Gazdaság

2013.05.31. 14:22

Nem ez a kormány a felelős a Zalahúsért

A Zalahús magáncég volt, a tönkremenetelét nem a mostani kormányon, hanem a vállalat akkori vezetőin lehet számon kérni - reagált Vigh László országgyűlési képviselő a Jobbik csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott felhívásra.

Horváth A. Attila

Pete Róbert, a Jobbik zalaegerszegi elnöke nyílt felhívást intézett Vigh Lászlóhoz, arra kérve a Fidesz képviselőjét, hogy járjon közbe a Zalahús Rt. egykori károsultjainak érdekében is, ha már  a kormány kárpótolja a Hajdú-Bét által csődbe kergetett gazdákat. A jobbikos politikus emlékeztetett rá, hogy a Zalahús-ügyben is sok termelő hiába várt jogos járandóságára.

Vigh László elmondta: a Fidesz nem tud az elmúlt 50 évért felelősséget vállalni, ráadásul a Zalahús Rt. tönkremenetelekor szocialista-liberális kormány vezette az országot. A mostani kormánypárton és parlamenti képviselőin tehát aligha kérhetők számon a történtek. A beszállítók egyébként bírósághoz fordultak, az ügyben ítéletek születtek. Vigh László hozzátette, hogy a jelenlegi kormány a munkahelyek megőrzéséért dolgozik, pozitív példaként pedig a gyulai és a pápai húsüzemnek nyújtott támogatást említette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!