Kastélysorsok Zala megyében 1945 után

A kastélyok és kúriák már évszázadok óta reprezentálják kulturális és építészeti fejlődésünket. Zala megye szerencsés helyzetben van, hiszen itt található az ország egyik leglátogatottabb kastélya, a Festetics-kastély; a sajátos történelmi helyzet (köznemesség nagy arányszáma) miatt sok településen található egy-egy kúria. Sajnos sok nemesi épületen nyomot hagytak a történelem viharai, egy részük el is pusztult.

A kastély, mint épülettípus, kinézetének és építésének jellegzetességeit az építtetők, vagyis az arisztokrácia céljai határozták meg. Az ország történelmének, gazdasági viszonyainak alakulása, a művészet fejlődése egyaránt meghatározó szerepet játszott kastélyaink külső képének kialakulásában. A 20. század közepéig a kastélyok és a kúriák megőrizték eredeti rendeltetésüket, bár a külső jegyekben több változás is történt, a különböző korszakok, művészeti stílusok mind-mind meglátszódnak e különleges épületeken.

A nagy fordulópontot az 1945-ös év hozta el. A kommunista hatalom az előző rendszer előkelőire, mint a nép ellenségei­re tekintett, így a legtöbb épület a fosztogatók szabad prédájává vált. Gróf Teleki Béla volt zalai főispán így ír erről a naplójában: „Pölöskére beültek, kisajátították ellenszolgáltatás nélkül, a házunk üres”. Sok településen a mai napig fellelhetők egyes magánházaknál a környékbeli kasté­lyokból, kúriákból származó értékes műkincsek, még inkább egyszerűbb használati tárgyak.

Az 1945-ös földosztás után az 1940-es évek második felében a megyei földbirtokrendező tanács és a földhivatal feladata volt az egykori nagy birtoktestekhez tartozó földek és lakóingatlanok felosztása, melyekre általában túljelentkezés volt jellemző. Igénylő akadt szép számmal. Az egykori birtokosok próbálkoztak fellebbezéssel az Országos Földhivatalnál, de általában elutasítást kaptak.

1948-ban például özv. Batthyány Józsefné fordult az illetékes hivatalhoz zalacsányi kastélya megtartása érdekében. A hatóság természetesen elutasította, azzal az indokkal, hogy a grófnő részére már biztosítottak egy megfelelő lakrészt az igénybe vett kastély épületéből. Az épület többi részére a községi elöljáróság tartott igényt: „A zalacsányi népi szervek a községi elöljárósággal egyetértőleg a kérdéses kastélyt a községi elöljáróság részére kérték juttatni, a juttatás közérdekűségére való tekintettel.” Ebben az idézetben is megjelenik a kulcsszó (közérdekűség), hiszen a félig vagy teljesen megüresedett kastélyokat elsősorban a felálló új hatalom helyi szervei (tanácsok és termelőszövetkezetek) részére igyekeztek juttatni, azoknak kerestek megfelelő épületet.

1950-ben az Országos Tervhivatal Zala Megyei Kirendeltsége készített egy listát az egykori nemesi úri lakokról. A felsorolásban feltüntették a kastély akkori tulajdonosait, az épület nagyságát, a szobák számát és becsült helyreállítási költségeit, ugyanakkor javaslatot is tettek az épület későbbi hasznosítására. A tervhivatal munkatársai ezeket a legtöbb esetben napközi otthon, kultúrház vagy iskola céljára találták alkalmasnak. Külön érdekesség, hogy néhány kastély napjainkban is az akkoriban kitalált funkció szerint működik (például a zalacsányi vagy a misefai épületet is üdülőnek képzelték el az 1950-es évek elején).

Előfordult, hogy a kúriát akár boltnak is használhatták, ami az újonnan megalakuló termelőszövetkezetek helyiséghiányával állt szoros kapcsolatban. 1951-ben a pölöskefői földműves­szövetkezet azzal a kérelemmel fordult a Községi Tanács Végrehajtó Bizottságához, hogy a Pálffy Mária-féle kastélyból két szobát üzlethelyiség és raktár, valamint további két szobát pedig a boltkezelő részére lakás céljára utaljon ki. A végrehajtó bizottság a kérelemnek helyt adva a négy szobát azonnal kiutalta.

A funkciókeresés ebben az időszakban folyamatos volt. Megtörtént az az eset is, hogy egy településen belül kiutalt egykori uradalmi épületek között épületcserét hajtottak végre. Pölöske község eredetileg az úgynevezett felső kastélyt kapta meg a hozzá tartozó melléképülettel, parkkal, gyümölcsössel és szántóterülettel. Községházának rendezték be, de mivel a falu északi részén helyezkedett el, és Pölöske fejlődési iránya a déli részre összpontosult, így azt később a pölöskei erdőgondnokság épületével cserélték ki.

Az 1950-es évek végétől az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség megalakulásával újból előtérbe került a kastélyok és a kúriák műemlékvédelmi helyzete. E szervezet ernyője alatt újították fel az egervári várkastélyt, és végeztek mellette régészeti feltárásokat. Ebben az időszakban került sor a keszthelyi Festetics-kastély múzeummá alakítására.

A kis falusi kúriák hasznosításával kapcsolatban merültek fel leginkább nehézségek, amelyeket legtöbb esetben a helyi termelőszövetkezet használt raktárként vagy lakásként. Állagmegóvással nem törődtek, így könnyen lelakottá váltak az egykori kúriák. Még olyan eset is előfordult, hogy konditeremként szolgáltak (például Deák Ferenc szülőháza Söjtörön).

Vas megyéből 1981-ben egy figyelemre méltó kezdeményezés indult ki; a Vas Megyei Tanács elhatározta, hogy ingyen átadja a kastélyszerű épületeket annak a vállalatnak vagy magánszemélynek, amely vagy aki vállalja, hogy 50 évig az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség segítségével egy meghatározott ütemterv szerint helyreállítja és megfelelő funkciót talál neki, a programterv hamar országos hírre tett szert.

A rendszerváltás hamarosan újabb problémákat is a felszínre hozott. Sok kastélyszerű épületnek megváltozott a tulajdonosi köre, kikerült az állam kezéből. A legtöbb faluban kisebb önkormányzatok lettek a tulajdonosok, amelyek nem tudták önerőből felújítani az épített örökségüket. Zalában ­– mivel a nyugati országrészhez tartozik – néhány kastély gyorsan új külföldi befektetőre talált.

Épített örökségünk megőrzése a közeljövőben továbbra is feladatot ad nemcsak a műemlékvédőknek, hanem mindenkinek, akit érdekel a művészettörténet, az építészettörténet és a történelem.