Saját anyanyelvnükön tudjuk hitelesen kifejezni önmagukat – Beszélgetés Pál Krisztina énekesnővel

A jelenleg Gyenesdiáson élő énekesnő csodálatos hangjával sokakat rabul ejtett az egykori Kriszti és a Magyarucca formációval. Kriszti tinédzserkora óta énekel, amit azóta sem hagyott abba – jelenleg a Pál Kriszti Acoustic zenekarban hallhatjuk őt.

Honnan ered a zene iránti rajongásod?

Van egy kedves emlékem óvodáskoromból, mikor egy rendezvényen a „Legyetek jók, ha tudtok” c. dalt énekelte a csoport. Ebben a dalban van egy kis szólórészlet, amit én énekelhettem el. Talán ez az első emlékem a zenével kapcsolatban.

Nyolc éves voltam, amikor a testvéreimmel együtt, szüleink beírattak minket a zalaegerszegi, Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskolába, ahol a szolfézs mellett – édesapám sugalmazására – hegedűn kezdtem el tanulni. Meghatározó 8 év volt az életemben. A hegedűtanárnőmmel különleges kapcsolatunk volt. Nagyon szerettem őt. A kötelező hat év után két év továbbképzőt is elvégeztem, a tanárnővel pedig falunapokra jártunk fellépni. Csárdást ugyan már nem tudnék hegedűn eljátszani, de a hangszer még megvan.

Hogyan kezdted az éneklést?

Kamaszként – mindössze tizennégy évesen – a baráti társaságomból jelezték, hogy énekesnőt keres egy zenekar. Megpróbáltam. Elmentem a meghallgatásra és engem választottak. Éjszakánként fellépésekre jártam, aminek szüleim nem igazán örültek. Többször elhangzott a híres mondat: Ebből nem lehet megélni! Nem mondom, nem volt egyszerű 14 évesen kiharcolni otthon, hogy igenis megyek és énekelni akarok. Felnőtt fejjel viszont, teljesen át tudom érezni édesanyám aggodalmát. A fő erkölcsi támogatóm a nagypapám volt. Mindig azt mondta: „Belőled színésznő, vagy énekesnő lesz.” Az első mikrofonomat is tőle kaptam. Később több rendezvényzenekarban énekeltem, és még a gimnáziumi évek alatt egy, a Z. Lukács Sándor-dalszerző által vezetett rock zenekarba is bekerültem. Ez volt a By The Way, ahol Sanyi dalait énekelhettem.

Sokan a Kriszti és a Magyarucca formációból ismernek. Hogyan alakult a zenekar?

A zenekar 2008-ban látta meg a napvilágot, mikor tanulmányim elvégzését követően, visszatértem hőn szeretett szülővárosomba, Zalaegerszegre. Hazaköltözésem után pár hónapig még felléptünk a By The Way-jel, ám úgy döntöttünk Sanyival, ideje tovább evezni. Alakítottunk egy gitáros – énekes duót, majd később Svertsits Tamás zongorista is csatlakozott hozzánk. Mi voltunk az elsők Zalaegerszegen, akik új megvilágításba helyezték az utcazenélés fogalmát.

Izgalmasnak hangzik!

Az is volt. Rengeteg szép élménnyel gazdagodtam. Volt, aki nem pénzt, hanem hímzett ruhazsebkendőt dobott a gitártokba, majd halkan megjegyezte, hogy bocsássunk meg, de ő most csak ennyit tud adni. Szerintem nem is gondolta, hogy az a zsebkendő milyen sokat jelentett számunkra! Az utcazenélés azért is volt izgalmas, mert csak azokból az emberekből tevődött össze a közönség, akiket valóban érdekelt a zenénk. Kismamáktól kezdve az idősebbekig, minden generációhoz sikerült eljutnunk. Sosem felejtem el, „A Homokóra” című dalt énekeltük a Dísz térnél. Ősz volt, hullottak a levelek, majd megállt előttünk egy idős bácsi, és a fák lombjai között beszűrődő napsugár megcsillantotta a szeméből kigördülő könnycseppet az arcán – ez most lehet, hogy giccsesen hangzik, de tényleg így volt! A zene, a legcsodálatosabb közös nyelve az emberiségnek. Még, ha nem is értjük, miről szól a szöveg, akkor is érzelmeket vált ki mindannyiunkból. Ebben az időszakban egyébként sok dal született, például a Vigyázz rám és a Kicsihuszár – csak, hogy párat említsek.

Kizárólag magyar dalokat énekeltetek. Mért?

Büszke vagyok az anyanyelvemre, hisz csodálatosan kifejező! Sanyi hangsúlyozta mindig, hogy a Magyar Dal Napja az nekünk nem csupán egy nap, hanem 365. Szerintem az ember saját anyanyelvén tudja a leghitelesebben és a legőszintébben kifejezni magát. A franciákat ebből a szempontból nagyon tisztelem és irigylem is egyben. Nem hagyják befolyásolni a kultúrájukat. Ők például alapvetőnek tekintik azt, hogy aki az országukba érkezik, franciául szólaljon meg. Úgy tapasztalom, kevés mai, magyar énekes énekel a saját anyanyelvén, ami elég nagy baj. Sokan még helyesen beszélni és írni sem tudnak, nem tisztelik a gyökereiket.

Mivel foglalkozol manapság?

Jelenleg a Pál Kriszti Acoustik formációval lépek színpadra, illetve a közelmúltban elég sok szólófelkérésem volt. Hála Istennek, egyre több belföldi, illetve már külföldi felkéréseim is vannak különböző rendezvényekre és a televízióba egyaránt. Idén 20. éve, hogy a színpadon állok. Ez idő alatt, a zene mellett mindvégig volt polgári foglalkozásom is. Jelenleg, vállalkozóként kizárólag a zenének szentelhetem a mindennapjaimat.

Kik inspiráltak a pályád során?

Ismertebb előadók közül, Cserháti Zsuzsát tudom kiemelni. Egyedi előadóművész volt, mai napig nincs hozzáfogható. Charlie-t szintén imádom! Nagyon szövegcentrikus vagyok. Szeretem, ha a zene és a szöveg egyszerre lélegzik, de gondoljunk csak bele, hogy ha Charlie helyett egy kevésbé karakteres hangú énekes énekelte volna fel a dalait lehet, nem lett volna ekkora sikere. Külföldi előadókat nem szoktam gyakran hallgatni, de Andrea Bocelli-ért gyerekkorom óta rajongok. Zenész kollégáim közül Svertsits Tamás, a zongoristánk inspirált még, akitől rengeteget tanultam a zenéről, illetve Z.Lukács Sándor, aki mellett felnőttem a színpadhoz. És természetesen, közvetlen környezetemből ki kell emeljem kedvesemet, aki a mindennapokban elviseli a művészlelkemből adódó sziporkázásaimat, vagy adott esetben mélypontjaimat és ezek dacára is, teljes odaadással támogat, bíztat és a legfontosabb, hogy hisz bennem!