Kínai tanulmányúton járt a Belső Utak Iskolája csoportja

Nemzetközi sikereket is elértek

A Belső Utak Iskolája (BUI) alapvetően harcművészeti edzőközpont, amelynek vezetője a jövőben nagyobb szerepet szánna az egészségmegőrzésnek. Nem mintha szűkölködnének sikerélményekben, a legutóbbi nemzetközi világversenyről 12 tanítványa 18 aranyéremmel tért haza, több világbajnokság, világkupa győztese tartozik soraikhoz.

Most azonban másba is belevágnának. Darab Ferenc 28 éve foglalkozik kínai harcművészetekkel, kungfuval, tajcsival, továbbá csikunggal. Utóbbira alapozva szeretne új utakat nyitni, s a Kínában tanultakat egészségmegőrző csikungfoglalkozásokon kamatoztatni.

De előbb lássuk, hol is jártak a nyáron. Augusztusban a Wudang Shan Feng Akadémia meghívására kerekedtek fel, hogy tudásukat a harcművészet egyik ősi fellegvárában csiszolják, ahonnan a vutang kungfu és vutang tajcsi is ered. A hegy arról nevezetes, hogy régi korok nagy harcosai az itteni taoista templomokba vonultak vissza gyakorolni. Ezek egyikében tanulhattak ők is. Az akadémia vezető nagymesterének kurzusain gyakorlatoztak, főként a csikung és kungfu technikát fejlesztve. A csoportban 50 pluszos és 11 éves tanítvány is akadt, s a szebbik nem is képviseltette magát.

A harcművészet ezer árnyalata

Kungfu, tajcsi, csikung… A laikus számára elég nehezen tapintható a különbség e fogalmak között, s ha kicsit jobban elmélyedünk az értelmezésükben, tovább bonyolódik a helyzet. Külső és belső stílusok, országrészek szerinti változatok, kategóriák, irányzatok, iskolák gazdagítják a képet, s még az sem mindegy, hogy mi a célunk a gyakorlással. Annyi talán mégis leszögezhető, hogy a kungfu és a tajcsi alapvetően harcművészeti irányzat, amely eszközként használja a csikungot. Utóbbi lényege az, hogy előhívja, mozgásba hozza a belső erőt. Ugyanakkor jóval többről is szól a fáma… Elidegeníthetetlen részük a hozzájuk kötődő filozófia, a meditáció, a test és a lélek fejlesztése és az egészségmegőrzés. Minden attól függ, hogy milyen gyakorlatokat, mozdulatsorokat végzünk.

– A csikung a belső erőt edzi. Alkalmazása hat kifelé is, a testünk reagálni fog az őt ért hatásokra. Például elmúlik a derékfájásunk, mert oldódnak a blokkok, az összecsomósodott izomkötegek, javul a testtartásunk. Ugyanez fordítva is igaz. Ha valaki konditeremben edzi az izmait, az is elindít benső változásokat. Az izmok növelése látványosabb és gyorsabb folyamat, míg a csikung lényege lassabban bontakozik ki, de sokkal egészségesebb, és tartósabb eredményt hoz – magyarázza Darab Ferenc. – Egyre több ember szeretne tenni az egészsége megőrzése, javítása érdekében, de nem feltétlenül vonzza őket a harcművészet. A csikung azonban számukra is jó lehetőség. Ősi, 1000-1500 éves technikáról van szó, amely a jógához hasonlóan statikus és mozgásos gyakorlatokat is tartalmaz. Szerte a világon alkalmazzák. Kínában külön kórházak gyógyítanak e módszerrel, olyan intézmény is működik, ahol a rosszul begyakorolt csikung elszenvedőit kezelik… Ezért fontos a folyamatos tanulás.

Darab Ferenc is sokáig építette tudását. Azután, hogy Magyarország szinte valamennyi rangos mesterét megjárta, az ősforrást, Kínát vette célba. Mostani útja már az ötödik volt. Mint elmondja, a csikunggyakorlatok alapszinten rövid idő alatt elsajátíthatók, felső határa azonban nincs a fejlődésnek.

- Hiszen önmagunk megismerésének nincsenek határai, ez végtelen folyamat – fejti ki Darab Ferenc. – A súlyemelésnek létezik fizikai határa, egy külső korlát, amelyen már nem léphetek túl. Ám a belső útnál nincs ilyen, amíg élünk, dolgozhatunk magunkon.

Tudakoljuk, hogy közel három évtizede mi vitte erre az útra.

– Még 8-10 éves gyerekként láttam a Legyőzhetetlen Wu Dang című kungfufilmet, amelyben nem színészek, hanem valódi mesterek játszottak, s az eredeti helyen, a Vu­tang-hegységben készültek a felvételek. Attól kezdve tudtam, hogy ez lesz az életem. Rendkívül felemelő volt számomra, hogy most azon a helyen edzhettem, tanulhattam, ahol annak idején ezt, a számomra oly meghatározó filmet forgatták…