jézus a Szentlelket mondja vigasztalónak is, az igazság lelkének is, de azért a hangsúly ezen van, a szereteten. Az altruizmus gondolata. Az altruizmusnak ez a lényege, hogy valaki felé – magam érdekeit háttérbe szorítva – tudok valamit tenni. Másnak biztosítok, nyújtok valamit. Mikor kilépek önmagam bűvköréből és valakihez odafordulok – akkor válok emberré! Az önzés kilúgozza a mi emberségünket, és ezt a Szentlélek személyén keresztül próbáljuk megérteni. Az önzetlenség, a szeretet, a mások felé fordulás, ez az emberségünknek a lényege és Isten Jézus Krisztus személyén keresztül ezt közli velünk. Maga a Szentháromság titka is, amit a nagy teológusok úgy szoktak fogalmazni, hogy Isten a saját képmását ismeri fel a Fiúban és a kettőjük közötti dialógus a személyes szeretet, a Szentlélek. Hát persze ez szinte csak egy dadogás, ugye próbálunk valamit megmagyarázni, amit érezni könnyebb. Szent János azt mondja, hogy Isten maga a szeretet. Egyedül nincs szeretet. Így jutunk el oda, hogy a mi Krisztust követő életünk is hiteltelen a szeretet tettei nélkül. A Máté evangéliumban van, hogy éheztem és ennem adtatok, beteg voltam, meglátogattatok, ezt nem lehet félreérteni. Ezzel küszködik az Egyházunk, hogy ezt mennyire sikerül átemelnünk a hétköznapjainkba. Ezen múlik a hitelünk.

- Püspök úr, talán közelebb jutottam a Szentlélek problematikájának egyes vonatkozásaihoz. De a nyelveken szólás semmivel sem kisebb dilemma nekem!

- Ezzel sincs egyedül. Számomra ez annyit jelent, hogy egy adott szituációban, sokak számára kapott jel, ami azt tükrözi, hogy itt valami fontos esemény zajlik. De ez nem egy vokális, szabvány kommunikáció.

- Nem egy verbális nyelvi kommunikáció? Most megérteni véltem, hogy amennyiben a Szentlélek megjelenése mindenki számára egy adott pillanatban evidencia volt, akkor ez ugye a nyelven túli kommunikáció? Ezt így el tudnám képzelni. De ugye nem arról van szó, hogy az angol angolul, a török törökül szólal meg, a francia meg franciául, és értik egymást?

- Nem, nem! Talán ahhoz tudnám hasonlítani ezt a helyzetet, mint amikor megértjük egymást a szemkontaktusból. Nemrég olvastam, hogy egy német egyetemista lány eljött hozzánk önkéntesnek, és egy kis cigány faluba kapta a szolgálatot. A németen kívül angolul és franciául tudott, de sem magyarul, sem cigányul nem. Majdnem egy évet töltött itt, és rajongva szerették ezt a lányt. Megtanult egy két szót, de nem emiatt lett rendkívüli kapcsolat közte és gondozottjai között! A szeméből, a tetteiből sugárzott a szeretet. Megértették egymást. Valami ilyesmire gondolok, igen, ez a metakommunikáció lehetett a nyelveken szólás.

- Egy hozzám közel álló, ámbár epés kétkedő azt mondja, az egyházak nem önzetlenek, a segítségnyújtásért cserébe azt várják, hogy a delikvens legyen elkötelezve az adott intézmény felé. Azt állítja, hogy Teréz anya előtt leveszi a kalapját, tisztelete jeléül, mikor leprásoknak, stb. szolgáltat testi lelki megkönnyebbülést, de a Teréz anya rendjének elvárása a vallásossá válása a megsegítettnek. Ön mit gondol erről, várja ezt az az egyház, akinek tagja nyújtja a szeretetet, vagy nem várja, hogy a hitéhez csatlakozzon a kedvezményezett?

- Konkrétan a Teréz anyával kapcsolatban nem tudom, hogy ez hogy volt. Én azonban kézzel-lábbal tiltakozom az ellen, hogy ez valamiféle követelés lehessen. Önzetlen szeretet éppen azt jelenti, hogy nem kérek érte cserébe vallási elköteleződést.

- Az interjút megelőző kommunikációnk során ön megosztotta velem Váci Mihály Eső a homokra c. versét, mondván, hogy ez lehet egy ars poeticája is az ön tevékenységének. Jól értem-e, hogy a vers arra (is) utal, hogy akinek talentumot adott egy magasabb hatalom, az ne hivatkozzon arra, hogy az őt az adott társadalmi-politikai környezete akadályozza abban, hogy talentumait megsokszorozza?

- Ne vegye el a kedvünket az, amikor nem látunk azonnali eredményt. Váci sorai gyönyörűek, a homok beitta az esőcseppeket, de majd kutakká gyűjti a mély, – mondja -, és sokan isznak belőle, többen, mint hihetnénk! Hogy az mikor lesz, az téged ne keserítsen el. Eltűnik a víz a homokban – azt hiszem, a cigány missziónk is ilyen, de sok tevékenység is, egy pedagógus munkája is ilyen. Tedd meg mindazt, amit tudsz tenni… Pálnak egyik gyönyörű hasonlata, hogy az egyik ültet, a másik öntöz, de a növekedést Isten adja! Ne az eredmény legyen a fő szempont, hanem „osztani magam, szóródni széjjel.”