Egy év leforgása alatt mindent elveszített a kanizsai Kakatics Róbert

Szomorú, de sokan megpróbálnak visszaélni a helyzetével, s volt, akinek sikerült is – Róbert megfizette a tanulópénzt. Figyelmünket jó barátja és lelki vezetője, Molnár László, a Kaposvári Egyházmegye állandó diakónusa hívta fel rá, kérve a segítségünket: hátha valaki tud kiszámítható, állandó munkát ajánlani Robinak.

- Somogy megyéből, Mesztegnyőről származom, az eredeti szakmám géplakatos – bocsátotta előre Kakatics Róbert. – Tizenhét éves voltam, amikor szerettem volna a rövidlátásomat egy műtéttel korrigáltatni, de az sajnos, balul sült el, a hegesedés következtében látáskárosodásom alakult ki. Nagyon sokáig ez olyan fokú volt, hogy tudtam még vele dolgozni. Sajnos, tavaly elveszítettem az édesapámat és az édesanyámat is, rövid idő alatt mindketten elhunytak, követték egymást a sírba. Mikor édesanyám meghalt, én találtam meg, s akkor – ahogy mondani szokták – lekapcsolták a villanyt. Ez akkora trauma volt a számomra, hogy az egekbe szökött a vérnyomásom, a pulzusom napokig 140-en pörgött, s valószínűleg a magas vérnyomás miatt rohamosan elkezdett tovább romlani a látásom, amit rövid idő alatt szinte teljesen el is veszítettem. Most már csak fényt és sötétséget érzékelek, foltokat látok.

Látáskárosodását a nagykanizsai kórházban kezelték, ezért gyakran megfordult a dél-zalai városban, emiatt is döntött úgy, hogy szülei halála után beköltözik ide. Meg azért is, mert lelki okok miatt nem tudott megmaradni abban a házban…

- A pszichés terhelés miatt borzasztóan lefogytam, ha nem tudtam volna eladni, talán már nem is élnék – folytatta Robi. – Abból a pénzből vettem meg ezt a kis lakást, amiben most a kutyámmal élek.

Sajnos, sokan megpróbálnak visszaélni azzal, hogy alig lát. Mesélte: Mesztegnyőn egy férfival megállapodott, hogy a hátsó udvarba kirakott kályháért cserébe rendbe teszi a porta könyékét, s lenyírja a füvet. Ötszáz forintos órabérben és 4500 forintos árban állapodtak meg, ezért a férfinak 9 órát kellett volna dolgoznia. Ám ő azt kérte Robitól, adja neki előre a kályhát, mert szüksége van rá, Robi nem akarta, de végül megsajnálta és engedett neki. Kár volt. Jó, ha egy órát dolgozott, elvitte a kályhát és többé már nem is jött az illető.

- Sajnos, sokan visszaélnek az ember bajával – szögezte le. – Egy nagyatádi üzemben sikerült elhelyezkednem, miután mindkét szememre elvesztettem a látásom, de csak 367 forintot fizettek óránként. Ha egy hónapban minden munkanapon dolgoztam, a levonások után jó, ha 40 ezret kézhez kaptam. Vicc… Csak azért vállaltam így is, mert ha otthon maradok a négy fal között, biztosan megőrülök. Amikor ide, Nagykanizsára kerültem, próbáltam a városban elhelyezkedni, egy helyen például gázreduktor-szelepet kellett összerakni. Habár nem látok, de a tapintásom (talán éppen ezért) kifinomult, és pikk-pakk végeztem az egy próba-munkadarabbal, mindenki csodálkozott, meg dicsért, hogy mennyire ügyes vagyok. Már előre örültem, hogy végre, sikerül munkát találnom, ám akkor jött a feketeleves: szólni fognak, ha lesz üresedés. Na, azt várhatom…

Most havi 70 ezer forint jön össze a háztartásban, ebből él a férfi. Mint mondta, ez a megélhetéshez kevés, az éhenhaláshoz meg sok. Ezért mindenképpen szeretne valamit dolgozni, s örömmel venné, ha valahol úgy gondolnák: szükség van rá.

De a boldogsághoz más is kellene.

- Gyakran, amikor a lakótelepen sétálok a kutyámmal, hallom, ahogy a nyitott ablakon át a lakásokból a tévé, vagy beszélgetés hangja szűrődik ki és étel illata lengi be a levegőt. Ilyenkor mindig arra gondolok, mennyire jó volna, ha nekem is lenne párom, aki szeretne és akit szerethetnék – sóhajtott fel. – Próbálkoztam társkereső hirdetéssel is, de el nem hinnéd, milyen nők jelentkeztek… Az egyik 67 éves volt, s nem is titkolta, hogy a férje beteg, már nem tud úgy teljesíteni az ágyban, de neki még lenne rá igénye. Persze, azonnal nemet mondtam. Egy másiknak meg 8 gyereke volt és több svájci frank-hitele. Olyanra sincs szükségem, akinek csak a pénz miatt kellek. Azt szeretném, ha valaki miattam lenne velem és elfogadna olyannak, amilyen vagyok.

A beszélgetés során mindvégig jelenlévő Molnár László mindehhez hozzátette: a foglalkoztatással kapcsolatban hangsúlyozni szeretné, hogy nem könyöradományt várnak, hanem olyan munkaajánlatot, amit Robi a képességeihez igazítva maximális mértékben el tud látni úgy, hogy azzal elégedett lehet a munkaadó is.

- Robi jó szakember volt, de sajnos, közbeszólt a betegsége – szögezte le a diakónus, aki feleségével sokat segít Kakatics Róbertnek. – Ám fiatal még, szeretne élni, dolgozni, szeretni éppen úgy, mint bárki más, akit nem ért ilyen sorscsapás. Én érzékelem, hogy néha elkeseríti mostani helyzete, de szerencsére, azért a jó kedve megmaradt, vicces társasági ember, akivel lehet együtt élni, dolgozni. Mos, takarít, főz, nem hagyja el magát. Megérdemelné, hogy boldog legyen.