A magasban, kötélen

2019.09.05. 07:00

Szédületes nyílt napot tartott az utazó nagycirkusz Zalaegerszegen

Különleges kötéltáncos produkcióval kápráztatta el szerda délután a sportcsarnok mögötti területen összegyűlt publikumot a megyeszékhelyen turnézó Magyar Nemzetközi Utazó Nagycirkusz artistája.

Zalai Hírlap

Ádám Krisztián 15 méteres magasságban egyensúlyoz

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Katona Tibor

A cirkusz a következő napok előadásaira hangoló ingyenes nyílt napot tartott a délután folyamán, ami Ádám Krisztián cirkuszigazgató lélegzetelállító produkciójával kezdődött. A cirkusz sátrát tartó két oszlop között, magasan a ponyva fölött, a talajtól vagy tizenöt méter magasságban kifeszített drótkötélen haladt végig kétszer, közben fél lábra állva, fél térdre ereszkedve, a közönség tapsától kísérve. Ezt követően az érdeklődőknek megmutatták a cirkuszt belülről is, valamint az artisták kellékeit.

Ádám Krisztián 15 méteres magasságban egyensúlyoz
Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

A nagycirkusz ma 18 órakor mutatja be premier előadását, majd pénteken 18 órakor, szombaton 15 és 18 órakor, vasárnap pedig 11 és 15 órakor várja előadásaira a közönséget. Fellépnek a nyílpuska nagymesterei, Jázmin hercegnő a kupolában, a lovas zsonglőrcsoport és még sokan mások. Természetesen a bohócok is fontos részei a cirkuszi repertoárnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!