Krimi

2022.11.12. 14:56

A mi tb-nket költötték: egészségügyi bűnbandát fülelt le a rendőrség

Az ügynek eddig nyolc gyanúsítottja van, az akció napján a nyomozók egyszerre, egy időben összesen 45 helyszínen tartottak kutatásokat.

Illusztráció: Shutterstock

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a Nemzeti Védelmi Szolgálattal (NVSZ) és a  Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEAK) együttműködve egy, az egészségügyi finanszírozás területén működő bűnszervezet tagjai ellen folytat eljárást - írja a Police.hu.

Megállapították annak gyanúját, hogy gyógyászati segédeszközöket gyártó cégek törvénysértő módon hívják le az egészségbiztosítási alapból a jogszabályban megállapított támogatást, majd az Országos Kórházi Főigazgatóság közreműködésével másfél hónapos intenzív felderítő munka eredményeként komplex bizonyítékrendszert állítottak össze. Ennek alapján a gyanúsítottakat a bíróság 2022. november 10-én személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alá helyezte.  

A KR NNI Nyomozó Főosztály munkatársai megállapították, hogy a bűncselekmények mögött két cég, azok vezetői, illetve alkalmazottai, valamint két ortopéd orvos és két asszisztens áll. A beszerzett bizonyítékok alapján a költségvetési csalást úgy követték el, hogy a NEAK-tól olyan gyógyászati segédeszközök után járó összegeket igényeltek vissza, amelyek mögött fiktív adatok szerepeltek. Az orvosok által felírt vényeken olyan személyek adatai voltak feltüntetve, akiknek az egészségi állapota nem indokolta az adott ortopéd készítményt.

A rendszer hierarchikusan és konspirált módon működött. A gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégek képviselői ellenszolgáltatásért cserébe megszerezték olyan személyek adatait, akik idősekről, illetve fogyatékosokról gondoskodó otthonok lakói voltak. Ebben általában az intézmények személyzete volt a segítségükre. Előfordult, hogy otthonoktól függetlenül magánszemélyek adataival éltek vissza. 

A cégekkel kapcsolatban álló ortopéd orvosok ezen személyek nevére állították ki a vényt, a termékeket legyártották, és a gyógyászati segédeszköz után járó támogatási összeget megigényelték a NEAK-tól.

Illusztráció: Shutterstock

Tevékenységükkel kárt okoztak az államnak, és közvetve azokat az embereket is megkárosították, akik saját maguk, vagy munkáltatójuk útján rendszeresen megfizetik az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Az eddig feltárt, jogosulatlanul visszaigényelt összeg megközelíti a 200 millió forintot.

A bűncselekmény elkövetésében közreműködő orvosok a vényeken feltüntetett páciensekkel többnyire nem találkoztak, a dokumentumokat úgy állították ki, hogy a szükséges vizsgálatokat nem végezték el.

Mivel a különböző dokumentumokon valótlan adatok szerepeltek, ezért hamis magánokirat felhasználását is elkövették. Míg a különböző intézményektől beszerzett személyes adatok megszerzése okán különleges adatra elkövetett személyes adattal visszaélés is az elkövetők terhére róható.                  

A bűnszervezetként működő társaság tagjainak elfogására a KR NNI Nyomozó Főosztálya nagyszabású akciót szervezett, közel 150 rendőr vett részt benne  2022. november 8-án. A KR NNI több főosztályának munkatársai a KR egyenruhás állományának tagjaival közösen jelentek meg egyszerre egy időben az elkövetők lakhelyein, illetve munkahelyein, kutatásokat tartottak idősotthonokban, szociális intézményekben, rendelőintézetekben. Nyolc megyében – Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Nógrád, Somogy és Pest megy több településén –, valamint Budapesten, összesen 45 helyszínen.

A kutatások alkalmával informatikai eszközöket, iratokat, dokumentumokat, személyes adatokat tartalmazó listákat és feljegyzéseket foglaltak le. A lefoglalt tárgyak listáján névre szólóan legyártott, de még orvosi vényre fel nem írt gyógycipők és lábbelikkel kapcsolatos vények, méretvételi lapok és jótállási jegyek is szerepelnek. Az irodákban és a lakásokban készpénz is akadt bőven. 

Vagyonvisszaszerzési eljárás keretében több mint 350 millió forintnak megfelelő vagyont is lefoglalt a KR NNI.

Illusztráció: Shutterstock

A nyomozók két ortopéd orvost, két asszisztenst, egy cég tulajdonosát, gazdasági vezetőjét és üzletkötőjét, valamint egy másik vállalkozás tulajdonosát fogták el. A négy férfit és a négy nőt gyanúsítottként hallgatták ki bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, valamint különleges adatra elkövetett személyes adattal visszaélés és hamis magánokirat felhasználása miatt. Utóbbi két bűncselekmény ezres nagyságrendű, tekintettel arra, hogy ezeket tömegesen követték el.                

A nyomozás jelenlegi szakaszában a 2021-től kezdődően feltárt bűncselekmények szerepelnek. A nyomozók a továbbiakban vizsgálják az érintett vállalkozások és magánszemélyek korábbi tevékenységeit. Valószínűsíthető, hogy mind a bűncselekmények száma, mind az elkövetők köre bővülni fog, így az okozott kárösszeg is növekedhet.          

A KR NNI mind a nyolc gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatásukat, amit a Nógrád Megyei Főügyészség indítványára hét gyanúsított vonatkozásában a Balassagyarmati Járási Bíróság elrendelt, míg egy főt bűnügyi felügyelet alá helyezett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!