Kisfaludy Sándor, az elfeledett költő

Nem tudják, hogy földieink közül Deák Ferenc után legtöbbször az ő nevét említik az írások. S Zala nagyjai közül haláluk után a legrövidebb időn belül e két hazafinak, Deáknak és Kisfaludynak állítottak szobrot Zala megye területén. A halála után 52 évvel megjelent Zala megyei millenniumi emlékkönyv külön fejezetet szentelt neki. Bár művei lassan a nagyközönség előtt feledésbe merülnek, az irodalomtörténet továbbra is számon tartja. Eötvös József így emlékezett szobrának avatásán: „Nagyobb és üdvösebb befolyást irodalmunkra, sőt egész nemzeti kifejlődésünkre csak kevesen gyakoroltak.” Hegedűs Géza irodalomtörténeti munkájában 1976-ban így fogalmazott: „A XIX. század magyar irodalomtörténete azzal kezdődött, hogy 1801-ben megjelent A kesergő szerelem, amelynek költője egyelőre Himfy álnév alá rejtette magát. Sem azelőtt, sem azóta ilyen általános hazai sikere nem volt hazai könyvnek. Még azok is gyönyörködve olvasták, akik nem szoktak olvasni, vagy ha szoktak, nem magyar verseket.”

Ki volt ez az addig ismeretlen kalandos életű költő, s mi volt a titka ennek a páratlan sikernek? Kisfaludy Sándor Sümegen született 1772. szeptember 27-én. Dunántúl egyik legősibb nemesi családjának sarja volt, eredetüket az Árpád-házi Csák nemzetségből származtatták. A középnemes család birtokai főleg Zala, Vas és Győr megyében voltak. Apja Kisfaludy Mihály (1746–1826), anyja a szintén zalai nemes Sándorffy Anna (1755–1788). A kilencgyerekes család legidősebb gyermeke volt. Legkisebb testvére a később szintén neves költő, Kisfaludy Károly (1788–1830). Hatéves korában a család Tétre költözött, ő pedig nem sokkal ezután, 1783-ban, a győri bencés gimnáziumba került. Kitűnően tanult, több nyelven beszélt, s már ebben az időben írt magyar verseket. Zenélni is tanult, szépen hegedült, zongorázott és oboán is játszott. Jellemét kiváló tanárok (Rájnis, Révai, Pray György) pallérozták. Itt kötött életre szóló barátságot két zalai társával, Skublics Imrével és Péteri Takács Józseffel. 1788-ban Pozsonyba került a királyi katolikus akadémiára, ahol filozófiát és jogot tanult. Apja jogászt szeretett volna faragni belőle, de az ő érdeklődése más felé fordult. Elbűvölte a város pezsgő politikai és kulturális élete. Bejárt az ország­gyűlés üléseire, magyarságtudata itt kapott erős érzelmi alapokat. Olvasgatta a német költőket, látogatta a német színházat. Megismerte Schiller, Lessing, Goethe és mások munkáit, de elolvasta Zrínyi, Gyöngyössy, Bessenyei, Virág és Kazinczy műveit is.

Írogatott és fordított németről magyarra szépirodalmi alkotásokat. Mielőtt végleg elmerülhetett volna a városi élet nyüzsgő forgatagában, apja hazarendelte a tanulmányait elhanyagoló ifjút Tétre joggyakorlatra. Hogy a szigorú apai felügyelet alól szabaduljon, Kisfaludy 1792 tavaszán kadétnak jelentkezett az Erdélyben állomásozó Sándor-Lipót huszárezredbe. Célját – hogy bekerüljön a bécsi magyar testőrségbe – családja ősi érdemeire való tekintettel Zala vármegye ajánlásával 1792 végén elérte. Kisfaludy Bécsben vált igazán művelt, a világirodalomban jártas emberré. A jóképű, daliás hadnagy a bécsi főúri társaságok szívesen látott vendége lett. Se szeri, se száma nem volt gáláns kalandjainak. (Szerb Antal írta később róla, hogy „Kisfaludy Sándor volt talán egyetlen jobb költőink közül, akinek sikere volt a nőknél.) Legismertebb kalandja az Európa-szerte híres spanyol táncosnővel, Medina Máriával volt, aki nemcsak a szerelem gyönyöreiben részesítette, hanem fejlesztette műveltségét is. Miatta lett a hangversenyek és a bécsi opera buzgó látogatója, s tőle tanult meg igazán olaszul. Így eredetiben olvasta Tassót, Petrarcát. Sokat forgolódott írók, zenészek, színészek társaságában. Itt kötött barátságot Batsányival, Görög Demeterrel és Kerekes Sámuellel. Hatásukra erősödött benne a nemzeti érzés és a magyar nyelv ápolásának fontossága.

Jelentős dátum volt életében 1795. szeptember 4-e, amikor hazalátogatva Hosszúfaluban megismerkedett a Vas megyei alispán leányával, Szegedy Rózával. Bár Róza nem volt érzéketlen, de a fiatalembert elkísérte bécsi kalandjainak híre – így a badacsonyi szüret után Gógánfán történt leánykéréskor a „szép és okos, nemes gőggel és földi jókkal is megáldott leány” elutasította az ifjú hadnagyot. A badacsonyi szüret „édes, kínos emlékezete” azonban elkísérte a kikosarazáshoz nem szokott Kisfaludyt Bécsbe, majd hadba vonulása után távoli országokba is. 1796-ban ugyanis „ellenkezés és lázadás” miatt több társával kizárták a testőrségből. Milánóba helyezték, majd francia hadifogságba került. Szerencsésen alakult a sorsa, Provencebe került. Itt egy „ritka virtusú” hölgy segítségével Petrarca-verseket olvasott. E szonettek adták az ötletet ahhoz, hogy kialakítsa saját zárt rímképletű magyar lírai dalformáját, a két-két keresztrímből és két-két párrímes sorból álló, tizenkét soros versalakzatot, amelyet ma is Himfy strófának nevezünk. Szabadulása után az 1796–97-es telet Klagenfurtban töltötte, majd a Rajna menti sereghez vezényelték. Bár nem élt remete életet (legnagyobb szerelme Pepi grófnő volt), romantikus és érzelmes dalaiban Szegedy Róza után epekedett.

1799 nyarán fordulat állt be életében. Lemondott tiszti rangjáról, hazaköltözött, s 1800 januárjában feleségül vette a kiengesztelt Szegedy Rózát. A verseiben ünnepelt lánnyal bőséges hozomány járt. A Gógánfán kötött házasság után Kámban telepedtek le. Öt év múlva Sümegre költöztek Kisfaludy szülőházába. Itt éltek halálukig. A kalandos, kicsapongó élet véget ért. Vezette a gazdaságot, beilleszkedett a hagyományos vidéki nemesi életformába. Új életvitelével bizonyítani kívánta hitvesének: méltó hozzá, s képes az ölébe hullott javakat gyarapítani. 1801-ben kapta szárny­ra az irodalmi hírnév. Az álnéven megjelentetett „A kesergő szerelem” hatalmas sikert aratott. Költője kilépett az ismeretlenség homályából, s megírta „A boldog szerelem” címmel a lírai regény második részét. A mű közös címe: Himfy szerelmei lett. Az egész ország Kisfaludy Sándort ünnepelte. Dicsőségét csak fokozták a költő egymás után megjelenő dicső múltban játszódó verses regéi. A nőket a regék érzékeny romantikája, a férfiakat a történetekben megbújó régi dicsőségünk fénye hatotta meg.

Kisfaludy csaknem három évtizedre a magyar irodalom főszereplője lett, ellentétben Csokonaival és Berzsenyivel, akiket szinte észre sem vettek. Témaválasztása és nyelvezete hatott a női szívekre, magyarságtudata a haladás híveire, s mivel műveiben nem lépett túl a nemesi társadalom érdekeinek képviseletén, a maradiak is kedvelték. Az egyszerű emberek pedig olvasmányos várregéiért szerették. A Festetics György által rendezett Keszthelyi Helikonnak is ünnepelt vendége volt. Bőven volt része hivatalos elismerésekben is. 1820-ban regéi elnyerték a magyar könyvnek ítélt Marcibányi-díjat. (A díjjal járó pénzjutalmat Károly öccsének adta, aki ennek segítségével alapította az irodalomtörténeti jelentőségű Auróra folyóiratot.) 1830-ban a tudományos akadémia tagjává választották. Zala vármegye 1825. december 19-i közgyűlése – az érintett tiltakozása ellenére – döntött arcképének megfestéséről.

Kisfaludy 1803 februárjától negyven éven át folyamatosan részt vett a megyegyűléseken. Szerepet vállalt az országgyűlési követutasításokat kidolgozó bizottságok munkáiban. Részt vállalt a Zalai Tiszti Szótár elkészítésében. 1825-től a Nemzeti Közkönyvtár megszervezésére alakult megyei bizottságot is vezette 1831-ig. Az anyagi támogatás mellett 100 kötetet is felajánlott saját gyűjteményéből. Bár az elnökséget átadta a teljes könyvtárát felajánló Skublics Károlynak, a bizottságnak haláláig tagja maradt. Ugyancsak a megyegyűlés megbízásából 1828-tól elnöke volt a Nyugat-Dunántúli megyéket tömörítő Dunántúli Színjátszó Társaságnak. A Deák testvérek (Antal és Ferenc), Csány László segítségével, valamint saját irodalmi ismertségének latba vetésével meggyőzte a vármegye közgyűlését egy önálló dunántúli magyar kőszínház létrehozásának szükségességéről. Ő lett az építkezés főkormányzója. Ismertségének és szervezőkészségének köszönhetően alig 9 hónap alatt elkészült a füredi játékszín, a Dunántúl első kőszínháza. A Kisfaludy által vezetett magyar nyelvű színház jelentősége messze túlmutatott a megye közigazgatási határain. A Nemzeti Színház létrejöttéig az ország reprezentatív színházi központja volt. Fénykorát a nyitás (1831) utáni évtizedben élte.

A korábban oly regényes életet élő Kisfaludy mindennapjait a költészet, a gazdálkodás és a hazáért végzett közéleti munka töltötte ki. Ez alól csak az 1809-es Napóleon elleni nemesi felkelés jelentett kivételt. A zalai önkéntes lovasok insurgens őrnagyaként teljesített szolgálatot, majd a nádor szárnysegédje lett. A háború befejeződése után a nádor fölkérésére 2 éven át írta a felkelés történetét. Keserű csalódást jelentett számára, hogy megjelentetés helyett, a mű hazafias szelleme miatt a birodalom titkos levéltárának mélyére került. A nemesi felkelés értelmezése kapcsán élete alkonyán Kossuthtal is vitába keveredett.

1832-ben meghalt Szegedy Róza. Az utódokra vágyó költő két év múlva elvette 20 éves rokonát, Vajda Annamáriát. De hét év házasság után őt is utód nélkül vesztette el. Közben egyéb csalódások is érték. Az öregedő költő az új irodalom eszméit már nem tudta magáévá tenni. A megújuló irodalom Vörösmarty, Bajza és Toldy vezérletével túllépett rajta. Bár az Akadémia nagy jutalmát 1834-ben ő kapta, de megosztva Vörösmarty Mihállyal. Ez sértette büszkeségét. 1835-ben lemondott akadémiai tagságáról. A fiatalok azonban tiszteletbeli taggá választották, amit elfogadott. A füredi színházzal kapcsolatban sértette önérzetét, hogy szakmai meggyőződésével ellentétes társulatot szerződtetett a megye, s gazdasági téren is bizalmatlanok voltak. Így fokozatosan kivonta magát a napi ügyek intézéséből.

Öregkorára egyre inkább visszahúzódott az irodalmi élettől. Pedig az új nemzedék nem akarta megtagadni az idős poétát. Az öccse emlékére létrehozott Kisfaludy Társaság tagjának választották. 71 éves korában még létrehozta a Sümegi Kaszinót, amelynek első elnöke lett. Oly regénybe illőek voltak halála körülményei, mint amilyen egész élete volt. Halála napján (1844. október 28.) hóvihar pusztított Sümegen. Csak négy nap múlva tudták eltemetni, úgy, hogy bivalyokkal tapostatták le a temetői utat. A búcsúztatót meg kellett ismételni, hogy barátai és tisztelői is megjelenhessenek. Emlékét a vármegye jegyzőkönyvben örökítette meg. Két évvel később nevét viselő gőzhajó szelte a Balatont, 15 évvel később pedig már szobra állt Balatonfüreden.

Ma szinte valamennyi észak- és nyugat-dunántúli településen találunk róla elnevezett teret, iskolát, emlékhelyet, és számos szobor őrzi emlékét. Méltatói szerint dalainak egy része nem évül el soha. Élettörténetét sokan feldolgozták. Ami munkájában maradandó, az a maga helyére került az irodalomtörténetben. Kezdetben költői műveivel szerzett érdemeket, később közkönyvtár és színházalapító tevékenysége volt jelentős. Hosszú életében nagy változások történtek Magyarországon. Ez volt a megrendíthetetlennek hitt feudalizmus felbomlásának kora. Ha Kisfaludy nem is értette meg mindenben az idők szavát, s nem tudta átlépni társadalmi korlátait, igazi költőiséggel megírt strófáival, magyarságtudatával nemzedékekkel szerettette meg a költészetet és a magyar nyelvet.