Felelőtlenség

2022.08.17. 05:25

Újabb botrányos videó az M1-esről: román sofőr és két társa is a leállósávon száguldozott

Gyors egymásutánban három sofőr is úgy gondolta, hogy a leállósávon kerüli ki a dugót az M1-es autópályán.

Hétfő délután dugó alakult ki az M1-es autópálya tatabányai szakaszán is, az óvárosi és az újvárosi lehajtó között. Sajnos megint voltak, akik a leállósávból „csináltak” újabb sávot maguknak, ahogy az a közelmúltban is történt. Júliusban a Közút kamerája rögzített egy cikcakkozó sofőrt, most pedig olvasónknak volt „szerencséje” három jómadárhoz, lényegében pár száz méteren belül, az újvárosi lehajtó közelében – írja a kemma.hu.

− A főváros irányából haladtunk hétfőn Tata irányába, amikor lényegében pár lépésnyire az újvárosi lehajtótól több sofőr is úgy gondolta, hogy minden körülmények között most kell megspórolnia 10-20 másodpercet. Hogy mennyire is közel voltunk, az abból is jól látszik, hogy az útburkolati jelek és a lehajtót jelző tábla is látható a felvételen − osztotta meg a hírportállal a pontos helyszínt az olvasó, hozzátéve, hogy az első autós után pár másodperccel érkezett a második, akit fel is vettek.

A román, aradi rendszámú Ford Focust egyébként hamar szem elől tévesztették, könnyen lehet, hogy a sztrádán maradt és továbbsietett Tata irányába, bár jobbra végigindexelte azt az időt, amíg látni lehet a videón. Őt egy harmadik, még nála is veszélyesebb sofőr követte, aki a még mindig maximum hatvan-hetvennel araszoló sor mellett szó szerint lehajtósávot csinált a leállóból, miközben egy másik autó a szélső sávban már indexelt és kis híján ki is hajtott elé. A helyzet egyébként az 1-es úton sem volt sokkal jobb. Több autós itt is elképesztő svunggal próbált besorolni a Szőlős felé tartó sávba.

Nem mellékesen megjegyezzük, hogy a leállósáv szabálytalan használata bizony százezres bírságot ér.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!