Gazdaság

2011.01.12. 07:03

Kivárás, kétség és remény

Amíg megvan a remény, hogy a kormány a gazdaság talpraállításán dolgozik, addig a Vállalkozók Országos Szövetsége - mindenféle pártpolitikai megfontolás nélkül - partnerséget ajánl a kabinetnek.

Varga Lívia

Minderről dr. Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára beszélt a Zalai VOSZ Tagok Klubjának tegnapi rendezvényén Zalaegerszegen. Hurráoptimizmusra persze semmi ok, tette hozzá a főtitkár, megjegyezve: a vállalkozók hangulatát manapság kivárás, bizonytalanság jellemzi. A szövetség többek közt támogatja a társasági adót érintő változásokat, a kis adók számának mérséklését és a vállalkozói vagyon illetékmentes öröklésének lehetőségét is, hiányolja viszont az élőmunkára rakódó terhek csökkentését. Dávid Ferenc kifejtette: a különadóknak, amelyek szerinte óhatatlanul beépülnek majd az árakba, nagyon örülni nem lehet, s egyelőre az is kérdéses, valóban ideiglenesek maradnak-e, s hogy nem terjesztik-e ki azokat más szektorokra is. Hangsúlyozta: a négy különadóból származó bevételből mindenképpen a nagy elosztó rendszerek átalakítását kellene majd a kormánynak finanszíroznia.

A főtitkár a Zalai VOSZ Klub meghívására érkezett a megyeszékhelyre, ahogy Perlusz László, a VOSZ ügyvezető igazgatója is. Utóbbi örömét fejezte ki amiatt, hogy Zalában egy ilyen országosan is egyedülálló, alulról szerveződő kezdeményezés jött létre. Mint Pálfi László titkár elmondta, a klub tavaly májusban 15 fővel alakult, ma 21 tagja van, mindannyian zalai vállalkozók és egyben VOSZ-tagok. Bekerülni két tag ajánlásával és a tagság konszenzusával lehet. A klub minden hónap utolsó keddjén tartja ülését, ahol egyebek mellett a vállalkozókat érintő gazdasági kérdéseket vitatják meg, s tolmácsolják a VOSZ iránymutatását is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!