Hagyományok Háza

2023.07.09. 09:30

Így zajlott a kárpát-medencei hagyományőrzők dunántúli találkozója

A Hagyományok Háza június 26-július 1. között rendezte harmadik alkalommal Almárium táborát Kiscsőszön. A találkozó eseményeit Dóra Fruzsina, az intézmény közművelődési és tudományos szakcsoportjának munkatársa foglalja össze.

MW

Forrás: Hagyományok Háza

Fotó: Szilárd Katalin

Harmadik alkalommal szervezték meg a már hagyománnyá váló Almárium tábort a dunántúli hagyományőrzés ’fellegvárában’, Kiscsőszön. A meghívásos rendezvényre ezúttal nyolcvan – a néphagyomány különböző ágaival foglalkozó – szakembert láthattak vendégül. Az országból és a határon túlról, Erdélyből, Vajdaságból, Felvidékről és Kárpátaljáról érkezettek mintegy fele a kézművesség területén tevékenykedett, de voltak néptánccal, népzenével, népi játékokkal és népmesével foglalkozó szakemberek is– avatott be a részletekbe Dóra Fruzsina, az intézmény munkatársa.

A találkozó koncepciója nagyjából követte a korábbiakat, de azért voltak eltérések is. 

Az elmúlt évben a néphagyomány tanításának kérdéskörét, a tudásátadást jártuk körül, s a fókuszban a tananyagtartalom választása volt

– idézte fel az intézmény munkatársa. Majd hozzátette, hogy :

az idei gondolatmenet a tavalyi szerves folytatása volt: a ’hogyanra’ helyeztük a hangsúlyt, a módszertan állt a középpontban. Kitűzött célunknak tekintettük, hogy a jelenlévő szakembereket, – akik gyakran a saját maguk által kifejlesztett módszerrel oktatnak – megerősítsük módszertani tudatosságukban.

A tábor fórumszerűen működött, s a párbeszédre helyezték a hangsúlyt. A délelőtti műhelyfoglalkozásokat a táborozók tartották, s a bevett gyakorlatukat, tudásukat és tapasztalatukat osztották meg a résztvevőkkel és egymással. A délutáni időszakban a Hagyományok Háza munkatársai, illetve felkért előadók tartottak interaktív előadásokat, s a tapasztalatok cseréjére ezúttal is lehetőség adódott. 

Nem kívántuk magunkat a középpontba állítani: a tudás forgatását nyomatékosítottuk.

– emelte ki Dóra Fruzsina.

Pillanatkép a kiscsőszi Almárium táborból
Fotó: Szilárd Katalin / Forrás: Hagyományok Háza

Kiscsősz ideális helyszínnek bizonyult az együttlétre. Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület székhelye nagy létszámú táborozónak is helyet tud biztosítani, s az Egyesület által képviselt szellemiség inspirálólag hat a jelenlévőkre, s jó keretet ad a közös munkára– ismertette a részleteket a munkatárs.

A táborzárást a kiértékelés követi most, amihez a résztvevők véleményét is kikérjük; ennek jegyében már a következő tábor koncepcióját is felvázolhatjuk

– összegezte Dóra Fruzsina, az intézmény munkatársa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!