Tölgyfába vésték az ősi sírjeleket

Negyvenkét fafaragó véste

Egyedülálló néprajzi génbank születik e napokban a Gébárti Kézművesek Háza melletti ligetben, sorra kerülnek helyükre a tágabb hazánk ősi temetői kultúráját a mába átmenekítő fejfák. Az elmúlt 5 évben az ország számos szegletéből érkező 42 fafaragó tölgyfába véste a parkot alkotó 107 tradicionális sírjelet, a Kárpát-medence még felkutatható mintáit véve alapul. Készült két emlékoszlop is, az egyik a reformáció 500. évfordulója alkalmából, a másik ’56 hősei előtt tiszteleg.

Idén, a munkát megkoronázó hatodik országos fafaragó táborban elkészült a park közepét díszítő göcseji harangláb is. Ez lett a park 110. objektuma, amit a fafaragók a mai táborzáró keretében adnak át jelképesen Balaicz Zoltánnak, Zalaegerszeg polgármesterének, aki október 3-án, 11 órakor többedmagával ünnepélyesen felavatja majd a parkot.

De miként is született meg anno az ötlet?

– Mindig is foglalkoztatott bennünket, hogy egyesületünk szakmai munkája miként léphetne ki az otthonunkat adó gébárti alkotóház falai közül – kezdi Skrabut Éva, a Zala Megyei Népművészeti Egyesület elnöke. – Felvetettem, milyen jó volna a ház melletti öreg temetőnél elhelyezni néhány tradicionális sírjelet. Közben tudomásunkra jutott, hogy Polóny Levente és Bogár Sándor többéves kutatómunkával összegyűjtött számos tradicionális sírjelet a Kárpát-medencében. Járták a protestáns temetőket, s dokumentálták a már kidőlt, rossz állapotú fejfákat. Munkájukból Budapesten kiállítást is létrehoztak az erdélyi református gyülekezet közreműködésével. Ezen fellelkesülve már mi is mertünk nagyobbat álmodni, s megszületett a park koncepciója. Az általuk begyűjtött, temetőszélekben heverő fejfákat persze már eluralta az enyészet, ezért mi eleve rekonstrukciókban gondolkodtunk. Ki is terjesztettük a gondolatot, hiszen beemeltünk néhány katolikus jelképet is. Tudtuk, hogy nagy fába vágjuk a fejszénket, de az ötlet, a lelkesedés elragadott bennünket, s úgy éreztük, a fafaragóink számára is gyönyörű, önművelő feladat ez. Abból a megközelítésből is, hogy volna honnan autentikus mintakincset meríteni, ha fejfára, kopjafára kapnak megrendelést. Eleinte magunk sem mertük elhinni, hogy sikerül végigvinnünk a vállalást, de mindig akadtak segítőink, támogatóink. Most pedig már az avatásra készülhetünk… Reményeink szerint olyan kultúrturisztikai vonzerővel gazdagodik Zalaegerszeg, ami egyedisége révén élénkítheti a térség idegenforgalmát. A park megszületését elmélyült néprajzi kutató- és gyűjtőmunka kísérte, szeretnénk, ha ennek valamilyen kiadványban is nyoma maradna a későbbiekben. Hálával tartozunk valamennyi fafaragónak, hogy hat éven át önzetlenül részt vettek a táborok munkájába, s tehetségük, alkotókedvük legjavát adva elkészítették a sírjeleket.

Szerdai ottjártunkkor még javában dolgozik az idei (EFOP által támogatott) tábor húsz faragója. Néhányan a sírjelek felületkezelésében, telepítésében segédkeznek, de a többség derékvastagságú tölgyoszlopokkal gyürkőzik. A hat szezonban mindvégig Bereczky Csaba, a Népművészet Mestere, valamint Nagy Béla népi iparművész vezette a táborokat. A harangláb elkészítéséről utóbbit kérdezzük.

– A haranglábnak e térségben vannak a legmélyebb hagyományai, Göcsej, Őrség és Hetés jellegzetes építménye volt. Az apró falvakban ugyanis nem futotta saját templomra, s a vallási közösségek ezt a megoldást választották – utal a gyökerekre Nagy Béla. – A mi haranglábunk több szerkezeti egységből épül fel, ezek a felállítás során alkotnak majd szerves egészet. A fő darab az alakja után csúzlinak is mondott tartóoszlop, amire a harang kerül. Külön készül a sisak, ami fazsindelyes fedést kap. A felállításhoz nyilván darura lesz szükségünk, hiszen közel 5 méter magas haranglábról van szó. Göcsejben nagy hagyománya volt a csúzlis haranglábaknak, sok helyen csak természet adta villás ágú fa volt a tartóoszlop. Eredetileg mi is ezt terveztük, de sajnos ilyen fát manapság már nem lehet találni. A helyszűke miatt szoknyás vagy talpgerendás haranglábra sem gondolhattunk, gyámokkal támasztjuk meg a fő oszlopot. Fontos a stabilitás, hiszen a harang lengő mozgása erős igénybevételt jelent.

A harang már a nyáron formát öltött, most türelmesen várja, hogy betölthesse lélekemelő funkcióját. Vajda László tiszaeszlári kovácsmester, a Népművészet Mestere készítette, a költségekhez az egyesület mellett hozzájárult a Magyar Művészeti Akadémia is, amely a táborok patronálásából a korábbi években is kivette a részét.

A többiektől kicsit elkülönülve, elmélyült munkában találjuk Czepó Pált és Győri Lajost. Előbbi Békéscsabáról, utóbbi Gyuláról érkezett. Nem ez az első táboruk.

– Ez már a negyedik vagy ötödik alkalom, nem is tudom pontosan, csak jövök, mert lelkesít ez a feladat – mondja Czepó Pál. – Ilyen munkát és ilyen jó társaságot nem talál akárhol az ember, ezért szívesen ideutazom az ország túlsó végéből is.

– A kezdetektől részt veszek a munkában, mert ez egy értelmes feladat, s a látszatja sem lesz akármilyen – kapcsolódik Győri Lajos. – Nagyon jó csapat kovácsolódott össze itt az évek során, már előre sajnáljuk, hogy véget ér a közös munka. E táborokban értettük egymás szavát, kicserélhettük a gondolatainkat, szakmailag is sokat kaptunk. Reméljük, kitalálnak még nekünk valami hasonlót a szervezők.

A két Békés megyei fafaragó jelenleg nem a haranglábon, hanem egy hatalmas, 3,5 méter magas kereszten dolgozik. Három forgórozettával díszítik, a kelő, a delelő és a nyugvó napot megjelenítve. A méretes kereszt barterben készül Szűcs Zoltán vállalkozó számára, aki jelentős kedvezménnyel juttatta speciális alapanyaghoz a tábort.

– Nélküle nem tudtuk volna befejezni a munkát, tőle kaptuk a megfelelő átmérőjű tölgy­gerendákat. Munkával fizetünk érte, ez is hozzátartozik a képhez – reagál Skrabut Éva. – A hat év alatt többször volt szükség leleményes megoldásokra, hogy túllendüljünk a nehézségeken, s megvalósuljon a nagy, közösségi cél. De sikerült, s ez mindenkinek jó érzés, aki valamilyen módon részese lehetett.