Kánya új világot nyitott meg dr. Simán László söjtöri háziorvos előtt

Dr. Simán László természetfotós, Söjtör háziorvosa mondja a fentieket, amikor beszélgetni invitálom az elmúlt időszak sikerei nyomán. Ezekből ugyanis igencsak bő termést hozott 2019, hazai és világversenyek díjaival toldhatta meg az elismerések eddig sem rövid lajstromát.

– A betegek mindig megdicsérnek, ha hírt kapnak az eredményeimről, jólesik, hogy figyelemmel kísérik a fotós ténykedésemet is – utal a faluval való szoros kapcsolatára.

Söjtör a hátország, a bázis, ahonnan évente többször is elkalandozik, hogy újabb vizuális trófeákkal gazdagítsa kollekcióját. A honi természetfotózás élvonalában jegyzett, E-FIAP-diplomával is rendelkező alkotónak szinte minden kontinens a célkeresztjébe került már. Bár néha nem is kell Indiába vagy a Távol-Keletre utaznia egy-egy babért termő felvételért.

Az év természetfotósa 2019 országos pályázaton például az olasz Dolomitokban készült, egy tornádó pusztítását megörökítő felvételével nyert 2. díjat a Kezünkben a Föld kategória mezőnyében.

– A kép letarolt fenyvest mutat, a hangsúly mégsem a pusztításon van, hanem a „túlélőkön”. Azon a tucatnyi, szálegyenesen álló fán, amely talpon maradt a dúlás után, s azt üzeni, mindig van remény… – világítja meg saját olvasatát. – Egy ismert, már általunk is többször bejárt fotós helyszínen dolgoztam társaimmal, döbbenetes volt szembesülni a természet nyers erejével. A szél legyalulta a fenyvest, s a csupasszá vált domborzat egészen új arcát mutatta. A tömény diszharmóniában aztán egyszer csak megláttuk a talpon maradt fákat, amitől az egész látvány új minőséget, új értelmet nyert. A ritmikus sorban álló, színes koronájú fák hangjegyek gyanánt törték meg a komor alaptónust, mintha visszacsempésztek volna egy harmonikus dallamot az apokaliptikus valóságba. Egy héttel a természeti csapás után jártunk a helyszínen, akkortól lehetett egyáltalán megközelíteni, hiszen a kidőlt fák miatt korábban le voltak zárva az utak. A döbbenetünket csak fokozta a környéket megülő némaság. A madarak eltűntek, s emberrel is alig találkoztunk, aki ott volt, az romba dőlt házát siratta. Éreztük, hogy haragszanak ránk, hiszen ők életük munkáját gyászolták… Megrázó volt és nyomasztó.

Főként, ha belegondoltunk, milyen fenyegetettséget jelenthet a háttérben álló ökológiai folyamat a gyerekeink, unokáink jövőjére nézve.

Úgy tűnik, a természetfotós seregszemle zsűrije is meghallotta az aktuális üzenetet, hiszen többezres mezőnyből emelték ki dr. Simán László képét. Nem először, hiszen a versenyben való 2006-os indulása óta már 11 felvétele érdemelt ki valamilyen elismerést, díjat.

– Mindig kell valami friss megerősítés, kit érdekel ma délben a tegnapi ebéd… – mártja humorba a befektetett munka visszaigazolásának fontosságát. – Figyelemmel kísérem az élvonal törekvéseit, muníciót, inspirációt merítek belőle, mindig van mit tanulni.

Ez a szemlélet vezérli azóta, hogy gyerekként belépett apjának a zalaegerszeg-landorhegyi panelban berendezett kis fotólaborjába.

Nemcsak a technikát és a látásmódot iparkodott elsajátítani, a címadást is fontos mozzanatként jegyzi.

– Zsila Sándor, a legismertebb természetfotósok egyike mondta nekem közel két évtizeddel ezelőtt, hogy most még rossz címeket adok, de majd megtanulom. Elvégeztem egy Zalaegerszegen tartott kurzusát, ahol a címadás is téma volt. Rájöttem, hogy erre is meg kell érni. Arra törekszem, hogy a kép címe rövid és asszociatív legyen, ne a direkt látványt ragadja meg, hatoljon mélyebbre. Akár úgy, hogy egy másik érzékszerv tapasztalatát közvetíti.

De folytassuk a díjat érő képek számbavételét, hiszen a 2. országos drónfotópályázaton újabb ezüstös trófeát sikerült elhódítania. A siker Tengerszem című képének köszönhető, amelyet a Portugáliához tartozó Azori-szigeteken fotózott Kánya névre hallgató drónjával.

– Egyéves a „madaram”, akkor szántam rá magam a megvételére, amikor megjelent a piacon a minőségi fotózásra is alkalmas változat. Egy új világot nyitott meg előttem. Kányát nehéz volt meghódítani, bizonyára lány, de a küzdelem csak elmélyítette a személyes kötődésemet. Összetett mozgáskultúrát és megosztott figyelmet igényel, hiszen ügyelni kell a röptetésre és a fotózásra is. Mindig szerettem röpködni, katonakoromban helikopterre, később motoros sárkányra merészkedtem, hogy madártávlatból láthassam a vidéket.

Egyik születésnapomra hőlégballonos repülést kaptam ajándékba, a Balaton mentén szálltunk, ez végleg betette a kaput. Repülni kell, mese nincs. Olyan elborult ötleteim támadtak, hogy meteorológiai ballonnal küldöm fel a fényképezőgépemet, csak tudjak a magasból fotózni. Szerencsére megjelent Kánya, óriási élmény vele hasítani az eget. Balatonszentgyörgynél lefotóztam a Zala torkolatát, a felvételről senki nem akarta elhinni, hogy valósághű. A földről zöldnek látjuk a Balatont, az égből azonban szinte bordó. A hordalék, az eltérő kémhatás, a más összetételű vizek keveredése hihetetlen festői színkeverést eredményez. Szerencsémre három hattyú is beúszott a képbe, az ő vakítóan fehér tollazatuk bizonyítja, hogy nem nyúltam a színekhez. Az azori krátertavakkal is óriási szerencsém volt, kezemre játszott az időjárás. Ami fontos tényező, különösen, ha olyan nagy magasságból akarok fotózni, mint amit e méretes tavak megkívánnak. Büszke vagyok az eredményre, a felvételeim a Földgömb magazinban is megjelentek, született hozzájuk egy geológiai ismeretterjesztő cikk.

A világ orvosai, egészségügyi dolgozói számára 7. alkalommal meghirdetett fotópályázaton két bronzéremmel gazdagodott. Közel tízezren neveztek, s dr. Simán László két kategóriában is harmadik lett kollekciójával. A versenyt a zarándokhelyként is közismert lengyelországi Czestochowa rendezte.

Tudakoljuk, miként viszonyul a mobilos fotózáshoz.

– Nem állítom, hogy mobillal nem lehet jó képet készíteni, de jómagam kizárólag előnyét látom annak, hogy tükörreflexes géppel dolgozom. Nézetem szerint előbbinek erős technikai korlátai vannak, például nem enged játszani a szűk mélység­élességgel, nem bír a bonyolult fényviszonyokkal, nem képezi le jó minőségben az ellenfényt sem. Mindezek dacára nekem is van díjazott mobilos képem.

Egy baráti vacsorán született, amikor az asztalon álló üvegeken átszűrődő napfény olyan tükröződést produkált a falon, amit nem lehetett kihagyni. Tartottam tőle, hogy amire előveszem a gépemet, elillan a tünemény. Elkértem a fiam mobilját, elkészült a kép, s idén bronzmedált nyert Lendván, a Pannonia Reflections kelet-közép-európai fotópályázaton. Szóval maradjunk annyiban, hogy mindig az a legjobb fényképezőgép, amelyik ott van…