A szív forradalmának győzelme – Orsos Zoltán őszintén vall az életéről

Gyermekkora terhelt volt

A 42. életévében járó Orsos Zoltán gyermekkora igencsak terhelt volt. Egy lovászi cigányputriban született, ahonnan a családi körülményei, a rossz anyagi és szociális helyzetük miatt első osztályos korában kiszakították. Ahogy akkoriban mondták: állami gondozásba került, egy balatonberényi intézetbe. Később hivatásos nevelőszülőknél helyezték el, akik megismertették a vallással. Innen vezetett az útja a papi szemináriumba, amelynek sikeres elvégzése után, 2003-ban szentelték pappá. Első szolgálati helye Letenyén volt, később megfordult Ikerváron, Egyházasrádócon, Zalaháshágyon és Csákánydoroszlón is, ez év augusztusától pedig a celldömölk-alsósági Szent Miklós-plébánián lát el szolgálatot. Amikor felkerestük, éppen egy fiatalokból álló csoporttal készült a karácsonyváró ünnepi műsorra. Pantomimjelenetet gyakoroltak a város sportcsarnokában, illetve egy énekszámot próbáltak, amelyhez a gitárkíséretet maga az atya biztosította.

– Jól érzem magam Celldömölkön, befogadtak, elfogadtak – mondja önmagáról, majd rögtön a Jézus Krisztus az igazi út címet viselő kiadványra tereli a szót. Mint mondja, a kötet (vagy ahogyan ő nevezi: a füzetecske) megírásának oka az volt, hogy evangelizálni szeretné a cigányságot, s ennek eszközeként a saját életét mutatja be, azt állítja olvasói elé.

Az adott embert kell nézni

– Sokszor mondták rám, nekem, hogy cigány pap – fog bele történetének elmesélésébe. – Ilyenkor mindig megfordult a fejemben, hogy mit jelöl a cigány papi minőség. Ha van cigány pap, akkor létezik horvát vagy sváb papi minőség is? Gyermekkoromban gyakorta hallottam, amikor az emberek az apámról beszéltek. Nézd az alkoholista, büdös cigányt! – mondták rá. Akkor nagyon bántottak ezek a szavak, mert valahol azt éreztem, hogy nekem is szólnak. Tanult emberként azt tudom üzenni a társadalomnak, hogy az apámnak nem a cigánysága volt részeg, hanem maga az ember. Mindig az adott embert kell nézni a maga döntéseivel, hitével vagy hitetlenségével, botlásaival. Az apámnak nem a cigánysága volt részeg és mocskos, hanem az emberi mivolta. A társadalom tele van előítéletekkel. Egyszer az egyik kisfiú meghívott az otthonukba, hogy menjek el, s nézzem meg az új számítógépét. Amikor odaértünk a házukhoz, láttam a kapun a harapós kutyára figyelmeztető táblát. Kérdezem tőle: van kutyátok? Persze, de ne félj, csak a cigányokat bántja – válaszolta. Erre annyit mondtam neki: én is cigány vagyok. Rám nézett nagy szemekkel, aztán kézen fogott, s húzott maga után, be az otthonukba. Három másodperc alatt feloldotta magában a problémát, azt az előítéletet, amit a társadalom ültetett belé. Ez a kisgyermek tanított meg arra, hogy fel lehet számolni azokat az előítéleteket, amelyek ma még evidenciának tűnnek. Ez egy nehéz, küzdelmes feladat, de hiszek abban, hogy tudunk eredményeket elérni. Úgy akarok hídszerepet betölteni a cigányság és a többségi társadalom között, hogy egyszerre szólok a romákhoz és a nem romákhoz. Ez a cigány pasztoráció lényege. A romáknak azt üzenem, hogy nem valamiféle „nem cigányt” akarunk belőlük létrehozni, amikor megszólítjuk őket, hanem azt akarjuk, hogy cigány mivoltukban legyenek részesei a társadalomnak. Azt szeretnénk, hogy legyenek az identitásukban egészségesek, és vegyenek részt a társadalom életében. Ennek érdekében a cigányoknak is meg kell változtatniuk a szemléletüket. Sokszor hallom tőlük, hogy azt mondják a gyerekeiknek: azért kaptál egyest az iskolában, mert cigány vagy. Nem, nem azért kapott egyest, hanem azért, mert nem tanulta meg a leckét. Amíg a cigányok ezt a kérdést nem teszik helyre magukban, addig nem lehet felszámolni az előítéleteket.

Saját példáját állítja az emberek elé

Orsos Zoltán azt mondja, leghitelesebben úgy tud szólni az emberekhez, ha saját példáját állítja eléjük, hiszen abban sokan magukra ismerhetnek. Nem titkolja, nagyon mélyről indult. Amikor Balatonberénybe került, kábítószer, erőszak, alkohol, dohányzás, verekedés és veszekedés vette körül. Akkor döntötte el, hogy más minőségű életet akar élni. Úgy fogalmaz, akkor győzött nála a szív forradalma. Mert minden jó cselekedet, helyes döntés az ember szívéből indul el. Bár voltak kísértések az életében, de a hite és a meggyőződése miatt sosem tért le az útról. Nem akarta Istent megbántani.

– Gyermekkoromban gyakran verekedtünk a társainkkal – elevenít fel egy másik történetet. – Egy alkalommal előfordult, hogy amikor meg akartam ütni valakit, véletlenül a tanárnő derekát találtam el. Megkérdezte tőlem: miért bántom őt. Én azt mondtam, nem magát akartam megütni, hanem a pajtásomat. Erre azt válaszolta: mégis engem bántottál. Így van ez az egész életünkkel. Nem Istent akarjuk bántani, de minden bűnünk az ő szívét találja el. Istennek fáj, ha rossz útra térünk. Istennek fáj, ha bűnt cselekszünk. Istennek fáj, ha börtönbe kerülünk. Istennek fáj, ha a hit helyett babonákba merülünk. Nem Istent akarjuk bántani, mégis őt találjuk el.

Orsos Zoltán azt mondja, a cigányság élete előítéletekkel terhelt, de valójában nyitott szívű, Istenre szomjazó emberek ők, akiknek hiszékenységét nagyon sokan kihasználják. Ezért váltak mára a vallási szekták első számú célközönségévé. Írásával evangelizálni akar, azt szeretné megmutatni, hogy Jézus Krisztus útjának követése az egyetlen helyes döntés, de Jézust nem késztermékként kell az emberek elé tenni, hanem a hozzá vezető utat kell számukra megmutatni.