lemezautó-készítő

2018.07.04. 14:00

A legkisebb Multicar Nagykanizsán

Ezúttal a legendás német egyszemélyes szállítójármű méretarányos, kicsinyített mását készítette el lemezből Gulyás Béla. A plató és a kabin is billenthető

Horváth-Balogh Attila

 

A nagykanizsai gyermekkorának emblematikus kistehergépkocsija a Multicar, s régóta tervezte, hogy készít egy nemcsak gyerekek, hanem felnőttek által is használható pedálos kiskocsit. Ennek most jött el az ideje, még hozzá azért, mert hozzáfogott egy nagy Multicar felújításába is – adta magát, hogy a nagy és a kicsi autón egy időben, egyszerre dolgozzon. Mint azt elmondta: a 80-as években volt nagyon divatos a típus, amit az NDK-ban az Ifa-gyár gyártott. Amolyan igazi öszvérautó a Multicar: az NDK szinte valamennyi autómárkájának alkatrésze megtalálható benne, az Ifától a Barkasig.

Gulyás Béla és a két Multicar Fotó: Horváth-Balogh Attila

- Nagyon jó kis autók ezek ma is, minden szűk helyre beférnek, ahová a nagyobb gépek nem – magyarázta Gulyás Béla. – Ez, amit most elkészítettem, a Multicar M25 4x4. A kabin és a plató is billenthető, pont, mint az „igazi” esetében. A Multicarok ma is nagyon népszerűek, amit az is igazol, hogy ez az egyetlen olyan egykori NDK-s járműgyár, mely a mai napig töretlenül üzemel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!