Magyar Törzsi Gyűlés

2018.08.10. 17:45

Az Országházban nyílt meg a Kurultaj

Európa legnagyobb hagyományőrző seregszemléje rengeteg programmal és majdnem négyszáz hagyományőrző csoporttal várja az érdeklődőket vasárnapig Bugacon.

Budapest, 2018. augusztus 10. A Kurultáj - Magyar Törzsi Gyűlés megnyitójának résztvevői az Országház Felsőházi termében 2018. augusztus 10-én. Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye számos programmal és csaknem négyszáz hagyományőrző csoport bemutatkozásával várja a látogatókat vasárnapig Bugacon. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Tizenkét ország huszonhét nemzete képviselőinek jelenlétében nyílt meg az Országház Felsőházi termében pénteken a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés; Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye számos programmal és csaknem négyszáz hagyományőrző csoport bemutatkozásával várja a látogatókat vasárnapig Bugacon.

A rokontudatú népek háromnapos közös ünnepén a magyar, hun és türk tudatú nemzetek képviselői gyűlnek össze, és nem először bizonyítják: a több ezer kilométeres távolság legyőzhető – mondta el köszöntőjében Lezsák Sándor (Fidesz), az Országgyűlés alelnöke, rendezvény fővédnöke. Mint emlékeztetett, a „népi diplomácia” sajátos eszköztárához egyesületek, alapítványok, testvéri kapcsolatok, szövetségek tartoznak, a Kurultaj pedig valójában ennek a kapcsolatrendszernek az eredménye.

A Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés megnyitójának résztvevői az Országház Felsőházi termében.
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Lezsák Sándor méltatta Bíró András Zsolt főszervezőt, aki antropológusként mindig a tudomány eszköztárával közelíti meg a régmúltat, majd hangsúlyozta:

azokat az értékeket, melyeket az ősök létrehoztak, úgy kell átörökíteni, hogy élők maradjanak.

Bíró András Zsolt, a Kurultaj főszervezője, a Magyar-Turán Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: a rendezvény célja méltósággal emlékezni a nagy közös és saját ősökre. Ez az ünnep nem mások ellen irányul, saját magunk felemeléséért és összefogásáért dolgozik – hangsúlyozta.

Bíró András Zsolt antropológus, a Kurultáj főszervezője beszédet mond a rendezvény nyitóünnepségén
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Mint felidézte, Magyarországon immár tíz éves múltra tekint vissza a rendezvény, amelyre akkor még csupán három külföldi országból érkeztek vendégek, 2010-ben pedig már tíz ország csatlakozott a közös ünnephez. Emlékeztetett azonban arra, is, hogy nem minden hun-türk nép bír önálló országgal, több nemzet autonóm köztársaságként, autonóm régióként őrizte meg az ősök kultúráját.

Bíró András Zsolt elmondta: Magyarországnak olyan kormánya van, amely támogatja a magyar nemzet többségének akaratát, hogy megőrizze saját arculatát, kultúráját, és az európai közösségben úgy élhessen, hogy ezt mindenki tiszteletben tartja.

A Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés megnyitójának résztvevői az Országház Felsőházi termében
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Mint hozzátette,

a Kurultaj a magyar közösségek legnagyobb közös ünnepe, a nemzet egyesítésének legnagyobb fóruma is, hiszen minden magyarlakta területről ezrével érkeznek a résztvevők.

Darkhan Kydyrali, a Türk Akadémia elnöke köszöntőjében rámutatott a Kurultaj fontosságára, és átadta az akadémia kitüntetését Lezsák Sándornak és Bíró András Zsoltnak; Hüseyin Sözlü, Adana polgármestere pedig Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdogan üdvözletét tolmácsolta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!