Ország-világ

2020.06.25. 11:09

Jelentős források jutnak a munkahelyek megőrzésére és teremtésére

A munkahelymegőrzést az idén 380 milliárd forinttal, míg a munkahelyteremtést 2020 és 2022 között 804 milliárd forinttal támogatják az Orbán-terven belül idén – közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Cégvezetők Csúcstalálkozója – 2020 című online videokonferencián csütörtökön.

Fotós: Czeglédi Zsolt

A miniszter előadásában ismertette, hogy áprilisban elindították az akcióterv második fázisát, amelyben az azonnali és középtávú, 2022 végéig tartó intézkedések célja, hogy ugyanannyi munkahelyet teremtsenek, mint amennyit a vírus elpusztít.

Az akciótervben öt fő területet határoztak meg, amelyen a meghozott intézkedések értéke meghaladja a 9200 milliárd forintot 2020 és 2022 között. A munkahelyek megőrzése és teremtése mellett a kiemelt ágazatok (turizmus, film- és dizájnipar, egészségipar, élelmiszeripar és mezőgazdaság, építőipar, közlekedés és logisztika) megerősítése során 2564 milliárd forintnyi beruházást és fejlesztést valósítanak meg, a vállalkozások számára 2416 milliárd forintnyi kedvezményes hitel- és tőkeforrást teremtenek, a családok és nyugdíjasok védelmére pedig 235 milliárd forintot fordítanak 2020 és 2022 között – mondta.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a munkahelyek megőrzését a foglalkoztatás költségeinek támogatásával, a munkaszervezés rugalmasabbá tételével, a vállalkozások tájékoztatásával, valamint adókönnyítésekkel és adminisztrációs egyszerűsítésekkel segítik. A munkahelyteremtésben nagy szerepe van a képzési és beruházási támogatásoknak, illetve az infrastrukturális fejlesztések mellett a kutatás-fejlesztési és innovációs programok elindításának.

A koronavírussal kapcsolatos intézkedések kezdetekor a regisztrált álláskeresők száma 281 ezer volt. Számuk 376 ezret tett ki a héten, amikor már többen kerültek ki a regisztrált munkanélküliek közül, mint amennyit frissen nyilvántartásba vettek – mutatott rá.

Palkovics László szerint az Orbán-terv láthatóan jól szolgálja a koronavírus-válsággal legjobban érintettek megsegítését: a Diákhitel plusz a fiatalokat, a munkahelyvédelmi bértámogatás a munkavállalókat.

A bértámogatásra kérelmet benyújtó vállalatok száma meghaladta a 12 ezret és mintegy 180 ezer munkavállalót érint.

Az eddigi és tervezett intézkedéseknek köszönhetően mintegy 1,2 millió ember részesülhet munkaerőpiaci vagy képzési támogatásban, az alapozó informatikai képzésre jelentkezők száma meghaladja a 60 ezret, a Diákhitel plusz konstrukció keretében pedig közel 14 500-an igényeltek hitelt.

A támogatási programokkal több mint 469 ezer álláshelyet védenek meg, 73 800 új munkahely létrehozását támogatják rövid távon

- ismertette.

Kiemelte, hogy a munkavállalókat a nyolchetes ingyenes digitalizációs e-learning képzést biztosító Újratervezés program, míg a cégeket a Vállalkozói Információs Portál (VALI) segíti.

Említést tett még a mikro-, kis- és közepes vállalatok (kkv) modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztéseket támogató Magyar, high-tech, zöld elnevezésű pályázati támogatásáról, amelynek keretösszegét 100 milliárd forintra emelték.

A versenyképesség-növelő programban a támogatásokat igénybe vevő 806 vállalat kötelezettséget vállalt arra, hogy 377 milliárd forintnyi beruházást hajt végre a következő hónapokban, ezzel 143 ezer 618 munkahelyet védenek meg, ehhez a kormány 169 milliárd forint támogatással járul hozzá – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!