Hatamov Haldam a mondvacsinált hős?

Az akkori eseménynek egyetlen szemtanúja volt, aki községi írnokként a régi községházán teljesített szolgálatot ezen a nevezetes napon. Zalaszentgrót lakosságának jelentős része viszont ekkor a közeli csáfordi és aranyodi pincékben talált menedéket. A községben tevékenykedő Zöldi Márton, aki az újvidéki „hideg napok” alatt szerzett magának gyalázatos hírnevet, már korábban, 1945 márciusa előtt Németországba távozott alakulatával. A szovjet csapatok 1945 márciusában gyorsan törtek előre a Dunántúlon. Velük szemben a német–magyar erők kisebb ellenállási pontok létrehozásával próbálták lassítani a Vörös Hadsereg előrenyomulását.

Zalaszentgrót szinte harc nélkül került a szovjet csapatok kezére 1945. március 28-án reggel. A visszavonuló német csapatok robbantásra készítették elő a Zala folyó hídjait. Zalaszentgrótot Aranyod felől három hídon: a Malom-, a Kő- és a Pávahídon keresztül lehetett ekkor megközelíteni. Mindegyik híd robbantásra volt előkészítve, azonban a szovjet felderítő egységek olyan gyorsan értek a helyszínre, hogy a németeknek csak a Malomcsatorna hídját sikerült felrobbantani. A zalaszentgróti halotti anyakönyv bejegyzése szerint a robbanásban három férfi életét vesztette. Feltehetőleg az ő feladatuk lett volna a másik két híd felrobbantása is, de ezt már nem sikerült végrehajtaniuk.

A szemtanú szerint viszont a Kőhidat az időközben a harckocsin helyszínre érkező szovjet felderítő, a 32. gépkocsizó lövészdandár 1. zászlajának katonája Hatamov Haldam (Havdam?) őrmester (törzsőrmester?) mentette meg élete feláldozásával. Másnap, március 29-én, a Malomcsatornán lévő nyírfahidat, melyet nem semmisítettek meg a visszavonuló németek, a 43. műszaki-utász dandár egyik alegysége próbálta megerősíteni a melléjük kivezényelt polgári személyekkel. A Zala folyó túloldalán még Zalaegerszeg irányába menekülő német–magyar csapattöredékek voltak feltételezhetőek, ezért a szovjet egységek nehézfegyverzettel is át akartak kelni a folyón. Épp ebédosztásra került volna sor, mikor (11 és 12 óra között) két aknagránát csapódott be a nyírfahíd közelébe.

A robbanás következtében nyolc szovjet katona és nyolc polgári személy vesztette életét. A szovjet katonákat két közös sírba temették, majd 1946. január 9-én átszállították őket a zalaegerszegi szovjet katonai temetőbe. A szovjet katonák személyazonosságát a náluk talált azonosító cédula alapján feljegyezték, és 1960 körül az orosz hivatalos szervek segítségével néhányuk családját sikerült is felkutatni.

A Hatamov-történet 1960 után kapott szélesebb sajtó­vissz­hangot, ezt a kor hivatalos állami vezetése is támogatta. A Zalaszentgróti Községi Tanács 16/1965. számú tanácsi határozatával a hidat, „Hatamov-híd”­-nak nevezte el. Ezt a névadást a híd mellvédjében elhelyezett emléktáblával is megörökítették.

Az 1970-es évek közepén a Kőhidat („Hatamov-hidat”) a hivatalos szervek le akarták bontani, és helyére a megváltozott köz­le­ke­dési viszonyoknak alkalmas új Zala-hidat akartak építeni. A zalaszentgrótiak azonban ragaszkodtak ősi hídjukhoz, ezért sikerült megmenteni egyik legjelentősebb műemléküket. Az új Zala-híd is megépült a Kőhíd mellett.

Hatamov Haldam tettét viszont a szovjet katonai források megkérdőjelezik. Az interneten elérhető Hatamov katonai veszteségkartonja, ami szerint nem törzsőrmesteri, hanem őrmesteri rendfokozata volt. Halálának dátuma 1945. március 29. és nem március 28. Nem felderítő volt, hanem a 43. műszaki-utász dandár katonája, mint azok a szovjet katonák is, akik vele együtt haltak meg aknatalálat következtében a nyírfahíd építésénél. Így nem volt harcoló katonai egység tagja, nem harckocsin érkezett Zalaszentgrótra. Hatamov tettét a szovjet részről sosem erősítették meg. A Hadtörténeti Intézet részéről is csak Hatamov zalaszentgróti halálát tudták megerősíteni.

A történetre valószínűleg azért volt szükség, hogy a térségen 1945 márciusában átvonuló szovjet katonai egységekről kedvezőbb képet mutassanak be. Az 1960-as évek közepén már új generáció nőtt fel, akik nem emlékeztek közvetlenül a háború borzalmaira.

A rendszerváltozás után a Kőhídról eltűnt Hatamov emléktáblája, a szovjet hősi emlékmű maradványai a köztemető sarkába kerültek. A legenda viszont megmaradt egy letűnt korszak emlékeként.